Együtt a Disclosure és Nile Rodgers

2013.11.18. 13:19, Frontrecorder

disclosurerodgers.jpg

A Daft Punk-album legslágeresebb számaiban gitározó Nile Rodgers még szeptemberben kotyogta ki a Twitterén, hogy a Disclosure duóval vonul stúdióba. Néhány napja pedig közzé is tették az együttműködés eredményét, a Together című összemelegedős funky lassú számot, amelyben Sam Smith énekel (ő hallható a Disclosure Latch című slágerében és Naughty Boy La La La-jában is).

NILE RODGERS TÖBBI VENDÉGZENÉLÉSÉRŐL ITT ÍRTUNK.

A dalt Londonban vették fel egy nap leforgása alatt, Jimmy Napes dalszerző bevonásával (ő a nyitóképen Nile Rodgers-től jobbra a szemüveges alak, a Disclosure-album több számának is társszerzője, jelenleg Sam Smith első szólólemezén dolgozik). "Őrület volt, hogy egy olyan ember társaságában lehettem, akire egész életemben felnéztem. Nagyon, nagyon szürreális volt" - számolt be az élményről Sam Smith, aki azt is elmondta, majd elélveztek a gyönyörtől, ahogy ott ültek és a 61 éves Rodgers-t figyelték gitározás közben. Ha velünk van a párunk, simuljunk vele össze, ha nincs, csak dőljünk hát hátra és élvezzük a Together című bársonyos slow jam-et:

https://recorder.blog.hu/2013/11/18/egyutt_a_disclosure_es_nile_rodgers
Együtt a Disclosure és Nile Rodgers
süti beállítások módosítása