Merényi Dávid ajánlja - David Lynch: The Big Dream (lemezkritika)

David Lynch a 2006-os Inland Empire óta csak rövidfilmeket, reklámokat, klipeket, koncertfilmeket rendez. A mozgóképnél jobban érdekli a zene és a zenés mozgókép. A Julee Cruise-nak írt albumok és 2001-es első lemeze után ismét nagy koncentráltsággal fordult a zene felé. Mindenféle kísérleti dolgok, filmzenék, másokkal közös albumok, másoknak (Chrysta Bellnek, 2011-ben) írt lemezek, félig-meddig általa vezényelt kiadványok (Dark Night Of The Soul) után 2011-ben adta ki második hivatalos szólóalbumát, az elektrós és meglepően jó Crazy Clown Time-ot, melynek most itt a folytatása, a bluesosabb, de elektronikát is megtartó The Big Dream. A fura popsztárrá átvedlő Lynch-ről Profül rovatunkba egy zenés-vizuális világban jártas profi, Merényi Dávid klip- és reklámfilmrendező (Kispál és a Borz, Péterfy Bori & Love Band, Blind Myself stb.) írt, akinek legújabb alkotása (The Dillinger Escape Plan: Parasitic Twins) a legjobb színész/rendező kategóriában volt jelölt a rangos Berlin Music Video Awards idei díjátadóján.

Kiadó: Sacred Bones / Sunday Best

Megjelenés: 2013. július 15.

Stílus: experimentális elektro-blues

Az mindegy, hogy mikor

David Lynch-ről két dolog jut eszembe. Az egyik hogy imádom a filmjeit, mert felnőtt fejjel végre találok rajtuk fogást, a másik meg hogy az egyik klipemről (The Dillinger Escape Plan: Parasitic Twins) gyakran gondolják azt, hogy ő rendezte. Azt hiszem, ennél komolyabb bókot nem kaphat kliprendező.

Még egy harmadik dolog is eszembe jut, az hogy hogyan mesélte el (vásznon), hogy hogyan lett festőből filmrendező, hogyan jutott el onnan, hogy a saját képeit akarta látni – mozgásban zenével-hangokkal – odáig, hogy már régóta azt csinálhatja, amit akar – kompromisszumok nélkül. Mint egy olyan ember, aki csak azt mutatja meg, adja át, ami belőle árad – de azt teljes sávszélességben. Először száz dollárból csinált filmet, másodszor ezerből, harmadszor már nem tudom mennyiből, de megnyert egy olyan ösztöndíjat, amit sokan csak álmukban mertek volna megpályázni. Bevallom, eddig nem ismertem a zenéit. De ezután biztos, hogy az elsők közt leszek, aki megveszi az új lemezeit.

Végighallgattam a legújabb albumot, amiről írnom kell, aztán végighallgattam sokszor. Melankolikus, mint minden, ami kijön Lynch-ből. Pontos, mint minden forgatókönyve és olyan szuggesztív, mint semmi/senki más. Innovatív, de már elsőre imádod. Öreg, mégis progresszív. Blues. Kerestem a kamaszkori érzést és igen, Portishead, Massive Attack.

ELŐZŐ PROFÜLBEN GAZSI RAP SHOW ÍRT AZ ÉV EGYIK LEGJOBB RAPLEMEZÉRŐL.

Ha nem tudnám, hogy ő jegyzi ezt az albumot, akkor is az ő képei jutnának eszembe, ahogy hallgatom. A Radírfejben az apuka, ahogy először találkozik a menyasszonya anyjával, majd az apjával, aztán a cigiző nagymamabábú. A kisgyerek, aki nem olyan lesz, meg nem olyan volt.

Más képek is eszembe jutnak.

Lassú filmek zenéje ez. Kiforgatott westerneké, a Halott emberé. Lassított filmeké, olyanoké, amik nem is léteznek, belső mozik. Örökké tartó road movie-k, a világon a leghosszabb utak. Régi trafikok előtt bólogató öregek, velük incselkedő kurvák és óriás labdákkal futkározó gyerekeik a Sebesült térd-patak medrében. Törpék nincsenek, csak eszelősek. Mindnek tágra nyílt a szeme. Nagyon nagy autók. Vannak azok a nagyon nagy BMW-k. Nem olyanok, háromszor akkorák. Lelküket vesztett csónakok katonarendje a hajnalban lassan hullámzó vízen, bevetésre várva a beteg óriáspolip ellen. A lelisztezett Thomas mozdony, aki nem viccel, hanem igazi, kemény bosszút esküszik. Közben megszerzi magának a liliomokba öltöztetett Emilyt a fűtőházban. Azért a száját beköti jól. Nem bántja.

Kiss Tibi nagyon régen belecsózva gitározik Trickynek egy forgó porondon, Tom Waits Zola Jesus-szal lassúzik az esőben egy kifutópályán, az mindegy, hogy mikor. Lykke Li Lana Del Rey-jel csókolózik szenvedélyesen a sivatagban, körben szőrös férfiak várnak. Majdnem minden számban van egy csend. És utána fordul a történet. Megfordul és az elejére ér. A következő szám elejére.

Most két hónapig csak ezt fogom hallgatni.

Merényi Dávid

INTERJÚNK LYNCH MÚZSÁJÁVAL, CHRYSTA BELL-LEL, SOK MŰHELYTITOKKAL A MESTERRŐL.

a Lykke Livel közös I'm Waiting Here című dal klipje:

ez pedig egy rövid dokumentumfilm a lemez készítéséről: