„Rajtad múlik, hogy keresed-e” – Christopher Owens-interjú

2015.10.07. 15:45, rerecorder

A Girls duó frontembereként az évtizedforduló legjobb albumai közül néhányért volt felelős, a zenekar feloszlása óta pedig szinte ontja a remek szólólemezeket, a 2013-as folkprogos Lysandre és a 2014-es countrysoulpopos A New Testament után máris itt a harmadik, a Girls-hangzás…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2015/10/07/_rajtad_mulik_hogy_keresed-e_christopher_owens-interju
„Rajtad múlik, hogy keresed-e” – Christopher Owens-interjú

Az év egyik első fontos kiadványa a Recorder egyik kedvenc 2011-es lemezét (Father, Son, Holy Ghost) elkészítő, ám 2012-ben váratlanul feloszló Girls egykori frontemberétől, Christopher Owens-től érkezik január 14-én, azaz jövő hétfőn, de a megjelenés előtt már hivatalosan is…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2013/01/10/christopher_owens_lysandre_albumhallgato
Christopher Owens: Lysandre (albumhallgató)

Az év végi listadömping keretében közreadtuk a nemzetközi szaksajtó évösszegzéseit, összeírtuk, hogy szerintünk melyek voltak 2011 legjobb albumai, sőt személyenkénti listákkal is bemutattuk a Recorder szerzőinek kedvenc lemezeit. Aztán rátértünk az év dalaira –…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/01/07/judak_bence_kedvenc_2011_es_dalok
Judák Bence – kedvenc 2011-es dalok

Ahogy a tavalyi év végén is visszatekintettünk a 2010-es év legfontosabb Recorder-anyagaira, úgy most 2011 végén is összegyűjtünk a két ünnep között néhány rakásnyi cikket, néhány meghatározó téma mentén. A poptörténelem leghírhedtebb jogi eseteit áttekintő januári…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2011/12/29/valogatas_a_recorder_2011_es_cikkeibol_3_resz_koncertbeszamolok
Válogatás a Recorder 2011-es cikkeiből – 3. rész (koncertbeszámolók a jelenből és a múltból)

WUK, 2011. november 21. A 2009-es év nagy indie felfedezettje volt a San Franciscó-i Girls duó, melyet nevével ellentétben két fiú alapított. A dalszerző-gitáros-énekes Christopher Owens egy Children Of God nevű szektából szabadulva talált Chet Jr. White basszusgitáros-producerre,…

tovább →
Címkék: girls spectrals
https://recorder.blog.hu/2011/12/05/a_girls_becsi_koncertje
Egy nő elsírja magát – a Girls bécsi koncertje

Girls + Spectrals

2011.11.20. 14:50, -recorder-

WUK, Bécs, 2011. november 21. A 2011-es év egyik legjobb lemezét jegyző Horrors után egy nappal egy másik olyan zenekart láthatunk, amelyik az év legjelentősebb produkciói közé tartozik – az egésznek csak annyi a szépséghibája, hogy a Girlsért Bécsig kell utazni. Aki esetleg…

tovább →
Címkék: bécs girls wuk spectrals
https://recorder.blog.hu/2011/11/20/girls_spectrals
Girls + Spectrals

A Fun Fun Fun Fest nevű rendezvényt 2006 óta rendezik meg a texasi Austinban. A főként indie és underground előadókra specializálódott fesztivált idén a Pitchfork.tv élőben közvetíti – és a legismertebb nevekkel szolgáló Orange nagyszínpad műsora (Lykke Li, az M83, a Girls…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2011/11/05/fun_fun_fun_fest
A Fun Fun Fun Fest élő közvetítése + Ryan Gosling a fesztiválon – képgaléria!

Sok-sok izgalmas kezdeményezés született már az interneten, de zenei szempontból biztosan a What’s In My Bag? az egyik legszimpatikusabb. Mert hát kit nem érdekel az, hogy a kedvenc zenészei milyen lemezeket hallgatnak otthon. A kaliforniai Amoeba Music lemezbolthálózat ráérzett a…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2011/10/12/milyen_lemezek_lapulnak_a_sztarok_taskajaban
Milyen lemezek lapulnak a sztárok táskájában? – What’s In My Bag?

(True Panther Sounds/Neon Music, 2011) A San Franciscó-i Girls kreatív magját tekintve duó, élőben viszont váltakozó felállású, minimum ötfős zenekar. Akár így, akár úgy, ők voltak a 2009-es év egyik nagy felfedezettjei: Album című debütáló albumuk fülbemászó dalai, és…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2011/09/14/girls_father_son_holy_ghost
Girls: Father, Son, Holy Ghost

A Neon Indian, Chuck Ragan, Laura Marling és St. Vincent után következzék egy újabb szeptember 12-én megjelenő album, amit már most teljes egészében meg lehet hallgatni itt a Recorderen – és ez most mind közül a legjobb! A San Franciscó-i Girls együttes második albumáról, a…

tovább →
Címkék: girls
https://recorder.blog.hu/2011/09/09/girls_father_son_holy_ghost_a_teljes_album
Girls: Father, Son, Holy Ghost – a teljes album!
süti beállítások módosítása