Derült égből villámcsapás - 2013 a hiphopban és az elektronikus zenében

2013.12.22. 15:54, Frontrecorder

GiorgioMoroderElectronicBeatsVienna.jpg

A hiphopban idén aktívak voltak a nagy nevek, a kicsik viszont hatásosabban csaptak oda, tánczenében pedig nem volt igazán új durranás, így a nagy reciklálások közepette a nagypapa-legendák (Nile Rodgers és Giorgio Moroder) visszatérése okozott feltűnést.

Hiphop

danny_brown.jpgHa hiphop és 2013, akkor két szó: Kanye West. Yeezy a Yeezus-szal nemcsak a hiphop, hanem az év egyik legfontosabb, derült égből villámcsapásként érkező lemezét baszta oda az asztalra, és persze tett arról, hogy a megjelenése után folyamatosan a reflektorfényben legyen ő és az albuma is, amit pedig szinte zéró hagyományos marketinggel (helyette házfalakra vetítéssel) vezetett elő. És nem mellesleg Kanye nyerte a "titánok harcát” is, hiszen az all caps-es névre váltó JAY Z a maga Magna Carta… Holy Grail-jével eddigi pályafutása legfeleslegesebb lemezét készítette el, ami üzleti modellként nagyot durrant ugyan (az első egymillió letöltést öt dolláros darabáron előre eladta a Samsung Galaxy okostelefonjára), mint művészi teljesítmény viszont megbukott, hiába a nagy művészetpártolás. Hova jobban tenné, ha mecénáskodna, politizálna vagy bármi fontos nagy dolgot művelne a rappelés helyett, nem ez az ő asztala már. Ugyancsak ideje lenne fontolóra vennie a visszavonulást Eminemnek, aki ugyan technikailag még mindig elsőrangú rapper, de idei albumára, a Marshall Mathers LP II-re sajnos nem lehet mást mondani, mint hogy irreleváns.

mac-miller-.jpgHa releváns detroiti születésű rapper ebből az évből, akkor az a zseniális őrült Danny Brown (balra fent). És ha releváns fehér rapper, akkor az idén meggyőző második albumot gurító Mac Miller (jobbra), ha pedig megasztár fehér rapper, akkor a Macklemore & Ryan Lewis páros, akik tavalyi albumukkal idén arattak le minden szóba jöhető díjat. Kanye – és a tavaly áttört drill rap – szülővárosa, Chicago is virított egy nagy jövő előtt álló új játékossal, Chance The Rapperrel, Atlanta pedig a Kanye lemezére is bedolgozó Mike Will Made It-re lehet büszke, aki könnyedén nyerte az év mainstream hiphop-producere versenyt, sőt, Future, 2 Chainz és mások mellett ő jegyzi Miley Cyrus első poszt-Hanna Montana albumát is. Az év legjobb rapformációja Killer Mike és El-P tandeme, a Run The Jewels, az év klánja pedig az Odd Future, amelynek vezére, Tyler, The Creator és benjáminja, Earl Sweatshirt egyaránt nagyszerű albummal jelentkezett (az utóbbié egy fokkal jobb). Minden idők legnagyobb rapperklánja, a Wu-Tang viszont csak nem tudta összehozni a 2013-ra ígért új lemezét - bár legalább Ol' Dirty Bastardot feltámasztották.

Elektronikus tánczene

disclosure_6.jpgMire táncoltunk 2013-ban? Kb. ugyanarra, mint 2012-ben. Európában folytatódott a deep house/nu disco hódítása (a brit és a német vonalé egyaránt), Budapesten is minden második igényes klubban/bárban ez szól, de legalább van új lounge zene. Egy koktél-house szettből sem hiányozhatott idén a Disclosure (balra) valamelyik száma; a brit újvonalas garage-house duó jegyzi 2013 legnagyobb crossover tánczenei albumát (a Mercury-díjat viszont James Blake nyerte), alattuk pedig számos hasonló duó (pl. Bodhi, Bondax, Dusky, Waze & Odyssey) nyomul, és nekünk is van már saját Disclosure-ünk, a Stamusic. A Lawrence-tesókkal is felvett egy számot a világ első számú diszkógitárosa, Nile Rodgers, aki után a Daft Punk-albumon közreműködése sorra kapkodnak a fiatalok (vagy ő kapkod utánuk); pengetett Avicii és a Chase & Status idei albumain, de dolgozott a német house-sztár Tensnake lemezén is (ami jövőre jelenik meg.) A Random Access Memories egy másik diszkó-veteránt is revitalizált, a 73 éves Giorgio Morodert, aki "vénségére” dj-zésre adta a fejét, és folyamatosan spannol a fesztivál nagyszínpados EDM-huszárokkal, akiknek a nagyapja lehetne. Viszont most ezek az EDM-huszárok uralják a tánczenét Amerikában, a felszínen.

machinedrum.jpgHa mélyebbre megyünk az elektronikus tánczenében, menetelt tovább rendíthetetlenül a kattogós brit techno (lásd a nálunk is járt Boddika), a tavaly beütött trap köszöni szépen, jól elvan - a zsáner poszterfiúja, a nyáron a B My Lake fesztiválon fellépett Baauer slágerlista-történelmet írt, egyre fokozódott a hype a lo-fi vagy absztrakt house (Huerco S, Basic House és társaik) körül. Idén az anglo-amerikai bass music színtér, a 90s house-os és technós visszanyúlások után elővette a jungle mániákus amen breakjeit, ami Angliában Tessela, Special Request, Mark Pritchard és Zomby, Amerikában Machinedrum (jobbra), Lee Bannon, illetve a Fade To Mind és a Body High kiadók lemezein volt tetten érhető, sőt a footwork-újító DJ Rashad albumán is. A footwork egyébként erős évet zárt, az irányzat másik vezéregyénisége, Traxman például két remek albumot is kiadott Maradva a kilencvenes éveket recikláló trendeknél, a triphop idén egyre határozottabban jött vissza (lásd Poliça), és a 2-step/UK garage-újjászületésnek is voltak jelei, de ez még azért odébb lesz.

https://recorder.blog.hu/2013/12/22/derult_egbol_villamcsapas_2013_a_hiphopban_es_az_elektronikus_zeneben
Derült égből villámcsapás - 2013 a hiphopban és az elektronikus zenében
süti beállítások módosítása