"Túllőttem a saját célomon" - Spoek Mathambo (interjú)

A néhány éve több dél-afrikai elektrorap formáció (Sweat.X, Playdoe) tagjaként és kismillió partiszám vendég mc-jeként a nemzetközi zenei köztudatba berobbant, majd 2010-ben a Mshini Wam albummal - rajta a nagy visszhangot kiváltó kiváló Joy Division-feldolgozással - szólókarrierjét sikerrel elindító dél-afrikai Spoek Mathambo a mai napon jelentetett meg egy válogatást (Future Sound Of Mzansi) a közreműködésével készült számokból. Ez remek alkalom arra, hogy teljes terjedelmében közöljük a Recorder magazin ötödik számában rövidített formában megjelent interjút, amit még májusban, szupereklektikus, az elsőnél rockosabb albuma, a Father Creeper bemutató turnéjának budapesti koncertje előtt készítettünk vele.

- A második albumod alapján rengeteg különböző zenén pörögsz. Ez mindig így volt vagy neked is megvoltak a korszakaid?

- Most 27 vagyok, és zeneileg még mindig növésben, mondhatjuk, hogy igazi zenebuzi vagyok. De a hiphop volt a kezdet, 15 éves koromig azt hallgattam. Utána bejött az elektronikus zene, de az is a hiphopos dolgokon keresztül, mint az Anti-Pop Consortium vagy Roots Manuva. A Ninja Tune-tól sok kedvencem volt, például Amon Tobin, Coldcut, DJ Food. Aztán elmentem életem első techno partijába, ami elementáris élmény volt. Igazi underground technóra gondolok, mert egyébként akkoriban Dél-Afrikában a 2Unlimited-re és a eurodance-re mondták azt, hogy techno. Húszévesen pedig ráeszméltem a rockra egy barátomon keresztül, akitől kaptam egy csomó gitárzenét.

- És a kwaitóra mikor eszméltél rá?

- A kwaito olyan nálunk, mint a schläger a németeknél, mindenhol szól, kikerülhetetlenül hallod, ha szereted, ha nem, még Karácsonykor is. Szóval, ez a zene egyszerűen bennem van, amióta az eszemet tudom. 91-92 óta a house a legnépszerűbb zenei forma Dél-Afrikában, Inner City, Ten City, Crystal Waters és a többi popos cucc, nekem is ezek voltak a kb. a bölcsődalaim. Ami érdekes, hogy két ellentétes irányba fejlődött nálunk a house, egyrészt van a kwaito, ami tulajdonképpen klasszikus chicagói vonal és New York-i garage belassítva, másrészt van egy őrülten felgyorsított mutációja, a shangaan electro. Hiphopperként a kwaitót sokáig lenéztem, mint olcsó bulizenét gagyi szövegekkel, viszont azóta elképesztő fejlődésen ment keresztül, úgyhogy mára a legbevállalósabb műfaj Dél-Afrikában.

- A nagyvilág 2008-ban a WARP közvetítésével, DJ Mujava (eredetileg 2006-os) Township Funkja által ismerte meg a kwaitót - erre reflektál a te township tech műfajmegjelölésed?

- A vicces az egészben, hogy a Township Funk egyáltalán nem tipikus kwaito, mert nem rappelnek benne és sokkal undergroundabb. De igen, a township tech innen jött, bár nem a saját zenémre használom, hanem az izgalmas új dél-afrikai tánczenei hangzások gyűjtőnevekként. Pár éve dobtam be ezt a címkét az első mixtape-jeimnél, amiket pont azért csináltam, hogy nemzetközileg push-oljam az előremutató dél-afrikai dolgokat. Magával a dj-zéssel is ugyanez a célom, egyébként nincsenek komoly ambícióim ezen a téren.

A KWAITO MELLETT RENGETEG IZGALMAS STÍLUS DÍVIK AFRIKÁBAN, A POP-VONALON IS.

- Térjünk még vissza a zenei fejlődésedre. Kik a legnagyobb példaképeid?

- Igazán példaképeim nincsenek, de nagy hatással volt rám Drexciya és Mad Mike a detroiti őstechno arcok közül, néhány meghatározó ghetto house producer, mint DJ Funk, az otthoniak közül Oskido (veterán house dj, őt tartják a kwaito kitalálójának - a szerk.), a tánczenén kívül pedig Iggy Pop és Prince.

- És a hiphopból?

- Hú, rengeteg dolog, Mos Def, Public Enemy, órákig sorolhatnám.

- Az feltűnt, hogy mc-ként nagyon magabiztos a flow-d…

- Talán mert kilencéves korom óta rappelek (nevet).

- … a második albumodon viszont fura módon engem többször is Pharrellre emlékeztetsz. Bókot mondtam vagy sértést?

- Hát, nem tudom… Pharrell előadóként nem igazán jön be, producerként viszont nagyra tartom, amit a hiphoppal művelt egyedül és a Neptunes tagjakként, az eszméletlen. Ha eljutok arra a szintre szólóelőadóként, mint ő, akkor boldog leszek (nevet).

- A neved featuringekkel alapoztad meg, volt pár év, amikor megszámlálhatatlanul sok számban szerepeltél. Gondolom, nem mindegyiket művészi megfontolásból vállaltad.

- Ez nálam a MySpace-es zsongás korszaka volt, 2006-2008 között. Abban az időben már ezerrel írtam a rapeket, de nem ismertem senkit és a MySpace ideális volt arra, hogy zenei alapokat vadásszak. Folyamatosan fent voltam, kontaktoltam mindenkivel, akinek tetszettek a zenéi, és mázlim volt, mert pozitívan fogadtak. Így jöttek össze az első featuringek, és utána már benne voltam a körforgásban, jöttek a megkeresések Az egyetlen para a távolság volt, mert néha bénán használták fel, amit küldtem és ilyenkor nem tudtam mit csinálni - igaz, ezeket a számokat megmentették a jó remixek. A fő célom az volt, hogy a lehető legtöbb helyre eljusson a hangom, megismerjék a nevem.

- A vendégszövegeid legtöbbször a partizásról, csajozásról szólnak, a mélyebb, komolyabb témákat a saját számaidra tartogatod. Tudatos ez a felosztás?

- Persze. Senki sem szereti, ha prédikálnak neki egy partin, az nem arról szól. Szerintem a zenének és a szövegnek egységet kell alkotnia, szóval bulizenéhez bulizós szöveg passzol. Természetes, hogy az önkifejezést a saját dalaimra tartogatom, de én ezekben sem akarok papolni és túl direkten politikus lenni, hanem egyszerűen csak arról beszélek, amit ismerek, amiben élek és ami foglalkoztat. Nem célom a direkt társadalomkritika vagy, hogy Dél-Afrika problémáira felhívjam a világ figyelmét, nem is érzem erre felhatalmazva magam, viszont  dél-afrikai szemszögből láttatom a dolgokat, szóval mondjuk ha szex a téma, akkor abban nekem benne van a csajozás és az AIDS is.

DÉL-AFRIKAIAK ÉS VILÁGSZERTE HÍRHEDTEK? PERSZE, HOGY A DIE ANTWOORD, AKIK LEGUTÓBB LADY GAGÁVAL BALHÉZTAK ÖSSZE.

- Jelenleg Malmöben élsz és a turnék révén rengeteget vagy Európában. Mit változtatott ez a zenei látásmódodon, mennyivel lett "európaibb”?

- Inkább annyiban változtatott meg, hogy azóta tudom értékelni az otthoni zenéket. Amikor Johannesburgban éltem, eléggé magamnak való voltam, ültem otthon és gyártottam a grafikákat meg a rapeket és az érdekelt, hogy odakint a világban milyen zenék mennek. Aztán amikor jöttek az európai fellépések, rájöttem, hogy hiányzik a dél-afrikai klubzene, úgyhogy akkor merültem bele úgy igazán a hazai hangzásokba. Dél-Afrikában kilenc tartomány van, és mindegyiknek megvan a maga külön house meg techno variánsa, a nyelvjárásokról nem is beszélve, úgyhogy ez egy nagyon vibráló kultúra. Ennek a felismeréséből és ahogy ez a zene engem felpezsdített született meg az első albumom. Aztán a lemezzel turnéra indultam, és az alatt egészen más hatások értek, úgyhogy egészen más dalokat írtam, ebből született a második album.

- A Father Creeper számomra olyan, mintha egy hiperaktív és figyelemhiányos ember hangos naplója lenne; minden dal egy külön világ, kapkodom a fejem a stiláris kavalkádban, szédületes energiájú a svungja. Nem mintha ez rossz dolog lenne, de nem egy könnyű lemez.

- Ez a lemez olyan lett, amilyenre szerettem volna. A dalok nagyon lazán és természetesen íródtak, a Father Creeperben benne van a teljes zenei spektrumom. Az album fogadtatása megosztott volt. érdekes módon, azok a zenei újságok, amiket én olvasok és nagyra tartok izgalmasnak találták, a többi pedig fanyalgott. Arra kellett rájönnöm, hogy a zenehallgatók többsége azt szereti, ha egy albumon egyféle vagy egy jól körülhatárolható hangzásvilágú dalok vannak, és ha a dalok összetartanak. Még csak másfél éve producerkedem, és most először énekeltem a rappelés mellett, szóval még csecsemőnek számítok, akinek rengeteget kell tanulnia. Azt hiszem, a Father Creeperrel túlzóak voltak az elvárásaim, nemcsak az emberek általános zenei befogadóképességével szemben, hanem azzal kapcsolatban is, hogy konkrétan engem mennyire képesek helyi értéken kezelni. És persze egyben túllőttem a saját célomon, úgyhogy megtanultam egy fontos leckét: egy valamit adagolj a közönségnek addig, amíg megszereti és csak ezután jöhet a sokféle. Úgyhogy most ezt a stratégiát fogom követni.

interjú: Forrai Krisztián

zenekari és interjúfotó: Lékó Tamás