Carbovaris: Get Back (koncertklip-premier és interjú)

2013.04.25. 15:34, Frontrecorder

carbovarislive.jpg

A 2009-ben alakult, a tavalyi Sunrise című rádiós slágerével befutott budapesti Carbovaris az elmúlt egy évben a saját mércéjével kimaxolta a koncertezést: ötven fellépésük volt ez idő alatt országszerte. Április 30-án a Kuplungban ráadásul jubilálnak: ott adják fennállásuk 100. koncertjét. A fiatal indie rock zenekar az elmúlt 12 hónap turné-dömpingjének örömére készített egy koncertklipet, mely itt nálunk látható először - mi pedig ennek örömére beszélgettünk a srácokkal rakkenroll-élményekről, vidéki klubhelyzetről, a balatoni elvonulásukról és a VIVA Comet-jelölésükről.

carbovarislive3.jpg- A mobilvideók korában miért gondoltátok, hogy hivatalos, profi koncertklipet készítsetek? És miért a Get Back című dalra?

Dani: - Pont, hogy a "Youtube korában” van csak igazán fontos szerepe a koncertvideóknak; valahogy eljutni azokhoz, akik nem járnak koncertre, átadni azt, ami egy Carbo-koncerten uralkodik. Erre pedig a leginkább a Get Back alkalmas, ami a turnék során mindig a záró számok között volt és amire igazán megőrült a közönség.

Ármin: - A klip pedig egy márciusi koncerten készült az Akváriumban, ahol a Vad Fruttik társaságában léphettünk fel. A rendező és vágó Balogh Péter, egy fiatal és nagyon tehetséges, egyszemélyes kreatív megoldó ember.

- Mi volt a turnék alatt szerzett legfontosabb tapasztalatotok? Mit adott hozzá a zenekarhoz?

Soma: - Iszonyatosan fárasztó, de megéri. Nagyon sokat tanultunk a nagyobb zenekaroktól, akikkel játszottunk, és adott egy biztos koncertrutint, ami elég jól jön. Minden koncerten egyre magabiztosabbak lettünk. Plusz betekintést nyertünk a profi zenekarok életébe, akiknek ténylegesen ez a szakmájuk, ez az életvitelük.

Ármin: - Imádunk színpadon lenni és fantasztikus érzés volt olyan itthoni top zenekarok előtt játszani, mint a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, a Supernem, a 30Y, az Óriás. Az angol Cribsnek előmelegíteni külön élmény volt.

A CARBOVARIS AZ ELSŐ KLIPJÉT IS NÁLUNK MUTATTA BE, ITT.

- Mi volt a turnézások legrakkenrollabb és a legcikibb momentuma, élménye?

Dani: - Komoly kiképzést kaptunk rakenrollból, mondjuk például Papp Szabi mellett ez nem meglepő... Emlékezetes volt, amikor a 30Y-Supernem koncert után egy művházból avanzsált klubban órákig dzsemmeltünk az emeleti backstage-ekben (amik iskolateremre hasonlítottak); beszállt mindenki, menedzserek, zenészek. Kicsit aggódtunk, hogy ez már sok lesz, átnéztünk az "igazgatóiba”, ahol a tulajdonosi gárda nálunk SOKKAL brutálisabb mulatást prezentált.

Ármin: - A legcikibb az lehetett volna, amikor Tuliusz Pibi a backstage-ben a kezemben lévő pohárba kezdett vizelni, és majdnem túlcsordult a helyzet, de tudtam poharat váltani!

- Fiatal zenekarként ti hogy látjátok a vidéki koncert- / klubhelyzetet?

Zsombor: - Nagyon kellemesen csalódtunk, nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok fiatal jár koncertekre, akik ráadásul még befogadóbbak egy olyan új zenekarral szemben, mint a Carbovaris. Szerencsére az ország minden szegletébe el tudtunk jutni megmutatni magunkat és reméljük sikerült úgy meghódítani a közönséget, mint Budapesten!

Soma: - A nagyobb városokban van egy-egy olyan helyszín, ahol kis kompromisszumkészséggel le lehet nyomni a koncertet. Akad egy-két olyan hely is, ami kifejezetten pozitív meglepetést okozott: a Pécsi Est, a Miskolci Helynekem vagy a Debreceni Roncsbár.

carovarislive2.jpg

- A koncertezés után lementek a Balatonra feltöltődni és új dalokat írni. Mit vártok ettől az "alkotótábortól"?

Zsombor: - Bár még nincs egy éve, hogy kijött a legutóbbi lemezünk, azóta annyi minden történt velünk, úgy felpörögtek az események, hogy elengedhetetlen egy kis közös kikapcsolódás, kreatív alkotómunka. Reméljük, az eddig próbákon hétről-hétre született számok mellett most koncentráltan is ki tudjuk adni magunkból az ihleteket. Talán azzal, hogy egy helyszínen, egy hétvége alatt kívánjuk a dalok alapjait lefektetni, sokkal koherensebb egészet alkot majd a lemez. Van is a fejünkben csomó ötlet, hogy merre tovább!

Ármin: - Az biztos, hogy kicsit máshogy próbáljuk megközelíteni a dalírást, mint eddig. Ezért is választottuk helyszínnek a Balatont, a dalok magjainak megírásához. Sok hatás ért minket az életben és a zenében egyaránt, ezeket szeretnénk szintetizálni más környezetben.

A ZENEKAR VERY MILOSH HOLIDAY EP-JÉNEK ÉS A SUNRISE CÍMŰ DAL KLIPJÉNEK PREMIERE IS NÁLUNK VOLT, ÍME.

- Mi mit várhatunk tőletek a közeljövőben, és mikor jön az új albumotok?

Ármin: - Az április 26-i szegedi, és 30-i budapesti koncert után szándékosan nem vállaltunk el semmi komolyabb, hosszabb lefolyású turnét, koncerteket. Egy-két fesztiválon is leszünk, a nyarat azonban alapvetően a számírásnak szenteljük. Magunkat ismerve azért pár koncert, videó, satöbbi biztos lesz azért ezalatt is.

Soma: - Ősz elején már várható egy új szám, és még 2013-ban a teljes harmadik lemez.

- A zenekart a legjobb új előadó kategóriában jelölték az idei VIVA Comet-díjra. Mit gondoltok a jelölésétekről és arról, hogy a csatorna nyit az indie irányába? 

Dani: - Természetesen minden elismerésnek nagyon örülünk, így jól esik, hogy a VIVA friss arculatába illeszkedőnek találtak minket. Különösen, mert rgy-két éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan zenekarok mutatkozzanak be, mint az Ivan & The Parazol, a Bermuda, a Hated Tomorrow vagy a Carbonfools. Egy Foals vs. Muse tematikus nap pedig aztán tényleg azt mutatja, hogy a csatorna jó irányba puhatolózik zenei téren, úgyhogy emellett az ügy mellett teljes mellszélességgel ki tudunk állni!

És akkor jöjjön a Get Back című Carbovaris-dal lendületesre vágott koncertklipje:

Címkék: premier carbovaris
https://recorder.blog.hu/2013/04/25/carbovaris_get_back_koncertklip-premier_es_interju
Carbovaris: Get Back (koncertklip-premier és interjú)
süti beállítások módosítása