I Am Kloot: Let It All In (albumhallgató)

2013.01.15. 12:45, rerecorder

iamkloot.jpg

Sokáig úgy tűnt, hogy a 2000-es évek elején a new acoustic movement nevű, nagyon rövidéletű mozgalommal ismertté vált manchesteri I Am Kloot trió kezdeti sikerei ellenére eltűnik a süllyesztőben, de aztán az Elbow tagjai által producerként felügyelt ötödik album, a 2010-es Sky At Night végre újra elnyerte a kritikusok kegyét, Mercury-díjra jelölték és a közönség is jól fogadta, ez lett a legkelendőbb I Am Kloot-album. Most ismét a bevált producerekkel készült az új anyag és legyen bármilyen fura is egy majd 15 éves zenekar esetében, de ez az eddigi leginkább várt lemezük. A január 21-én megjelenő Let It All In exkluzív magyarországi premierként mától teljes egészében hallható a Recorderen.

i-am-kloot-let-it-all-in.jpgAz I Am Kloot kezdetben a Kings Of Convenience, a Turin Brakes és a Ben & Jason nevével fémjelzett, ezredfordulós új akusztikus mozgalom zenekarai között került megemlítésre (de gyakran idesorolták az Elbow-t és a Starsailort is). A manchesteri hármas azonban szép kritikusi és szolid közönségsikerek után viszonylag gyorsan letűnt a radarról, pedig kétéves periodicitásban türelmesen és megbízhatóan dolgozott (Natural History - 2001, I Am Kloot - 2003, Gods And Monsters - 2005, I Am Kloot Play Moolah Rouge - 2007 és a 2009-es B című ritkaságválogatás), mígnem 2010-ben visszatértek első lemezük produceréhez, Guy Garvey-hoz, aki már akkoriban nagyobb sikereket ért el az Elbow frontembereként, 2010-re pedig a csendes-kifinomult brit popzenészek kulcsfigurájának számított. Gurvey elbow-s zenésztárásával, Craig Potter billentyűssel felügyelte az előző I Am Kloot-lemezt, a Sky At Night-ot, mely kellemes meglepetésre a trió talán legjobb és biztosan legsikeresebb albuma lett, így a bevált recepten nem változtatva a két és fél év után érkező hatodik sorlemezen is a két Elbow-tag a producer.


VÉGIGHALLGATNÁL MÉG EGY NAGYON JÓ LEMEZT? A PARQUET COURTS AZ EHETI AJÁNLATUNK.

Az I Am Kloot időközben belesorolódott, beleidősödött egy még újabb brit akusztikus mozgalomba, a Laura Marling, Noah And The Whale, Mumford And Sons és követőik által vitt legújabb britfolk-reneszánszba, így a 2010-es Sky At Night és a vadonatúj Let It All In végülis szinte apafiguraként mutathatta/mutathatja meg a tanítványok és rajongóik számára, hogy milyen is az életerős, akusztikus dominanciájú, de lamentálásoktól mentes popzene. Az új I Am Kloot-album ugyanis némileg visszatérés a kezdeti nyersebb, spártaibb hangzáshoz, igazi erőssége, hogy legszebb fényében mutatja a klasszikus dal erényeit: a tökéletes mértékkel megalkotott dalszerkezeteteket, az ötletesen, nagyon finom kézzel odatett színesítéseket, a szöveget szolgáló epikus zenei részeket. Tipikusan olyan lemez, aminek már elsőre is öröm minden perce és többedszerre is tartogat meglepetéseket.

A január 21-én megjelenő Let It All In exkluzív magyarországi premierként az alábbi lejátszón hallgatható végig:

A These Days Are Mine című dalhoz készült albumbeharangozó, szép videoklip:

https://recorder.blog.hu/2013/01/15/i_am_kloot_let_it_all_in_albumhallgato
I Am Kloot: Let It All In (albumhallgató)
süti beállítások módosítása