„Jobb, ha magamnak kereshetem meg a témát, mint ha küldenek" – Raáb Zoltán (Fotórecorder 16.)

Akik ismerik, azt mondják, az övé lehet az egyik legnagyobb koncertfotó-gyűjtemény az országban. Saját elmondása szerint 45 év alatt nagyjából 15 ezer képet készített, többnyire zenészekről, többnyire lakóhelyén, Tatabányán, ahol a nyolcvanas években jóformán minden nagyobb nevű hazai rockzenekar és popelőadó rendszeresen megfordult: az egyes városrészek művelődési házai és kisebb-nagyobb kulturális intézményei – miután belátták, hogy más programokkal nehezebben tudnak teltházat csinálni – egymással vetélkedve egyre-másra szervezték a kisebb-nagyobb sztárok fellépéseit. Raáb Zoltán pedig szinte mindenhol ott volt a fényképezőgépével. Interjú, tatabányai klubkörkép és harminc, korábban nem publikált, dokumentumértékű kép Nagy Ferót csókolgató szimatszatyros csöveslányról, Piramist biztosító egyenruhás katonafiúról, Marx-pólós Ákosról, rövidnadrágos Berkes Gáborról és több, azóta elhunyt zenészlegendáról Fotórecorder-sorozatunk újabb részében.

 

Mikor, hogyan és miért kezdtél fotózni?

Úgy kezdődött, hogy a faterom még a trösztnél dolgozott, ő fényképezgetett, a hetestelepen laktunk (bányászkolónia, azóta lebontották - a szerk.), aztán a bátyám járt Komáromba, a mezőgazdasági szakközépiskolába, és ott fotózott, aztán a muternak mondtam, hogy nekem is kéne egy fényképezőgép, hárman voltunk testvérek, muter akkor már egyedül nevelt minket, jó pár évet várnom kellett, míg megkaptam, ötödikes-hatodikos lehettem, egy Szkolnyikot, főleg nyugati autókat fotóztam vele, abból kevés volt, aztán később a bratyómnak volt egy Szmenája, azt elkunyeráltam, aztán egy osztálytársam bátyja bevitt az Ingatlankezelő Vállalat fotószakkörébe, havi kemény tíz forint volt a tagdíj, itt megtanultam negatívot hívni, meg képet hívni.

Aztán a hetvenes években már jöttek a helyi bandák kisebb koncertjei, majd '77-ben a nagy szabadtéri Piramis-koncert a Centrum Áruház parkolójában, aztán később kaptam kölcsönbe egy 36-kockás gépet, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már azzal fotóztam a Szabadtéri Színpadon a Korált, a Hobót, a P. Mobilt, a Minit és az ilyen keményebb legényeket.

Aztán lett egy Zenit E gépem Helios objektívvel, egy haveromtól vettem, majd a nyolcvanas évek második felében egy NDK-ban készült Sonnar 135-ös teleobjektívem is, ezzel már lehetett profilképeket is csinálni a zenészekről, így aztán sokkal össze is haverkodtam, amikor mentem a koncertekre, a zenészek már messziről üdvözöltek.

Milyen zenés helyek voltak akkoriban Tatabányán, hol volt a legtöbb koncert?

A bánhidai Puskin Művelődési Házban a hetvenes években kezdődtek a koncertek, először helyi zenekarokkal, aztán játszott ott a Pokolgép és az Ossian is, rockerhelyszín volt, popzenét nem is mertek odavinni. A szocreál színpadon alig fértek el öten, nem volt előtte semmi, ha az első sorból akartál fotózni, odapréseltek a színpad széléhez. Olyan 250-300 nézőt tudott befogadni a hely, de volt, amikor ötszázan is bezsúfolódtak. A nyolcvanas években az akkor feltörekvő zenekarok is felléphettek: jött például a Rolls Frakció, a Bikini Feróval, a Bikini D. Nagy Lajossal és az East.

Aztán a nyolcvanas években az alsógallai kultúrházban (József Attila Művelődési Központ) főleg helyi bandák léptek fel, de később a Pokolgép meg az Ossian is, a kilencvenes évek elején pedig már metálfesztiválokat is rendeztek.

Óvárosban, a Népházban főleg ilyen gimnáziumi és nyakkendős bulikat tartottak, bár a hetvenes években volt ott Tűzkerék is Radics Bélával, meg aztán Metro és Korda Gyuri, de később már inkább csak Első Emelet, Exotic, Bonanza Banzai és ilyenek, szóval popzenés hely lett.

