„Még mindig tud hova fejlődni ez az egész” – Itt a Trillion visszatérő lemeze, a Purple Sugar Coated Dreameater

A grunge-prog-pszichedelikus Trillion szupergroup új albuma sem okoz csalódást, sőt. Premier!

2016-ban itt, a Recorderen debütált a Trillion első dala (Crumble Me) és első albuma (Dreaming Black) is, és most megérkezett Áron András (gitár, ének), Szabó László (dobok), Mohácsi Mátyás (basszusgitár) és Lee Olivér (gitár) harmadik lemeze, a Purple Sugar Coated Dreameater is. A Trillion soha nem oszlott fel vagy vonult pihenőre, de a nyugis tempóban működő zenekar 6 éve nem adott ki új zenét és három éve nem koncertezett, úgyhogy akár visszatérőnek is hívhatjuk az új albumot, amelynek pszichedelikus címéről, katartikus gitárszólóiról, és a dalok megtrillionosításáról is meséltek a srácok.

Milyen élmények, hatások formálták az albumot? A címadóval kapcsolatban Andris Scott Weilandot emlegette – a többi dalban volt ilyen konkrét hatás?

Áron András: Igen. Személyesen nekem leginkább a második utam tavaly Amerikába, az úgy eléggé nagy hatással volt rám az énekfelvételek alatt, főleg a szövegek írásakor. Ha jól emlékszem, hazaérkezésem után egy-két héttel már lent voltam a LAZARVS próbatermében, és vadul írtam, rögzítettem az énekeket. Rég voltam annyira magabiztos, mint azalatt a két hét alatt, amíg ott voltam egymagamban. Kellemes emlék nagyon. A nap végén nagyon jó érzés volt olvasni a srácok reakcióit. Mindig nagyon jókat mondanak, legyen az rossz vagy jó. Megbízom bennük ilyenkor, és tudom, hogy sosem küldenének rossz irányba, még akkor se, ha először számomra úgy tűnik, hogy a kritika nem helyénvaló. Mindig van benne valami, ami aztán végül hozzátesz a végleges énekverziókhoz. Ez a fázis amúgy az egyik kedvencem.

Lac mondta egy régebbi interjúban, hogy a Like Water után Andris nyugisabb albumot akart, ő meg keményebbet, „úgyhogy valószínű pont olyan lesz, mint az előző”. Pont olyan nem lett, de ezek szerint kompromisszumra jutottatok?

Szabó Lac: Ilyet mondtam volna? Meglehet. Ehhez képest most én javasoltam, hogy a keményebb számokat hagyjuk le, mert úgy éreztem, nem passzolnak a lemez ívéhez. De hülyeség volt, szerencsére a többiek észnél voltak és nem hagyták, hogy megfúrjam ezeket.

Ki volt most a legaktívabb dalszerző?

Áron András: A legaktívabb díjat nem tudom melyikünk nyerné, mert mindannyian beleadtuk mindenünket, amink volt. Én most „trillionilag” magamhoz képest meglepően több témát és számkezdeményt vittem, legalábbis így emlékszem, legalábbis a korábbi két lemezhez képest. De a többiek nélkül szart se érnének, úgyhogy tök mindegy. (nevet)

Szabó Lac: Én most kevésbé voltam aktív, az én ötleteimet elvitte a Grand és az YZZO, de tulajdonképpen együtt raktuk össze. Érdekes ez, mert amikor érkezik egy gitártéma, az önmagában nem feltétlen trillionos. Csak aztán négyen elkezdjük gyömöszölni meg masszírozni és a végére betrillionosodik.

Mohácsi Matyi: Nekem mindig a Trillion volt az a formáció, ahol a leginkább egymásra reagálva, a pillanatot együtt átélve alakultak ki a dalok, de ha lehet, ez most még inkább igaz volt. Összeültünk szöszmötölni, mindenki a maga hangszerén, hangzásokat, témákat próbálgatva, és a végén mindig úgy álltunk fel, hogy egy lépéssel közelebb mondhatjuk a dalokat a végső formájukhoz.

