Heti Top 10: kedvenc 2014-es klipjeink

2014.12.28. 20:51, Frontrecorder

metronomy_6.jpg

A perszonális dalos évösszegzések mellett tavaly először a Recorder szerzőinek személyes favorit klipjeit is listába szedtük, és ezt tesszük most újra: ezek tehát azok a zenei videók 2014-ből, amiken a legjobban meg-/fennakadt a szemünk.


A RECORDER SZERZŐINEK SZEMÉLYES 2014-ES ALBUMLISTÁI ITT BÖNGÉSZHETŐK.

Biczó Andrea:

Pefume Genius: Queen

Ebben a videóban nyilván az is menő, ahogy Mike Hadreas (azaz Perfume Genius) és női alteregója monitorokat törnek, mindent felforgatnak és szétcsapnak az emberek között, és mondjuk a féllábú Elvis-imitátor se semmi, de engem nyilvánvalóan az első percnél feltűnő minimalacokkal vettek meg kilóra. 

A klipről itt írtunk.



BICZÓ ANDREA KEDVENC 2014-ES DALAIT ITT LEHET MEGHALLGATNI.

Csada Gergely:

Flying Lotus ft. Kendrick Lamar: Never Catch Me

Az utóbbi évek egyik legfelkapottabb kliprendezője, Hiro Murai által készített videónál kevés klip szólt nagyobbat idén, nem is érdemtelenül. Az egyébként is spirituális FlyLo-lemezhez tökéletesen passzoló videóban a saját temetésükön virgonc, élettel teli táncot járó gyermekek és a velük szemben őket élettelenül gyászoló felnőttek kontrasztja sokadszorra is annyira erős, hogy számomra nem is lehetett kérdés a választás. A táncvideóként is remekül működő klip készültéről a Fader vonatkozó interjújában lehet még többet olvasni.

FLYLO EGY ULTRA DURVA HORRORKLIPPEL IS MAGÁRA VONTA A FIGYELMET IDÉN.



CSADA GERGELY KEDVENC 2014-ES DALAIT ITT LEHET MEGHALLGATNI.

Dömötör Endre:

Metronomy: Love Letters

Soha nem voltam nagy videoklipes, az MTV-t is inkább az újdonságok miatt "hallgattam" anno, most meg, hogy úgy általában is érezhetően visszaesett a műfaj presztízse, elég ritkán látok olyat, amire emlékeznék évvégi listázáskor. Arra azonban emlékszem, amikor Michel Gondry három év kihagyás után új klipet rendezett - és talán nem csak a mezőny szürkesége miatt. A mindig ötletes hárompercesek mestere ezúttal is egyszerű megoldással ér el szívmelengető hatást, a nézőpontváltogató videóban legjobban a néha felbukkanó háttértáncosok/háttértapsolók tetszenek a legjobban.

A klipről itt írtunk.



DÖMÖTÖR ENDRE KEDVENC 2014-ES DALAIT ITT LEHET MEGHALLGATNI.

Elekes Roland:

Chad VanGaalen: Monster

A kanadai énekes-dalszerzőnek a rajzkészsége is nagyszerű, így klipjeit is előszeretettel készíti saját maga, ahogyan tette ezt az egyik idei dalához is! Vigyázat, cukiságkontent következik!!!



Fábián Titusz:

Shakira ft. Rihanna: Can’t Remember To Forget You 

Shakira kicsit kezd már asszonyosodni, de esküszöm, jól áll neki! 37 évesen, egy gyerek után simán
állja a versenyt a 11 évvel frissebb Rihannával. Dögösek a gitárok is. És még hajlenövése sincs!
Vagyis, csak alig.

Forrai Krisztián: 

Hercules & Love Affair ft. John Grant: I Try To Talk To You

Idén nagyon dívott a tánckoreográfia a zenei klipeknél, Sia Chandelierjétől az itt is szereplő FlyLo-videón át Arca Xenjéig egész sor emlékezetes ilyen darab született, de nekem mind közül ez volt a kedvencem a szívbemarkoló személyessége és intimitása miatt.

A klipről itt írtunk.



ANDY BUTLER, A HERCULES & LOVE AFFAIR VEZETŐJE VALLOTT NEKÜNK A ZENEI KEDVENCEIRŐL.

Lékó Tamás:

Katy Perry ft. Juicy J: Dark Horse

Minden egyes kép a tökéletességig ki van dolgozva. A színek, a mozdulatok, a gesztusok ámulatba
ejtenek. Remember the time.



Mika László:

Iceage: The Lord's Favourite

Ennek a négy percnek minden egyes képéből olyan szinten áramlik a nagybetűs Stílus, hogy Morrissey
Suedehead-je elbújhat a bokorban. Elias Bender Rønnenfelt eszméletlenül lazán issza a 100 eurós
bort, miközben egy transzvesztita masszírozza a hátát, a lassított felvételen magára epikusan
pezsgőt öntő punk hardcore steptánca pedig egyszer megnevettet, másszor meg végtelenül
elszomorodsz rajta.



Németh Róbert:

Mastodon: High Road

Mert nagyon nagyon nagyon vicces. Ráadásul a nyolcvanas évek klasszikus "béna srác + rock + álmok" archetipikus narratíváját is megidézi, természetesen kicsavarva.

A klipről itt írtunk.



A MASTODON EGY TWERKÖLŐS KLIPPEL KAVART KISEBB BOTRÁNYT.

DJ Dodger Stadium: Love Songs

Idén a drónok jól érzékelhetően beszivárogtak a klipekbe, nekünk ez a kedvenc repülő robotkamerás zenei videónk 2014-ből, emelkedetten melankolikus és álomszerű látkép Los Angelesről.

https://recorder.blog.hu/2014/12/28/heti_top_10_kedvenc_2014-es_klipjeink
Heti Top 10: kedvenc 2014-es klipjeink
süti beállítások módosítása