Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista –után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös és 2016-os sorozat után itt a 2017-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a mai első dj Varga Zsófia (nyitóképen King Krule).
A 2017-es személyes kedvenc dallisták sorát Biczó Andrea nyitotta, utána Csada Gergely, Elekes Roland, Komróczki Dia, Kálmán Attila, Lékó Tamás, Mihályi Dávid, Mika László, Németh Róbert, Rónai András, Reszegi László, Salamon Csaba, Soós Csaba, Szabó Benedek, Szepesi Dániel és Tábori-Simon José volt a dj.
A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE VARGA ZSÓFIÁNAK A - KEDVENC 2017-ES ALBUMAI.
Varga Zsófia kedvenc dalai 2017-ből egy playlistben:
Kaitlyn Aurelia Smith: An Intention
Egyszerűen szép. Hallani benne az óceánt, finoman nőies, minden benne van, ami miatt KAS-t már az EARS albumával megszerettem, alváshoz különösen kellemes egy hosszú nap után.
Show Me The Body: Stress
Lazán agresszív és nagyon húz, a címe meg egészen reflektív az egész évemre.
Pharmakon: Transmission
Ezzel a számmal kapcsolatban igazából egy dolgot tudok kiemelni igazán, amit pedig még a Pitchforkon olvastam: If the real world is going to increasingly resemble a surreal one – a dystopia not of acid rain but of golden showers – why shouldn’t our music mirror that?
JLin: Black Origami
Elektronikus világépítés, egyszerre ősi és futurisztikus.
Julia Holter, Ramona Gonzalez, Nedelle Torrisi: Condemnation
Nem hittem volna, hogy egy feldolgozást is bele fogok rakni a dallistámba, de ezt nem tudtam elkerülni: Julia Holterék újradolgozták és ezzel együtt lecsupaszították a Depeche Mode-féle Condemnationt egy elhunyt barátjuk emlékére, a végeredmény pedig nem annyira tolakodó, mint aminek hangzik.
Laurel Halo: Jelly
Az év egyik fénypontja volt számomra a kijevi Brave Factory fesztivál, ahol élőben is volt alkalmam hallani ezt a dalt, a koncert után pedig Laurel Halo a backstage/sajtós részleg furcsa keverékének számító kanapéknál cigizve mesélt mindenfélét – furcsa módon utólag számomra ez a dal az ő személyiségét jelenti, ugyanazt a kellemes érzetet váltja ki belőlem mindkettő.
BESZÁMOLÓ A KIJEVI BRAVE FACTORY FESZTIVÁLRÓL.
Sibusile Xaba: Open Letter To Adoniah
Free jazz, Afrika, sajátos, erőteljes hang, nem is kell ennél több.
Thundercat: Them Changes
Bár a Drunkot egészben csak ritkán tudom végighallgatni, annyira sok, ez a dal kiválóan megragadja azt a laza feelgoodot, ami miatt alapvetően mégis kedvem szokott támadni hozzá.
King Krule: The Locomotive
King Krule The OOZ-ja az egyik kedvenc lemezem volt idén, ez talán az egyetlen dal az idei évből, amit egyszer sem voltam képes átlapozni, annyira jó. Utólag az egész lemezt előrébb raknám az évösszegző listámon is.
Juana Molina: Estalacticas
A Halóval JM úgy nyúl argentin származásához és egész kultúrájához, hogy közben mégis előremutat és friss. Ráadásul lényegében emiatt a dal miatt vettek fel a Recorderhez.
Brand New: Lit Me Up
Akarva-akaratlanul az év egyik legerőteljesebb zenéhez fűződő emléke, ahogy Kijev felé suhanunk egy barátommal egy iszonyatosan kényelmes ukrán hálókocsiban augusztusban, nem tudom, mikor vagyok ébren és mikor álmodom, Lviv határán járva pedig órák után először igazán felébredek – minden városi fény szürreálisan sárga, otthonosan robog a vonat, nekem pedig eszembe jut először meghallgatni a Science Fictiont, az albumnyitó Lit Me Up pedig teljesen rabul ejt és végleg összeforr azzal az augusztusi éjszakával.
Sorority Noise: First Letter from St. Sean
Számomra a Sorority Noise-é volt az év egyik legérzelmesebb lemeze.
Big Thief: Watering
Nagyjából egy hónappal ezelőtt valamiért újra elővettem ezt az albumot és ez a dal azóta sem ereszt. Egy régi barátom az ide, Recorderre írt albumkritikájában azt a mondatot idézte valahonnan, hogy „a Big Thiefet hallgatni olyan, mint elfelejteni a „kutya” szót és közel kerülni a pőre állathoz, realizálni, hogy egyszerre hasonlít rád és különbözik tőled” – és nem is írhatta volna pontosabban, valahol tényleg pontosan ezt jelenti az egész album, számomra pedig különösen a Watering.
Richard Dawson: Ogre
Újabb emlékek: Richard Dawsont az OFF fesztiválon láttam élőben, olyan, mint egy neofolkosított Jack Black, csak épp sokkal jobb, a lelkét is kiénekelte, egészen felejthetetlen. Sajnos ez a dal nem hangzott el élőben (talán majd a tavaszi budapesti koncerten), de a Peasantról ezt szerettem legjobban.
Kendrick Lamar: FEAR.
Kendrick saját bevallása szerint ebben a számban írta a valaha volt legjobb szövegét – három szinten játszódik egyszerre, tíz-tíz év eltéréssel, egészen zseniális.
Fever Ray: Musn’t Hurry
Vicces módon a címe számomra az ellenkezőjét jelenti: éppen ezzel a dallal sikerült megtalálnom évek óta az egyetlen olyan ébresztőt, amitől nem akarok eltűnni a világból azon nyomban és az eredeti zenét sem rontja el az ébresztő mivolta, szóval azóta jobb felkelni reggelente.
Honey Dijon (fent): 808 State Of Mind
Bulika!
Vince Staples: Crabs In a Bucket
Stadiontechnós áthallások és egyben remek albumkezdet, Vince Staples egészen csodálatos.
Oneohtrix Point Never: Hospital Escape / Access-A-Ride
Sajnos a Good Time filmet még nem láttam, remélem legalább olyan jó, mint ez a dal, valamiért nagyon sokat hallgattam a nyáron.
Malibu: Held
Kellemes ambient egy kellemes válogatásalbumról.
Kelly Lee Owens, Jenny Hval: Anxi.
Éppen azon gondolkodtam, hogy milyen kár, hogy Jenny Hval idén nem adott ki új lemezt, amikor rábukkantam erre a számra, és bár nem kárpótol teljesen, azért nagyon örülök neki.
Arca: Piel
Emberi. Tiszta. Szép. Csupasz.