Lee Olivér: Valahogy nekem mindig nehéz felidézni, hogy hogyan alakul ki egy dal, maximum arra emlékszem, hogy az alapötletet ki hozta, vagy hogyan született meg egy jammelésből. Az, hogy utána mi történik, az számomra rejtély. A többiekkel ellentétben én nem hoztam magammal otthon megírt témát, inkább az együtt keresgélés során jönnek nekem az ötletek.

Szabó Lac: Ami még különlegesség, hogy ez az első lemezünk, aminek a stúdiómunkálatait is saját kútfőből végeztük. Mi vettünk fel mindent, Olivér keverte, egyedül a masterelést csinálta külsős, Hantó Doma. Oli az egyik legtürelmesebb ember, akit ismerek, ez a skill hangmérnökként igen előnyös, hiszen szemrebbenés nélkül elvégzi a kívánt módosításokat századjára is, amikor a legtöbb szakmabeli már rég elküldene minket az anyánkba. Szóval simán vissza lehet élni a türelmével és ki lehet használni.

A Dreaming Blackről mondta Laci, hogy az egyik legjobb lemeznek tartja, amihez valaha köze volt – a többi zenekarát is beleértve. A Purple Sugar Coated Dreameatert milyen polcra helyeznétek az eddigi albumaitok között – a többi zenekarotokat is beleértve?

Szabó Lac: Igen, én ezt a mai napig tartom, a Dreaming Black egy fontos mérföldkő volt és ma is nagyon szeretem. De azóta készült még pár, ami jól sikerült. Igazán különleges időszak volt az elmúlt egy-két év alkotói szempontból, gyakorlatilag egymás mellett készült a GMW-, az YZZO- és a Trillion-lemez, és imádom, hogy mennyire különböznek és szerintem mindhárom kurvajó lett. Biztos mondtam már máshol is, szóljatok, ha unalmas. De annak nagyon örülök, hogy még mindig tud hova fejlődni ez az egész, másképp nem is lenne értelme.

„A legjobb döntés volt, hogy adtunk egymásnak még egy esélyt” – Grand Mexican Warlock-interjú újjáalakulásról és az új lemezről

Van két nagyobb lélegzetvételű, utaztató dal is a lemezen, a Wolves és a Somniphobia. Ezekről mit kell tudni?

Áron András: A Somniphobia versszakát és a refrénjét egy ártalmatlan kis gitározgatás alatt írtuk szándék nélkül Olivérrel. A versszakot a régi LAZARVS próbateremében, a refrént az ék próbatermében, a dal legvége pedig egy közös jam alatt született Csongrádon, Laci termében. A Wolves nyitótémáját, ha jól emlékszem, itthon írtam, egy akusztikus gitáron, még a karantén alatt. A többi részét együtt szültük, Csongrádon. Emlékszem, hogy rohadtul vártam már, hogy végre megmutathassam Matyinak ezt a témát, mert nagyon az ő által írt témákra emlékeztetett, és nagyon kíváncsi voltam a reakciójára.

Mohácsi Matyi: A Wolves nagyon közel áll a szívemhez a maga mollos, kromatikus melankóliájával. Már a legelején éreztem a különleges kapcsolatot ezzel a dallal, de aztán megérkezett Olivér ezzel az óriási ívű, katartikus gitárszólójával. Na én ott letettem az arcom, minden alkalommal libabőr.

Cukormázzal bevont lila álomfaló: ennek a pszichedelikus albumcímnek és borítónak mi a sztorija?

Szabó Lac: Először a kapszulás borító készült el a Purple Sugar Coated Dreameaterhez, de nem a lemezhez, hanem a dalhoz, aminek ez a címe. Közben jött a nagy ötlet, hogy ne csak az albumhoz, hanem mindegyik single-hez legyen külön borító, tehát összesen 10 db. Nem hangzik annyira rémisztőnek a mennyiség, annak, aki nem tudja, hogy a valóságban mindegyikhez készült vagy 8 verzió, kinyomtatva és visszaszkennelve. Nem emlékszem, hogy valaha dolgoztam volna ennyit egy borítóval, de végül egész pofás lett.

Áron András: A szövegírás alatt kaptam fel a fejem, amikor papírra került a Purple Sugar Coated Dreameater (címadó dal). Lenyűgözőnek tartottam benne azt, hogy nem túl ideális, a hosszúságát tekintve, mint lemezcím, illetve hogy kellően fura és álomszerű. Magyarul mondván, a Trillion szabályrendszerének tökéletesen megfelel, és némileg kapcsolódik a Dreaming Blackhez. Az összes általam valaha kitalált lemezcím közül, azt hiszem, hogy ez a mindenkori kedvencem. Nagyon különlegesnek találom.

Lee Olivér: Valahogy ez az egész lemezborítós, lemezcímes téma nagyon természetesen, szabadon alakult. Api bedobta a lemezcímet és rögtön szerettük. Könnyedén jött a borító ötlete is, Matyi dobta be azt hiszem a montázst, mindannyian leokéztuk. Aztán indult a megvalósítós mókavonat Lacinak, amiért nem irigylem, viszont imádom a végeredményt, nagyon jó, hogy nem szokványos cover.

A legkülönfélébb stratégiák vannak rá, hogyan lehet megragadni és fenntartani a figyelmet ebben a lemezdömpingben. Laciék az YZZO-val dalonként hozták ki az új lemezt, és az új Trillion nagy része is megjelent előre. Mennyire jött be nektek ez a stratégia? Azért ez mégiscsak olyan nagylemez, amit egyben a legjobb hallgatni.

Szabó Lac: Én ezzel egyet tudok érteni. Sajna ebben élünk, hogy kiraksz valamit és 3 perc múlva már mindenki máshol tart. Muszáj volt több körben megjelenni, hogy legalább ezekből a 3 percekből több legyen.

Lee Olivér: Azt veszem észre magamon, hogy ahogy telik az idő, a különböző stratégiák egyre kevésbé érdekelnek. Minden évben más trendek vannak és most már évtizedekben mérhető, hogy mióta bénázok azzal, hogy tartsam a lépést. Kicsit meguntam ezt személy szerint és elfogadtam, hogy nincs túl sok kontrollunk afölött, hogy hogyan jut el az emberekhez a zenénk. Elkészítjük, megmutatjuk a világnak, beszélgetünk róla szívesen, mint ahogy most is, de ennyi, a többit majd megmutatja az idő.

Mindannyian több zenekarban játszotok. Milyen szerepe van most a Trillionnak az életetekben? Mennyire lesz aktív a zenekar?

Szabó Lac: Nem félek attól, hogy csömörünk lesz a Trilliontól. (nevet) Három éve volt utoljára koncertünk, az volt a mondásunk, hogy majd akkor jövünk elő, ha kész lesz az új lemez. Egyetlen buli fix, a november 29-i lemezbemutató, aztán meglátjuk, mi lesz. Annak, hogy ritkán játszunk, van előnye is, mégpedig hogy kurvára várjuk és izgatottak vagyunk. Szeretnénk rá vigyázni, hogy ez a későbbiekben is megmaradjon.

Lee Olivér: Nekem óriási boldogság volt mindig is, hogy van Trillion és ez nem változott.

Trillion
Előzenekar: SONYA
Helyszín: Akvárium KisHall
Időpont: 2024. november 29. (péntek) 19.30
Belépő: 5000 Ft (elővételben), 6000 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

Trillion a Facebookon. Instagramon. Honlap.

Nyitókép: Kósa Péter. Montázs: Szabó Lac.

A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.