Onnan nem messze, az út túloldalán, a Május 1. parkban, a Szabadtéri Színpadon játszottak a büdös rockerek, P. Mobil, Edda, Korál, Karthago, Hobo, sőt még a német Stormwitch is. Az volt a legkeményebb hely, a rendőrök általában a belépésnél beszedték a személyiket, aztán a koncert végén visszaadták – másnap az iskolában persze tudták, ha ott jártál. Hatszázan fértek be, mondjuk a nézőcsúcs az 1981-es P. Mobilon volt 1200 emberrel, de ahhoz le kellett itatni a tűzoltót, hogy mindenki bemehessen. Az első koncertem is ott volt még a hetvenes évek elején, a KITT Egyletre (Koncz, Illés, Tolcsvay Trió közös projektje - a szerk.) a kerítésen másztam be, akkor persze még fényképezőgép nélkül.

1985-ben megnyílt a Közművház (A Közművelődés Háza) a városközpontban, Újvárosban, na, ott volt minden, R-Go, Mini, Deák Bill, Republic, popzene, rock, metál, operett, kiállítások, előadások, kamaraterem, nagyterem. Ez lett a legjobb hely a városban, még a rendszerváltás után is a legjobb technikával rendelkezett, a fénykorban 130 ember dolgozott ott. A nagyterem nézőtere 400 férőhelyes volt, de például egyszer egy ottani Beatrice-koncertre Újvidékről jöttek buszokkal vagy kétszázan, miközben már minden jegy elkelt. Végül valahogy csak befért mindenki, de durván tele lett a hely.

Szintén Újvárosban volt a Turul Mozi, egyik évben ott is rendeztek koncerteket, a Hobo Blues Band és a P. Box lépett fel vasárnaponként, de hamar abbahagyták, mert a közönség lebontotta a széksorokat. Sőt onnan pár lépésre, a KPVDSZ újvárosi művelődési házában is voltak bulik, langyosabbak persze, de kétszer én is elmentem például oda Kati és a Kerek Perecre…

Sok koncert volt szabadtéren, alkalmi helyszíneken is, a szakmunkásképző iskola udvarán a Karthago játszott egyszer, fent a hegyen a Turul madárnál egy azóta lebontott színpadon pedig a Syriustól a V-Moto Rockon át a GM 49-ig sok mindenki megfordult, de például az Úttörőház előtt is láthattuk Zoránt vagy Varga Miklóst élőben.

A rendszerváltás után, a 90-es évek elején aztán már minden nagyobb produkciót elszippantott a Közművház, de sok új, kisebb, legtöbbször néhány év után bezáró vagy átalakuló helyet nyitottak szerteszét a városban.

A Zsdánov Rock Café a Gál István lakótelepen működött rövid ideig egy régi kultúrház maradványain, először Deák Bill Gyulát és a Korált, aztán Ladánybene 27-, Quimby-, Mex-, Barbaro- és Irigy Hónaljmirigy-koncerteket is láttam ott.

Az újvárosi Sakk-Matt klub a bluesra specializálódott, Palermo Boogie Gang- és Ripoff Raskolnikov-szintű fellépőkkel, de annak is hamar vége lett.

A Carapax az Erőműnél Felsőgalla felé üzemelt egy légópincében, punkot, bluest, rockot, ritkábban alternatív zenekarokat futtatott, 200-an is befértek, de amikor mondjuk a P. Mobil lépett fel, még így is szűk volt a hely. Később diszkó lett, aztán megszűnt.

A kilencvenes évek elején az újvárosi Úttörőház nagytermében ment a Dervis Rock Café, ami a szomszédos Közművház egyik népművelő-szervezőjének a klubja volt, de aztán betiltották. Főleg lágyabb rock ment, de alternatív bulikat is szerveztek.

1993-ban Újvárosban az MHSZ volt épületében nyitott meg a Rezgéspont. Alternatív rock és jazzrock volt a klub fő profilja, Szekeres Tamás és Hobo voltak a legnagyobb nevek, akik ott játszottak.

A Vadorzó szintén Újvárosban volt, a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek közepéig pörgött, a rockrészre és diszkórészre osztott helyszínen kábé négyszázan nézhettek egyszerre Tankcsapdát, Demjént és Hobót. Később ellaposodott, átkerült a hangsúly a diszkóra, és el is fogyott a közönsége, aztán be is zárt.

2000-es években az újvárosi Bíróság épületében megnyitott Gladiátorból lett az újvárosi vasútállomás mellé költöző Roxxy Music, az most már lassan tíz éve megy, most már ötszázan is beférnek, ott minden pénteken-szombaton vannak koncertek (idén például lesz még Follow The Flow, Pokolgép és Anna And The Barbies is - a szerk.).

Mikor, hogyan és hol kezdtek el megjelenni a képeid?

A Dolgozók Lapjába (Komárom megyei napilap, 1990-től 24 óra címen fut - a szerk.) úgy kerültem, hogy a bátyám a lapnyomdában dolgozott, nyomdász volt, később korrektor és újságíró lett. Volt ott egy öreg harcos fotós, ő kérdezte, hogy tiszteletdíjért nem vállalnék-e koncertfotózást. Egy kép 135 forint – a nyolcvanas évek elején, huhú, nagy pénz volt az. Az első képem ‘84-85 körül jelent meg az újságban, na, onnantól kezdve már úgy mentem a koncertekre, hogy a Dolgozók Lapjától vagyok, így aztán mindenhová beengedtek ingyen, egy koncertjegy amúgy akkoriban 120 forint volt, kivéve az Omegát, az a maga 250 forintos belépőjével nagyon drágának számított… Szombat este volt a koncert, hétfőn reggel 8-ra kellett leadnom a szerkesztőségbe a kész papírképeket, úgyhogy koncert után másnap reggel be a fürdőszobába, mindent besötétíteni, és indulhatott az előhívás. Kemény volt, mert közben dolgoztam a Volánnál, mint karosszérialakatos, 15 évig, de azóta is folyamatosan van munkahelyem, sosem a fotózásból éltem.

Aztán amikor megszűnt az IKV fotószakköre, áthívtak a Puskinba, ott is volt szakkör, de akkoriban csak úgy vezethettél fotószakkört, ha volt hozzá papírod, papírt viszont csak annak adtak, akinek vizsgája volt. A Volán annak idején beiskolázott a Budai Fotó- és Filmklub hathónapos tanfolyamára, Dr. Holló Dénes vezette, ő komoly szaktekintély volt, a kilencvenes évekig ő írta az összes valamirevaló fotós könyvet Magyarországon, na, ott ‘86-ban letettem a C-kategóriás szakkörvezetői vizsgát, és mivel ezzel így már oktathattam, egyúttal művelhettem is a fotózást. Így, kerülőúton lettem hivatalosan is fotós.

A Dolgozók Lapjánál akkor még volt kultúrrovat, azt később Veizer Tamás kapta meg, akivel eljárkáltunk koncertekre, fesztiválokra, sajtótájékoztatókra, én fotóztam, ő meg írt, ezekből az anyagokból megcsináltuk a Hifi Pódium című oldalt, ami mindig csütörtökön jelent meg a lapban. Aznap mindig megugrott a példányszám: csütörtökön a fiatalok vették az újságot, pénteken pedig a tv-műsor miatt az idősebbek. Ez addig fejlődött, hogy a budapesti Motörhead-koncertre például már saját stage passt kaptam. Ez tartott ‘87-88-tól nagyjából 93-94-ig, közben az újságnak 24 óra lett a neve és új főszerkesztő is érkezett, akinek nem kellett ez a rovat, ő csak kishíreket akart, sok vitánk volt vele. Hébe-hóba azért megjelent még ott pár koncertfotóm, de maga a rovat megszűnt, viszont akkor már megjelentek a képeim országos lapokban is, például a Képes Újságban, a Szabad Földben, a Magyar Hírlapban és a Zenész Magazinban.

Külső munkatársként akkor inkább színházi rendezvényeket, más városi eseményeket és ilyesmiket fotóztam a 24 órának, aztán amikor a kiadó létrehozta a Kemma.hu portált külön szerkesztőséggel, akkor odahívtak, elindultunk, elkezdtem partifotókat is készíteni, este megcsináltam a képeket, másnap már tettük is fel az internetre, és ezzel annyira felpörgettük a nézettséget, hogy a 24ora.hu-t, a napilap addigi saját oldalát lesöpörtük a színről, azt be is zárták, a Kemmát viszont betették az ottani szerkesztőség alá – én is oda dolgozom azóta, általában egy-két-három képgalériám mostanában is kikerül minden héten, koncerteken készültek is.

És mi a helyzet most? Hány koncerthely van a városban?

Sokkal kevesebb sajnos. Mostanra maradt a Roxxy és a Közművházból átépített Agóra (A Vértes Agorája), utóbbi helyen nagy koncerteket szerveznek, például Koncz Zsuzsával, illetve a Május 1. parkban pár év óta Bányásznapokon újra van szabadtéri színpad is, ami most már valójában egy mobilszínpad, ott volt már Edda és Révész Sándor is. Szintén nemrég indult a Tatabányai Sörfesztivál a városközpontban, ez évi egy ingyenes tömegrendezvény Halott Pénzzel, Wellhellóval, ilyenekkel, ott is komoly mennyiségű kép készült, főleg a Kemma megbízásából. De sokat fotóztam a Szigeten, a VOLT-on és más fesztiválokon is.

Mikor, hogyan és miért kezdted el kiállítani a fotóidat?

A Közművházban '86-ban Nagy Buli címmel nyitották meg az első kiállításomat, ami olyan sikeres lett, hogy nemsokára meg kellett csinálni a Nagy Buli 2-t is. Ezeket még saját zsebből és a haverok által összedobott pénzből fizettem, majd egy jó darabig a Peron Music Alapítvány utaztatta a rockzenei fotóimat a megyén belül Esztergomba, Komáromba és a Dunántúlon Pécsre, Győrbe, Szombathelyre is, de aztán ellestem a kulisszatitkokat és saját kezembe vettem a kapcsolatépítést. Az újságnál keresett pénzek nagy részéből vagy technikát vettem vagy kiállítást szerveztem, és ez így van ma is – jó lenne egy budapesti kiállítást is tető alá hozni mostanában. 

Volt olyan pont az életedben, amikor elgondolkoztál rajta, hogy otthagyd a munkahelyedet és hivatásos fotós legyél?

Volt, hogy hívtak a szerkesztőségbe, de fel kellett volna adnom a szabadságomat, viszonylag kevés pénzért. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha magamnak kereshetem meg a témát, mintha küldenek, ezért nemet mondtam. Alig egy-másfél évem van a nyugdíjig, utána sokkal több szabadidőm lesz, szóval biztos, hogy sokkal többet fogok fotózni is.  

Raáb Zoltán Tatabánya Rock című, helyi zenészeket bemutató kiállítását december 21-éig lehet megnézni a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban.

interjú: Pawlowszky Tamás
fotók: Raáb Zoltán

Íme, harminc fantasztikus fotó az elmúlt negyvenöt évből (a felvételek készítésének időpontjait és helyszíneit Raáb Zoltán közlése alapján tüntettük fel - pontosítást, kiegészítést örömmel fogadunk: szerk@recorder.hu). 

A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük tilos.

 

Nagy Feró (Beatrice). 1987, Puskin Művelődési Ház.

 

Som Lajos (Piramis). 1977, Megyei Tanács parkolója.

 

P. Mobil. 1993, A Közművelődés Háza.

 

Pataky Attila (Edda Művek). 1985, Szabadtéri Színpad, Május 1. park.

 

Hobo és Deák Bill Gyula (HBB). 1984, Szabadtéri Színpad, Május 1. park.

 

Zorán. 1985, az Úttörőház előtt.

 

Gryllus Dorka (ef Zámbó Happy Dead Band). 1992, Zsdánov Rock Café.

 

Gidófalvy Attila (Lord). 1986, A Közművelődés Háza.

 

D. Nagy Lajos (Rolls Frakció). 1983, Puskin Művelődési Ház.

 

Bencsik Sándor (P. Box). 1985, Puskin Művelődési Ház.

 

Berkes Gábor (Lobogó). 1982, Szabadtéri Színpad, Május 1. park.

 

Pokolgép. 1983, Puskin Művelődési Ház.

 

 

Quimby. 1993, Vadorzó Klub.

 

Bonanza Banzai. 1988, Népház.  

 

Vörös István (Olympia). 1974, Építők Parkja, Tata.

 

Cipő (Republic). 1993, Tatai Szabadtéri Színpad.

 

 Varga Miklós. 1986-87 körül, az Úttörőház előtt.

 

Z'Zi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus. 1987-88 körül, Népház.

 

Slamovits István (Edda). 1984-85 körül, Puskin Művelődési Ház.

 

Kun Péter (Edda). 1992, Kecskéd, Kápolna-koncert.

 

Grandpierre Attila (Vágtázó Halottkémek). 1998, Vadorzó Klub.

 

Zalatnay Sarolta. 1984, Szabadtéri Színpad (a Nashville Teens előtt).

 

Kalapács József (Pokolgép). 1983, Puskin Művelődési Ház.

 

Szekeres Tamás és Nagyfi László. 1989, A Közművelődés Háza.

 

Mex, 1993, Zsdánov Rock Café.

 

Tátrai Tibor és Som Lajos. 1993, egy budapesti próbateremben.

 

Török Ádám (Mini). 1993, Budapest, Bem rakpart, Művelődési Ház. 

 

Lukács László (Tankcsapda). 1994, Budapest, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpada (a Motörhead előtt). 

 

Kiki (Első Emelet). 2013-14 körül, a Csónakázó-tó mellett.

 

Kaukázus. 2005-2006 körül, A Közművelődés Háza.

 Lájkolni fent, a cikk tetején lehet.

Fotórecorder-rovatunk eddigi cikkeiben bemutattuk: Fehér Bertalant, Díner Tamást, Vértes Györgyöt, Lengyel P. Lászlót, Zétényi Zoltánt, Komróczki Diát, Hegedűs Györgyöt, Pácser Attilát, Huschit Jánost, Dusa Gábort, Lékó Tamást, Réti Zsoltot, S. Varga Ilonát, Hendrei Tibort és Miki357-et.

 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.