Globális felmelegedés – Afrika és Latin-Amerika partikultúrája

A nyár és a popzene kapcsolatát körbejáró cikksorozatunk végén most lemegyünk délre. Manapság a nyugati elektronikus tánczenei műfajok evolúciója is szédületes tempóban zajlik, de az mind piskóta ahhoz képest, ami Afrika és Latin-Amerika országaiban és – a karibi szigetvilág közvetítésével – országai között az elmúlt években folyik az ottani partikultúrában. Az alábbi összeállítással bemerészkedünk a legforróbb országok legforróbb bulizenéinek szinte kibogozhatatlanul szövevényesen burjánzó, napról napra növekvő dzsungelébe.

Afrika – kwaito / kuduro / hiplife

Hol máshol kezdhetnénk a kalandozást, mint a modern zene bölcsőjében, Afrikában. Talán sosem érnénk a végére, ha számba vennénk az ottani tánczenei történéseket, úgyhogy csak arra a három stílusra szorítkozunk, amelyek az afrikai hagyományok és a nyugati elektronikus zenék kölcsönhatásának talán legérdekesebb példái. Közülük is kirívó eset a dél-afrikai kwaito, amely egy befelé nyitott, kifelé viszont szinte teljesen zárt műfaj. A kwaito (afrikaans nyelven kb. „menő zene”) Johannesburg fekete gettójában, Sowetóban az apartheid bukásával egy időben nyerte el a formáját, amikor az addig elnyomott dél-afrikai feketék újra szabadon élhettek, bulizhattak. A kwaito az ő gondolataikat, érzéseiket fejezi ki a saját, olcsó eszközeikkel, az alapja pedig az akkortájt az ottani klubokba begyűrűző house, csak lassabb a tempója, erre énekbeszélnek rá, általában buzdító frázisokat. A mai napig Dél-Afrika fekete township-lakóinak zenéje (amelybe később R&B vagy dancehall is vegyült), egy rendkívül belterjes és burokkal védett szubkultúráé – jellemző, hogy Európa 2008-ban hallott először a kwaitóról, amikor DJ Mujava Township Funk című felvételét kiadta a Warp, és azóta sem volt a műfajban hasonlóan átütő szám.

A kwaito szöges ellentéte a kuduro, Angola első számú barkács-tánczenéje, amely roppant népszerű nemcsak az egykori gyarmattartó Portugáliában, ahol az angolai betelepültek éjjel-nappal ezt hallgatják, de a 2011-es Szigeten fellépő lisszaboni Buraka Som Sistema zenekar révén szerte az egész világon. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a pörgős ritmikájú kuduro igazi önfeledt seggrázós zene (naná, a szó maga is kemény, feszes feneket jelent), amelyben vidáman vegyül a hagyományos angolai semba, a soca, a calypso, a house és a techno – és a kudurót is hasonlóan lazán emelik be a nyugati partizenei stílusokba, erre példa a dutch-house.

Hasonló globális ismertségre tett szert Ghana urban műfaja, az amerikai hiphopot és R&B-t, jamaikai dancehallt, valamint tradicionális népzenei elemeket sajátos, ámde populáris, mainstrembe illő módon ötvöző hiplife (amely a múlt század első felében dívó, de még a hatvanas években is népszerű ottani esztrádzene, a highlife leszármazottja). A műfaj egyre kiterjedtebb nemzetközi vérkeringésébe immár Magyarország is bekapcsolódott: az Irie Maffia a ghánai Fokn Bois duóval közösen készített egy albumot tavasszal, és már a folytatást tervezik.

Argentína – cumbia

Egész Latin-Amerikában honos, és egyáltalán nem új keletű műfaj a cumbia, amelynek őse valószínűleg az afrikai rabszolgák révén került Kolumbiába még a XVI. században, és onnan terjed szét a szubkontinensen, keveredve a helyi népzenékkel. Így mára kismillió regionális és stiláris variánsa alakult ki ennek a 4/4 ütemű, lassan csoszogós, mégis vérbő, ütős-fúvós dominanciájú latin zenének (amelynek legfurább tradicionális hangszere a lopótökből készült, rovátkolt felületén fapálcát végighúzva megszólaltatott güiro). Az elmúlt ötven évben pedig természetesen a könnyűzene sem hagyta érintetlenül, az eszköztárába bekerült a gitár és a szintetizátor (így lett a neve ellenére inkább a lakodalmas rock megfelelőjének tekinthető tecnocumbia) vagy éppen a hiphop (cumbia rap). A kilencvenes években a DJ-k is hozzátették a magukét a cumbia mutációk véget nem érő sorához: ahogyan a bulikon a lemezeket manipulálták (lassították-gyorsították, effektezték), egy idő után már eleve úgy vették fel azokat, ezzel kialakult a cumbia sonidera. Ennek a mexikói képződménynek és a dallamos perui cumbiának az ötvözete a cumbia villera, amely a Buenos Aires környéki villas miseriákban, azaz szegénynegyedekben született – és ezzel végre megérkeztünk Argentínába. A cumbia villera a legkeményebb, legminimalistább, legszintetikusabb alapú irányzat (kb. a cumbia gangsta rapje), nem véletlen, hogy ez a vonalat kapták el a cumbiához a modern tánczene irányából közelítő producerek, mint a Frikstailers, El Remolón, vagy a francia-argentin Douster (aki más trópusi basszuszenékben is otthonosan mozog, csinált számot Robynnal és Diplóval is.) Ők mindhárman a ZZK Records kötelékébe tartoznak, amely a főként remixekre és mash-upokra szakosodott Cabeza! netlabellel együtt a cumbia legfőbb argentin bástyája. Meg kell említeni még az argentin mezőnyből az El Hijo de la Cumbia néven alkotó producert, akinek zenéjében fokozott karibi – dancehall és reggaeton – hatások érvényesülnek.

Brazília – baile funk

Ha Brazília, akkor baile funk (funk carioca), amely keletkezése, a nyolcvanas évek második fele óta a hatalmas dél-amerikai ország első számú bulizenéje. A földrajzilag a riói nyomornegyedekből (favelákból), zeneileg a Miami basstől eredő műfaj borzasztóan olcsó és egyszerű: a primitív dobgép-sémákra és hagyományos ütőhangszerekre (pl. atabaque) épülő tamborzão ritmusra jön némi innen-onnan mintázott fúvós- és tangóharmonika-dallam meg valami kiabálós ének vagy rap. Nyers, bárdolatlan, agresszív és erősen szexuális töltetű zene – a portugál nyelv brazil dialektusa eleve mocskosnak hangzik, főleg nők szájából –, nyilván pont emiatt vált izgatóvá a nyugati világ számára, ahová a kétezres évek közepén tört be. A baile funk fehéreket térítő misszionáriusai közül kiemelkedik a berlini Daniel Haaksman, aki kiadta az európai electro producereket brazil MC-kkel párosító Funk Mundial sorozatot, és a philadelphiai sztárproducer (és Major Lazer-tag) Diplo, aki nemcsak bevitte ezt a zenét a popba (M.I.A. Bucky Done Gone című dalával), de egy remek dokumentumfilmet is összehozott a baile funkról (Favela On Blast). A műfaj maga ugyancsak kitermelt nemzetközileg befutott popzenekarokat, mint a funkot nyugati hard rockkal és a helyi meleg szubkultúra esztétikájával megbolondító curitibai Bonde do Rolê (képünkön), más funk előadók pedig, mint például Edu K, átnyergeltek a tech-house-ra (rajta kívül a brazil house-mezőny élvonalába tartozik még a Sepultura ex-dobosának és feleségének formációja, a Mixhell és a Bécsben élő Joyce Muniz). A baile funk hegemóniáját nem törte meg ugyan, de egyre népszerűbb az északon, az Amazonas vidékén dívó, direkten gagyi szintikkel, vicces eurodance meg trance alapokkal operáló, nyolcvanas évekbeli és aktuális világslágerek feldolgozásaira épülő tecnobrega.

Mexikó – raverton / tribal guarachero, 3ball

Ami a kétezres évek elején a Tijuana volt a Nortec színtérrel, az jelenleg Monterrey – a mexikói elektronikus tánczenei színtér hotspotja. Az északkelet-mexikói nagyváros aktuális történéseinek szálait pedig egy sokoldalú öreg róka mozgatja: Antonio Hernández, a világszinten ismert Control Machete hiphop formációból. A producerkedés mellett DJ-ző, tehetséggondozó, lemezkiadó zenei stratéga a modern urbánus latin zenék elkötelezettje; többek közt kulcsszerepe volt a reggaeton nemzetközi felfuttatásában. A reggaetont kolumbiai, mexikói cumbiával és electróval kutyulva saját stílust is teremtett, a ravertont, amit Toy Selectah néven nyom, a global ghettótánczene fanok tábora mellett az indie-sek felé is (remix pl. Morrissey-nek vagy Devendra Banhartnak!). Mindezek mellett az ő hathatós támogatásával került nemzetközi reflektorfénybe a tribal guarachero (vagy a tribal spanyolos kiejtése után 3ball), ez a friss, gyors, cumbia alapú, euro rave-vel és electro-house-zal felturbózott irányat, amelynek főkolomposai az éppen hogy nagykorú 3Ball MTY nevű DJ-producer csapat. Ez most a legmenőbb partizene a mexikói tinédzserek körében, és a 3ball-bulik elengedhetetlen része a táncverseny, amikor nevetségesen hosszú kunkorban végződő orrú cipőket viselő fiúk csoportjai vetélkednek egymással a parketten.

-4ray-

Global – Top 12

Edu K: Frenétiko 2006
Baile Funk Masters #1-#4 EP (baile funk) 2007-2008
El Hijo De La Cumbia: Freestyle De Ritmos album (cumbia) 2009
Cumbia! Bestial válogatásalbum (digital cumbia) 2010
Appietus: The Revolution válogatásalbum (hiplife) 2010
FOKN Bois meet Irie Maffia Production: Fokn Dunaquest in Budapest minialbum (hiplife) 2011
Buraka Som Sistema: Black Diamond album (kuduro) 2008
Bazzerk – African Digital Dance válogatásalbum (kuduro) 2011
DJ Cleo: Es' Khaleni Unit 5 EP (kwaito) 2008
Ayobaness! The Sound Of South African House válogatásalbum (kwaito) 2010
Toy Selectah: The Mexmore LP remixalbum (raverton) 2009
3BallMty: 3BallMty EP (tribal guarachero) 2010

global dance összeállítás a Recorder szerkesztésében: