Lemez gyorstár – 2013. 5. hét (lemezkritikák)

A lemez gyorstárban továbbra is frissen megjelent albumok informatív bemutatása zajlik és a legtöbb anyaghoz streamet is mutatunk. Múlt héten nagyon vegyes volt ajánlatunk, most a gitárzenék dominálnak: Local Natives (képünkön), Ducktails, I Am Kloot vagy Torres, de ez még nem minden. Nem tudod mit hallgatnál a heti lemezdömpingből? Válassz innen!

I Am Kloot: Let It All In

Kiadó: Shepherd Moon / PIAS / Neon Music

Megjelenés: 2013. január 21.

Stílus: gitárpop

Kulcsdal: There Days Are Mine

I Am Kult, ezt a rossz szóviccet is alkalmazhatnánk az 1999-ben alakult háromtagú – már-már veteránnak nevezhető – manchesteri zenekarra, melynek dalaiban kéz a kézben jár a tom waits-es recsely és a kinks-es-smiths-es-talk talkos szplín, az elegáns irónia és a finoman megsemmisítő dráma meg a poszt-traumás bepiálás. A zenekar inkább a kritikusok és a szakma, mint a közönség kedvence, igazi kultegyüttes, mely legnagyobb kommerciális és kritikai sikerét 2010-es Sky At Night című albumával aratta – a lemez a brit albumlistán a vérfagyasztó huszonnegyedik helyre kúszott fel, s Mercury Prize-ra is jelölték. Azt a lemezt, és ezt az új albumot is ugyanaz a haver-páros, az ugyancsak manchesteri – jelenleg szabadságát töltő – Elbow énekese, Guy Garvey és billentyűse, Craig Potter gondozták producerként. Az új album többnyire lecsupaszítottabb, s még a személyesnél is személyesebb, mint vonósokkal felspannolt íves-míves elődje (jó, a kulcsdalnak választott These Days Are Mine például nem – az lehetne egy Revolver-korabeli Beatles-dal is, mondjuk a Tomorrow Never Knows ikertesója), de az (ismét) adekvát producerválasztásnak köszönhetően megint hozza azt a kommerciális pluszt, amivel az előző I Am Kloot-album is előrelépett a zenekar szerethető korábbi lemezeihez képest. Hogy talán John Bramwell énekes-gitáros triója is meglépje azt, amit az Elbow is képes volt meglépni saját ligájában. Most vagy (talán) soha. (a lemez itt hallható végig)

8/10

Németh Róbert

A HISTORY OF APPLE PIE BEMUTATKOZÓ LEMEZE IS A HÉTEN JELENT MEG ÉS ITT MÉG MINDIG VÉGIGHALLGATHATÓ EZ A SZUPER, ZAJOS POPZENE.

Torres: Torres

Kiadó: magánkiadás

Megjelenés: 2013. január 22.

Stílus: alternatív

Kulcsdal: Honey

Mackenzie Scott egy 22 éves nashville-i énekesnő, aki intim hangulatú, egy szál gitárra épülő dalokat ír. Ugye nem hangzik túl izgalmasan? Mackenzie Scott egy 22 éves nashville-i énekesnő, aki Torres néven intim hangulatú, egy szál gitárra épülő dalokat ír a kilencvenes évek összetört szívű dalszerző-énekesnőinek legszebb hagyományait folytatva, most pedig megjelentetett egy hátborzongatóan jó bemutatkozó lemezt. Máris sokkal jobb! A szinte teljes egészében élőben rögzített, visszhangfüggöny mögött bontogatott gitárokkal és minimális dobkísérettel megszólaló címnélküli album hallatán olyan zaklatott zsenik juthatnak eszünkbe, mint PJ Harvey, Cat Power vagy Fiona Apple; ez tényleg a kettővel ezelőtti évtized amerikai zenés bárjainak csütörtök esti romantikája, a Pop, csajok, satöbbi  egyedülálló harmincasainak élete, az a fajta zene, ami mai füllel már-már túl őszinte és direkt, és amit tényleg a mostanra nagyon cikinek számító alternatív jelzővel írhatunk le a legkönnyebben.  Persze mikor Mackenzie egy gyermekét elhagyó anya bőrébe bújva énekel (Moon & Back), egy tönkrement kapcsolat passzív-agresszív szereplőjeként fojtja el az érzéseit (Honey) vagy klasszikus zaklatóként ijesztgeti a szerelmét (Jealousy And I), érezzük, hogy a dalaiban nem mindig a saját élményeit énekli meg, de a műfaj kiemelkedő előadóihoz hasonlóan ő is képes óriási érzelmi töltést adni mások történeteinek. Remek lemez a hideg hónapokra. (a lemez itt hallható végig)

9/10

Szabó Benedek

ADAM GREEN ÉS BINKI SHAPIRO KÖZÖS ALBUMA MEGVOLT MÁR? ERRE MEGLEHET.

Local Natives: Hummingbird

Kiadó: Infectious / Frenchkiss / PIAS / Neon Music

Megjelenés: 2013. január 28.

Stílus: epikus pszich-folk-rock

Kulcsdal: Black Balloons

A Local Natives egyértelműen a Fleet Foxes-féle sokszólamú, folkos-rock vonalon kapaszkodott fel 2009-ben megjelent bemutatkozó albumával, de a Gorilla Manor dalainak mélyéről azért az tűnt valószínűnek, amit a jókora szünet után kiadott második lemez igazol: nagyigényű, szépen hangszerelt popzenében szeretne bizonyítani a zenekar. A már az első nekifutást is jellemző afropopos hatások (amik talán áttételesen, a Talking Heads, a Dirty Projectors, a Vampire Weekend felől jutottak el hozzájuk), nyomokban most is megmaradtak, de nyilvánvaló a National-tag, Aaron Dessner produceri hatása is, no meg a hosszú szünetet eredményező zenekari veszteségek befolyása. A gyakran melankolikus anyag egységesen jó színvonalú, azoknak is ajánlható, akiknek a Coldplay már ciki és azoknak is, akiknek meg pont az a menő. (a lemez itt hallgatható végig)

8/10

Dömötör Endre

Ducktails: The Flower Lane

Kiadó: Domino / Neon Music

Megjelenés: 2013. január 28.

Stílus: perfekt pop

Kulcsdal: Under Cover

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már biztosan az. Szóval a lo-fi halott. Az Ember (Matt Mondanile, a Real Estate gitárosa, akivel hamarosan egy interjút is közlünk), aki a hálószobájában, az ágyán ülve gyártotta a pállott szájú, kócos hajú, teljesen szétesett és szétzengetett lo-fi hangtapétákat, eljutott a kristálytiszta hangzáshoz és a '80-as évek legrosszabb hagyományaihoz: a gitár- és szaxiszólókhoz. Vagy csak megtanult dalokat írni? Mindenesetre ennyire látványos művészi fejlődést nem mostanában láttunk és hát mit ad isten, ebből is jól jön ki. Az eredménye pedig tíz darab, rendes stúdióban felvett, elsőre fülbemászó popszám, amelyek nem nagyon szorulnak magyarázatra, csak sok-sok hallgatásra. (a lemez itt hallgatható végig)

8/10

Soós Csaba

Indians: Somewhere Else

Kiadó: 4AD / Neon Music

Megjelenés: 2013. január 28.

Stílus: melankolikus dreampop

Kulcsdal: Magic Kids

Amikor először megláttam, hogy kijött az Indians debütáló albuma, biztos voltam benne, hogy valami tévedés lesz, hiszen ez nem újdonság, már hallottam róluk. Aztán amikor először elkezdtem hallgatni a lemezt, akkor pedig biztos voltam benne, hogy én ezt már hallottam. Mindkét esetben igazam volt, de sajnos csak részben. Legalább 57 zenekar ugyanezt, vagy majdnem ugyanezt az unalmas nevet választotta magának, és legalább 112 alkalommal láttam hasonlóan semmitmondó lemezborítót. Aztán betettem a lemezt, és az alábbi gondolatok cikáztak bennem: „De hát itt pont úgy énekel, mint Victoria Legrand a korai Beach House-lemezeken!” „Na, aztán meg a Grizzly Bear stúdió-beállításait nyúlták le?” „Elég gyengus M83-as filterezett szőnyegszinti utánzat.” „Pont ilyet hallottam tavaly, csak sokkal jobbat, úgy hívták, hogy Porcelain Raft.” Igazából tényleg csak részben volt igazam. Jelen esetben a zenekar egy dán srácot takar, akinek valóban ez az első albuma, ráadásul egyből a legendás 4AD kiadó gondozásában. Miután túltettem magam azon, hogy hiányzik az egészből az egyéniség és a progresszivitás, betettem újra és újra a lemezt, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy megszerettem, nagyon. Kit érdekel, hogy nem hat az újdonság erejével, ha egyszerűen jó hallgatni? Engem nem, és megelőlegezem neki, hogy ha ezzel a lemezzel még nem is, de a későbbiekkel akár túl is nőhet a mestereken. (a lemez itt hallgatható végig)

8/10

Elekes Roland

TUDJÁTOK KI NAGY INDIANS-RAJONGÓ? AZ EFTERKLANG FRONTEMBERE, LEGALÁBBIS NEKÜNK AZT MONDTA.

Unknown Mortal Orchestra: II

Kiadó: Jagjaguwar / Neon Music

Megjelenés: 2013. február 4.

Stílus: pszichedelikus-, indie-, lo-fi-, garázs-rock

Kulcsdal: Faded In The Morning

A kedvencei között a Wu-Tang-Clan-t, The Mothers Of Invention-t vagy épp Syd Barrett-et egyszerre emlegető Unknown Mortal Orchestra ha nem is a nevéhez méltó nagyzenekarként, de sokkal inkább együttesként működik az új albumon. Az új-zélandi zenekar vezetője, Ruban Nielson által egyedül felvett, sokszor hangmintaalapú korai blogslágerek hangulata szerencsére így sem vész el, épphogy csak átalakul egy kicsit. A bólogatásra ösztönző groove-ok és széttöredezett ütemek (ha nem is annyira az előtérbe tolva, de) továbbra is megvannak, akárcsak a garázsból kiáramló örömzenélés hangjai. Valószínűleg az együttzenélés számlájára írhatóak a cseppnyit belassultabb, visszafogodtabb számok is mint a So Good At Being In Trouble lusta, kánikulai délutánját mímelő fehér soul-ja, vagy a Monki elnyújtott pszichedelikus popja is. Ezekkel pedig még inkább változatos lett az Unknown Mortal Orchestra eddig is kellően színes palettája. (a lemez itt hallgatható végig)

8/10

Csada Gergely

Indians a 4AD Session keretében különleges helyszíneken adja elő dalait: