„A műteremnek varázsa van” – Lengyel P. László (Fotórecorder 4. rész)

A hetvenes évek végén kezdte, a nyolcvanas évek elején jelentek meg nyomtatásban az első képei, 1987-ben nyílt meg az első kiállítása a fehérvári Alba Regia Jazzfesztiválon, indulása óta dokumentálja a Sziget-fesztivált, és alig van olyan hazai koncert, ahol ne kattintana. Lengyel P. Lászlót nagyon szereti a zenei szakma és persze ő is imádja ezt a világot, egyedül a saját életkorával nincs békében, még interjún kívül is csak azt mondja, hogy „49 meg a többi”. Aztán fogja összehajtható rollerét és fáradhatatlanul hajt bele a pesti éjszakába. Fotórecorder rovatunk negyedik része következik.

Név: Lengyel P. László

Születési hely: Budapest

Mióta fotózik: 1978

Kedvenc kamerák: Nikon fényképezőgépek

Kedvenc objektívek: 1,4/85-ös

Kedvenc fényképészek: Benkő Imre, Féner Tamás, Bánkúti András

 

- Hogyan kezdtél el fotózással foglalkozni?

- Elég hebehurgya gyerek voltam, és volt az általános iskolában egy rajztanárnő, aki valamit láthatott bennem, Ligeti Erikának hívták. Ő kisplasztikákkal foglalkozott egy szentendrei művésztelepen. Én az I. kerületben nőttem fel, a Bécsi kapu alatt és a szüleim nem mertek kiengedni Szentendrére, mert az nagyon messze volt még HÉV-vel is. De kellett valami, mert az alkotásvágy, a kreativitás mindig bennem volt. Két barátom is kapacitált arra, hogy fotózzak, az egyikük Szűcs László, aki kiváló jazzfotókat csinált, a másik pedig Víg Zoltán, aki amatőr létére kiváló fotográfus volt, és egyébként sportban volt nagyon jó, sportolt is. Én végső soron portrékat szerettem volna készíteni, mert mindig szerettem volna azt a lányt megörökíteni, akivel éppen voltam, de se a tehetség, se az eszköz nem volt meg hozzá. Rajzolni nem annyira tudtam, viszont kellett volna egy eszköz és akkor Víg Zoli barátom eljött velem és részletre vettünk egy gépet, amin elkezdtem tanulni. Praktica LTL márkájú gép volt, de ezt egy év alatt széthajtottam. Alkalmatlan volt erre. Tanulóidőszakom alatt jártam gyerekeket fényképezni kisiparossal. Ez nagyon jó stúdium volt, az ember megtanulta, hogy hol kell vágni egy portrét, vagy feles, háromnegyedes alakot. Ott megtanultam az alapokat, amiket későbbiekben a tanulmányaim során nagyon jól tudtam hasznosítani. Utána már egyre többet jártam koncertre, és mikor megtanultam a mesterséget, onnantól rakéta módon ment felfelé a dolog. A munkámnak az első betetőződése az volt, amikor elkezdtem újságoknak külsőzni. A legelső újság a Pesti Műsor volt, az első megjelent képem pedig Koncz Zsuzsáról készült 1982 körül. Az mondjuk nem portré volt, hanem színpados kép. Apukámnak mutattam nagy büszkén, hogy ez hatszázezer példányban megjelent, édesapám meg megkérdezte, hogy jó és mennyit kaptál érte. Mondtam, hogy hatvan forintot. Hát, jó. Ennyi volt a nagy büszkeség, meg a nagy öröm (nevet).

VÉRTES GYÖRGY-ÉLETÚT ÉS FOTÓK ERRE.

- Evidens volt, hogy pop-rockfotókkal is foglalkozni fogsz?

- Nem, mert a sportot, leginkább a technikai sportokat szerettem. A labdasportokat érdekes módon nem, kivéve a golfot, azt valamiért igen. De a zenei közegben is mozogtam és egy idő után aztán eljutottam arra a szintre, hogy nemcsak ceruzával, hanem tollal írtak be a koncertekre. Lelkiismeretesen csináltam, ez lett nekem a legfontosabb. Figyeltem, hogy mit csinált a szakma, és úgy voltam vele, hogy jó, akkor erre ráteszek még egy lapáttal. Például az Emberi Jogok koncertje (az 1988-as Human Rights Now! monstre koncertsorozat budapesti állomásáról van szó – a szerk.) előtt megnéztem minden fellépőt, hogy jobbkezes vagy balkezes, hogy eleve hova álljak, amikor kijönnek. Tehát felkészültem belőle rendesen.

- Mikortól volt az, hogy egyre több pop-rock témájú képet fotóztál?

- 1980-ban már mentem rockfesztiválokra. Egyet mondjuk nagyon sajnálok, hogy amikor Muddy Waters-koncerten voltam Varsóban 74-ben, akkor nem volt nálam gép. Apukámnak volt egy Leica fényképezője, amit érhető módon nem adott nekem oda akkor. Ott tátva maradt a szám, kijött az ember, egy pisszenés nem volt, aztán lejátszott két hangot és a Kongresszusi Központ, ami zsúfolásig tele volt, egyszerre ugrott fel. Másik ilyen élményem a Jan Garbarek volt a Debreceni Jazznapokon.

- Akkoriban rendszeresen jöttek ide játszani a jazz nagyjai. Dolgoztál is ezeken a koncerteken?

- Igen, akkoriban sokat fotóztam ezeken a jazzfesztiválokon. Volt az Alba Regia Jazzfesztivál is, nekem ott volt az első kiállításom Szűcs Lászlóval, mondhatom mesteremmel. Azt egyébként Antal Imre nyitotta meg, elég érdekes módon. Sokat görcsöltünk a kiállításon, leveleztünk a Művelődési Házzal, hogy engedélyezzék számunkra. Ez majdnem egy féléves periódus volt. Végül megoldottuk, megengedték, hogy kiállítsuk a fotókat, mindenki örült neki, de aztán következett az, hogy ki nyissa meg. Akkoriban Antal Imre óriási sztár volt, mindenki ismerte, ő volt a fesztivál műsorvezetője, mi meg odamentünk hozzá, hogy szeretnénk ha pár szóban megemlítené a kiállítást az előadása előtt. Mondta, hogy gyerekek, semmi probléma, mondjátok el mit csináltok, mióta, hogy és mint és megnyitom én a kiállítást. Erre elhívták a televíziót, és nagy csinnadrattával meg is nyitotta, pedig mi csak szerényen ki akartuk rakni a képeket a foyerba. Később aztán rövidebb korszakokat éltem külföldön is, kimentem Lengyelországban, és ott nemcsak Varsóban, hanem az egész országot végigjártam.

- Mindenhol fotósként dolgoztál? Ilyenkor kapcsolatban álltál újságokkal, vagy ügynökségekkel és ezen keresztül küldözgetted haza a képeket?

- Igen, Lengyelországot végigfényképeztem, de akkor még főleg újságok voltak, ügynökség csak egy volt, az MTI. Amikor nagyon muszáj volt nekik is adtunk, de az újság volt a jobb. Az ember oda vagy leszerződött, vagy mindig kértek képet. Az ügynökséges időszak inkább 1989 után indult, addig szinte nem is volt, csak külföldi ügynökségek, amik inkább politikai jellegű fotókat kértek.

- A lemezborító fotózás mennyire volt jelen a munkásságodban?

- Hatvanhét lemezborítót fotóztam összesen, sokféle zenekar van benne. Több Bikini, Piramisnak a Szeress! című koncertalbum, Demjén Ferenc, Pál Utcai Fiúk, Ossian, Lord, Junkies, Méta, Sipos F. Tamás, Bangó Margit, akinek pont a Kossuth díja előtti albumához fotóztam a borítót. Általában ők találtak meg engem, mert úgy ahogy ismertek, tudták kiknek dolgoztam és akkor felhívtak, hogy azonnal, tegnapra, vigyek be képeket. Az első borítós munkáim egyike különben a Nagy Feró-féle Hamlet kislemez volt 1985-ben.

- A grafikai munkákba is beleszóltál?

- Nem, csak a fotókba. Akkoriban nem nagyon lehetett, le volt osztva, hogy a grafikai munka az a grafikusé. Ma már bátrabban bele lehet nyúlni és megszerkeszteni. Én mindig tiszteletben tartottam másnak a munkáját, főleg ha profi volt, mint Bernáth/y/ Sándor, Erkel László Kentaur vagy egy remek tördelő grafikus Pécsi Gábor, aki ma már könyves szakmában dolgozik.

- Hogy látod, van olyan jellegzetesség, ami átfogja a képeidet?

- Eléggé portrémániás vagyok, de az nem mindig működik, például a Bikininek csináltam az Izzik a tavaszi délutánnál portrékat és bélyegnagyságúban jött le, ott elenyészik. De a Junkies Nihil című lemezén is jó portrék voltak. Imádtam portrézni, de általában a zenekaroknak nem volt rá igényük. Főleg mivel én a rockzenét szerettem, és ott nem nagyon volt konkrét portré, mert azt olyan sziruposnak tartották volna, inkább a kemény beállást akarták. Próbáltam például a Moby Dicknek finomabb képet csinálni, ők el is fogadták, az jól sikerült, mert sikerült az ország legjobb műtermében összehozni. Azt a képet még ma is vállalom.

- Egyébként nagyon kritikus vagy magaddal szemben?

- Abszolút. Mindig rosszul vagyok tőle, és mindig megdicsérnek, hogy jó, pedig sokszor nem az. Mindig megpróbálom a maximumot kihozni, de ez múlik az előadóművészen is, hogy mennyire van felkészülve, és a fotóson is, meg persze a világításon is. Én épp ezért nem is iszom munka előtte, mert ezerrel kell koncentrálni. Tizenöt éve egy kortyot nem iszom a koncerteken.

- Neked kik voltak azok, akik nemcsak engedték, hogy csináld, amit szeretnél, hanem nagyon erős víziójuk is volt arról, amit szeretnének?

 

- A Junkies-ban a Riki Church. Csak mentem utána. Ő találta ki, hogy legyen például fólia a háttér a Nihil belső oldalán. Ez baromi jó stenket adott a képnek. Én azt szerettem, ha megdolgoztatnak, megnézzük, hogy mit akar a művész és még ráteszünk egy lapáttal. Az engem is inspirál, mert sokkal jobban érzem magam attól, ha ő vezet. Nekem is van persze sütnivalóm, és felkészülten megyek oda, szóval ha nincs nekik semmi ötletük, akkor is tudom, mit akarok csinálni. Mindig meghallgatom előre például, hogy mit játszanak. Ezeket tudni kell. Úgy kell csinálni, hogy ne kelljen szégyenkezni utána. Jó érzés, hogy ha a mai napig találkozom mondjuk Németh Alajossal, akkor boldogsággal tölt el, hogy én csinálhattam a lemezük borítóját.

- Ha jól tudom, sokat fotóztál a Szigeten is. Ezek nagy része megjelent valahol?

- Hogyne persze, sok megjelent közülük, de én mondjuk soha nem szoktam internetre felrakni képet, csak a legszükségesebb esetben, amit muszáj. Még véletlenül se rakom fel egyébként.

- Mi ennek az oka?

- Azért, mert az én képem az pénzt ér, és nem vagyok hajlandó felrakni, mert ami az internetre felkerül abban a pillanatban értékét veszti. Az úgy jó, ha egy kép egyedi, egy helyen megjelenik, úgy lesz érték. Nem rakom fel, mert szerintem nem közkincs, hanem az én tulajdonom, amit én megalkottam. Most ugye az emberek ontják a képeket a telefonokkal, és a nagy számok alapján lehet benne jó is, én is láttam már olyat, hogy épp szerencséje volt és jól sikerült a kép, de ez nem jellemző. Az amatőrt a profitól az különbözteti meg, hogy az egyik az tudatosan jó a másik meg véletlenül.

a Tereskova Kozma Orsival a soraiban

- A zenei témájú fotókon kívül mással is foglalkoztál, foglalkozol?

- Persze, hogyne. Túlnyomórészt persze zeneiek, de csinálok iparosmunkát is. Elmegyek és fotózom esküvőt is, ha arra kérnek, négyféle stílusban. Kisiparosnál ez követelmény volt, négyféle stílusban esküvőzni. Mindig úgy csináltuk, ahogy a megrendelő kívánta.

- A mai napig aktívan dolgozol akkor?

- Abszolút, amíg az ember össze nem esik, addig csinálni kell. És egy a lényeg, hogy igényesen. Ezért sajnálom, hogy annulálódott a szakma az internet, a digitál és főleg most már a telefonok miatt, mert ez az igénytelenségnek a magasiskolája, és sajnos nem hívnak profi embert. Nem azt mondom, hogy mindenhez hívjanak, de egy-két olyan alkalom van, amihez mindenképp kéne. A műterem is ezért fontos, mert ott egy víziót lehet visszaadni. A fotószerkesztő programokat a finomításra lehet használni, nem a rosszból jót, hanem a jóból még jobbat csinálni. És mindehhez a világítás a kunszt. A műteremnek varázsa van. De persze a koncerteket is nagyon szeretem, a kedvenc helyeim a Jankai Béla-féle BackStage pub, egyébként neki köszönhetem a legtöbbet a szakmában. Zenéből és emberségből is kiváló. És persze ott a Sziget fesztivál is, remélem a jubileumi, huszonötödiken is ott lehetek majd jövőre.

interjú: Csada Gergely

és akkor egy bőséges válogatás Lengyel P. László fotóiból (A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük szigorúan tilos!): 

Björk a Pecsában, 1995-ben: 

az R.E.M. 2005-ben a Budapest Sportcsarnokban: 

Iggy Pop And The Stooges 2006-ban a Szigeten: 

Jamiroquai-sajtótájékoztató a Kempinskiben: 

Jovanotti a Szigeten:

a Placebo-frontember, Brian Molko a Szigeten: 

a Franz Ferdinand a Szigeten: 

a Ministry a Szigeten: 

a Radiohead a Szigeten: 

a Scissor Sisters a Szigeten: 

a Prodigy a Szigeten: 

Sziget-hangulat: 

VOLT-hangulat: 

a VOLT két alapítója, Fülöp Zoltán és Löbenwein Norbert: 

 
a Tankcsapda a VOLT-on, 2007-ben: 

a Quimby: 

Hooligans-promofotó: 

Baby Sisters-promofotó: 

Grencsó István: 

Bródy János:

Presser Gábor: 

Frenreisz Károly: 

Som Lajos: 

Kowalsky: 

a Sing Sing, még Abaházi Csabával: 

Laár András: 

a Machine Mouse: 

Nagy Feró: 

Bérczesi Róbert 2005-ben: 

hiperkarma-Helloween, 2006-ban: 

Tóth Gergő, Blind Myself a Szigeten: 

Müller Péter Sziámi: 

a Tereskova Kozma Orsival: 

Bálint Antónia egy fogadáson: 

középen a 2007-ben elhunyt Kaszás Attila: 

a két szélen a nyáron elhunyt Somló Tamás és 2014-ben meghalt Bajor Imre: 

balra a nyáron elhunyt Laux József: 

a Bikini még Daczi Zsolttal a bal szélen (a gitáros 2007-ben hunyt el): 

a 2013-ban elhunyt Őz Zsolt: 

Szendrődi Zsolt, a Liversing 2014-ben elhunyt legendás gitárosa: 

 

A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük szigorúan tilos!
 

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.