"Nem szégyelltem kiadni magamból" - Sena (interjú)

Közel tíz évvel a First One után készült el a second one-nal, második szólóalbumával a ghánai származású Sena Dagadu. A férje, az Irie Maffia-főnök Élő Márton produceri felügyeletével, valamint javarészt a maffiás család zenészeivel felvett Lots Of Trees vérbő, élő hangszer-alapú poplemez, amelyen az MC-ként ismertté lett Sena énekesnőként mutatja meg, mi mindent tud. A március 5-én megjelent - nálunk teljes egészében végighallgatható - albumot, és persze az előző tíz évet, valamint afrikai gyökereit tárgyaltuk ki Senáék vidám pasaréti otthonában - a zenei aláfestést a házi stúdióhelyiségből kiszűrődő moombahton, valamint kislányuk, a kétéves Kekeli harsonás próbálkozásai adták. Sena-nagyinterjú, egy héttel a lemezbemutató koncert előtt.

- Közel tíz éve jelent meg az első lemezed, a First One. Hogyan tekintesz ma a bemutatkozó albumodra?

- Egyrészt nagyon büszke vagyok rá, ahogyan összejött, az az egész időszak jó emlékként él bennem. Ahhoz képest, hogy zeneileg teljes fogalmatlanságból indultam ki, szerintem nagyon jó lett, és az időzítése, a fogadtatása is jó volt. Én előtte nem foglalkoztam a zenével, azon kívül, hogy hallgattam. Miután ideköltöztem, másfél évig nem nagyon csináltam semmit, nem volt sok ismerősöm, és tervem sem. Úgyhogy csak nagyokat sétáltam a városban és írtam a hülye kis szövegeimet a magam szórakoztatására. Aztán 2002-ben elkezdett piszkálni a gondolat, hogy a szövegeket kellene valahogy használni, innen jött, hogy rappeljek, énekeljek. Akkor egy véletlen folytán összefutottam Mangóval és a Gimmeshot Crew-jával és nagyon gyorsan kialakult, hogy dolgozzunk együtt, és csináljunk egy lemezt. Szóval nem gondolkoztam sokat az első lemezen, az csak úgy jött, de nagyon jókor, nagyon jó helyre csöppentem bele.

- Zeneileg is megállja a helyét?

- Zeneileg pont illett ahhoz, aki akkor voltam. Nem túl happy kislány, sokat érlelődtek bennem a gondolatok, amiket azzal a rappelős, spoken word-ös megmondással tudtam kiadni magamból. Mango is ilyen dark, alternatív hiphop tripen volt, ez a zenei világ nagyon passzolt a lelkiállapotomhoz.

- Mennyire és milyen hatásokra változott a zenei ízlésed azóta?

- Rengeteget változott. Amiket akkor szerettem zenei stílusokat, azokat ma is szeretem, csak mellettük még sokkal több mindent is. Már az első lemezemre több producer adott zenei alapokat, ami ahhoz vezetett, hogy sok zenésszel találkoztam, majd sok közreműködésre kértek fel, több emberrel készítettem közös számot, csináltam közös koncertet, szóval nagyon sok fajta-féle impulzus ért. Beleugrottam a mélyvízbe és csak mentem, mert minden érdekelt és örültem, hogy egyáltalán valaki akar tőlem hallani valamit. A First One-t követő év nagyon durva volt, nem is figyeltem arra, hogy mi történik, csak utólag tudatosult, hogy mennyit tanultam, változtam, tapasztaltam minden téren; dalírásban, előadásban, színpadi jelenlétben. Akkoriban nagyon sokat freestyle-oztunk, ami ugye vagy jól sikerül vagy rosszul, de már akkor éreztem, hogy elvárják, hogy én mindig legyek jó, hogy ez több már annál, hogy én kiadjam magamból és én jól érezzem magam. A zenekarokkal dolgozás megint egy másfajta felelősségi kör; ott volt például a Kamu meg a Skeg, legtöbben tanult, profi zenészek voltak, nem úgy, mint én, de ettől nem ijedtem meg, mentem és csináltam. Nem úgy álltam hozzá ezekhez, hogy mit nem tudok, hanem hogy lássuk, mennyi mindent kell még tanulnom, mit kell elérnem még, hogy egy másik szintre lépjek. Voltak nagyon jó dolgok és volt egy csomó olyan, ami meg ment a levesbe, de ez nem baj.

- A közreműködéseid közül a két legmeglepőbb a Twist zenekaros vendégszereplésed (a 2010-es Live Through The Cool album Amateurs című dalában), hiszen ők nem annyira a „te műfajod”, a másik a Péterfy Bori-féle Csodaidő, ami azért érdekes, mert tulajdonképpen két népszerű magyar zenekari díva (a szó jó értelmében) énekel együtt.

- Egyikre sem számítottam, mindkettő nagyon hirtelen történt. A Twist úgy jött, hogy Szőcs Gergőt, a dobost (Neo, Yonderboi, Realistic Crew - a szerk.) ismerem régóta, még amikor az Anorganikkal csináltunk live acteket, és ő hívott, hogy itt van ez a zenekar és nagyon szeretnék, ha mennék és felvennék velük egy számot. Kimentünk a stúdiójukba, megmutatták a számot, ami gyakorlatilag teljesen készen volt, úgyhogy fél délután alatt megcsináltuk. A Csodaidőnél Tövisházi Ambrus (Bori zenekarának vezetője - a szerk.) mondta, hogy van egy szám, amiben rám gondolt, hogy énekeljek bele, és lehetne klipet is forgatni hozzá, úgyhogy menjek gyorsan és csináljam meg. Ambrust is ismerem évek óta, Borit nagyon csípem, úgyhogy naná, hogy bevállaltam. Ez is egy hét leforgása alatt megvolt.

- Nem tétlenkedtél, mégis, hogyhogy ennyit váratott magára a második lemezed?

- Több ízben nekiálltam megcsinálni ezt a lemezt, de mindig volt megállás vagy akadály. A Kamuból Sabák Péterrel (basszusgitáros, illetve beatmaker Dizko Stu, Shabaak nevek alatt - a szerk.) találtuk ki a Forward Ever Band-et (amelyben az Irie Maffiás Élő Márton, Sena férje is benne volt - a szerk.) hat-hét éve, ezzel a formációval lett volna egy új lemezem, el is kezdtük, de aztán neki és nekem is jött sok más dolog, én az Irie Maffiával is sokat koncerteztem, úgyhogy ez végül "ment a levesbe”. Az új lemezről a Speak To Me Darling egy olyan dal, amit még a Kamuval találtuk ki, de sosem rögzítettük, utána újravettük Sabákkal, viszont azt sem fejeztük be, és aztán megint újra lett producerelve most. Akkoriban Petivel és Marcival elutaztunk Ghánába is, ott írtuk az Accra City People-t, 2008-ban. Szóval, volt már talonban pár szám, aztán amikor kitaláltuk most legutóbb, hogy tényleg megcsináljuk a lemezt, akkor készültek hozzá új számok, néhány hónap alatt.

- Mi adta a végső lökést, hogy elkészüljön a lemez?

- Külső nyomás hatására készült. (nevet) Egyrészt ott volt Marci, nélküle nem lenne ez a lemez most. Illetve, még korábban, megkeresett engem egy Laurent nevű ember Franciaországból, hogy nagyon tetszik neki, amit csinálok, mikor lesz már szólólemezem, mert szeretne nyomatni engem… mondtam, hogy persze, persze De annyira kitartó volt, hogy egyszer csak írt, hogy szerzett egy szóló fellépést az Aix-en-Provence fesztiválra, úgyhogy van-e zenekarom, ki tudok-e menni. És akkor azt mondtuk Marcival, hogy jó, csináljuk meg. Összeszedtük az addig elkészült dalokat meg a bandát és pár hónap alatt összepróbáltunk egy műsort erre a fesztiválra, 2011 szeptemberében. Ott a koncerten kiderült, hogy ez működik, úgyhogy ezt meg kell csinálni lemezen, és meg is lehet csinálni, mert van hátterünk, van zenekar - vágjunk bele!

- A Lots Of Trees az elsőhöz képest hiphopot nyomokban tartalmaz, ellenben egy sokszínű - soulos, afrobeates, elektronikás - popalbum. A tíz év alatt sok műfajt kipróbáltál és nyilván rengeteg hatás ért, ez a lemez mennyire a teljes kép most zeneileg Sernáról?

- A lemezben benne van mindaz, ami máig velem maradt abból, amit kipróbáltam és megszerettem az évek során és amit egy csomagba össze lehet ezekből pakolni. Azt tükrözi, hogy az elmúlt tíz évben mik bombázták a fejemet.

- Kik játszanak a lemezen?

- Alapvetően az Irie Maffia zenekarból a ritmus- és a fúvósszekció vette fel a lemezt, illetve Premecz Mátyás (több saját formációja mellett számos zenekar, pl. Kéknyúl, Smárton Ttrió, Egy Kiss Erzsi Zene és a Random Trip estek közreműködője - a szerk.) billentyűzött. A két afrobeat-számban (Accra City People, Dubadu) Sabák Peti gitározott és Rhodes-orgonázott, Bata István (Barabás Lõrinc Eklektric, Special Providence - a szerk.) basszusgitározott és G. Szabó Hunor (Smárton Trió, Egy Kiss Erzsi Zene - a szerk.) perkázott.

- Élő Márton volt a lemez zenei rendezője. Mennyire dirigált ő valójában?

- Az a jó Marciban, hogy nem dirigál, azért is tudunk együtt élni, mert tudja, hogy működöm. (nevet) Inkább ügyesen terelget. Azon kívül, hogy írt jó néhány dalt, segített kiválasztani, hogy melyik számok férnek bele az albumba; ezt együtt találtuk ki, annyira nincs eltérő zenei ízlésünk. Illetve az egész felvétel lebonyolítását, a stúdiómunkát, a cédégyártást is ő intézte. Tulajdonképpen ő volt a producer és tette kézzelfoghatóvá ezt a lemezt.

- Az alapvetően élő megszólalás mellett itt-ott mai tánczenei - trance-es, dubstepes - elemek fűszerezik a lemezt. Te követed, szereted az aktuális partizenéket?

- Nagyon is szeretem, most csütörtökön is elég nagyot buliztam rájuk (az Irie Maffia klubestjén az Akváriumban - a szerk.), reggel ötig ott voltam. A lemezen direkt játszottunk ezzel, hogy ötvözzük az élő zenét az elektronikával. A Pass It Onban a hagyományos ghánai érző dob, a dondo adja a fő groove-ot, de meg van spékelve elektronikával, a Nnekávak közös Grit My Teeth-ben egyszerre van klasszikus zongora és nagyon beteg elektronika. Az Extra Large is ilyen hibrid szám. A finom egyensúlyt próbáltuk eltalálni, ami izgalmas kihívás volt.

- A mostani afrikai zenékben is sok az elektronika.

- Nagyon! Ghánában most az azonto uralkodik, az is elektronikus zene, ami nagy váltás a full élő high life-hoz képest.

- Az afrikai gyökereid, hatásait beemelése fontos része az új lemezednek. Hogyhogy ezt igazán most mutatod meg magadból először?

- Gondolj bele, amikor a First One-t csináltuk, ott volt egy nagyon fiatal lány aki Ghánában nőtt fel, de akkor önállósította magát; nem volt szülői felügyelet, nem volt Ghána, és nem volt semmi, amit addig ismert. Nem akartam azzal foglalkozni, miből jövök, az volt bennem, hogy Európában vagyok, 18 vagyok újdonság, szabadság, jee! Amilyen impulzusok értek akkor zeneileg, azok felülírták a ghánaiságom, habár a szövegeimben használtam a ghánai pidzsin angolt. 2001 óta itt élek, de járok haza folyamatosan, mert mindig van honvágyam, igyekszem évente legalább egy hónapot Ghánában tölteni, különben megőrülök. Mostanra értem be annyira, hogy a ghánaiságot magamnak is jól esik visszahallani a zenémből, illetve egyre jobban értem és érzem, hogy ez mennyire különleges és izgalmas, amit itt nem csinál senki tulajdonképpen, így még új íze is van. Szóval ezt mindenképpen meg akartam már mutatni magamból és most, hogy már ismernek, tudják, ki vagyok, könnyebben lehet kínálni a közönségnek ezt az új "fogást”.

- Két ghánai vendég is van a lemezen, M3NSA és Wanlov The Kubolor, vagyis a FOKN Bois.

- Ők nagyon inspirálnak, szeretem, amit csinálnak. Nagyon előremutatóak, mind a szövegeikben, mind a zenéjükben határokat feszegetnek, trendeket teremtenek. Marci is dolgozott velük a Dunaquest lemezen, sokat voltak itt, sokat voltunk együtt, és már akkor egyértelmű volt, hogy akarok velük számot. Lazán kreatívak, nem feszülnek az ötleteken, hanem dől belőlük. Nagyon egyszerű és gyors is volt velük a munka. (Az alábbi fotón Sena kislányával látható Ghánában, a M3NSA-val közös Extra Large klipjének forgatásán - a szerk.)

- Ghánában te mennyire vagy jelen a zenei életben, illetve törekszel-e arra, hogy ott ismert légy?

- Mikor a First One-os időszak lecsengett és mielőtt az irie maffiás időszak elkezdődött, volt egy köztes év, amikor semmi pénzem, semmi fellépésem nem volt, semmi értelmes dolgot nem csináltam, úgyhogy hazamentem Ghánába és ott maradtam fél évig. Nagyon sok zenésszel találkoztam, és mivel ott nem nagyon volt olyan underground közösség, mint nálunk, mi elkezdtünk csinálni ilyen freestyle bulikat az mc-knek, szövegíróknak, versíróknak, akiknek nem volt színtere, és mi ezt megteremtettük. Egy egész művész közösség jött így össze, és felemelő volt, hogy én hozzáadhattam ehhez a szervezési tapasztalataimat és amit tudtam, mert ami nyersanyag Ghánában van, az pazar. Ez az élmény durva feltöltődést adott és megszilárdította a zenei ghánaiságomat. Ami a befutást illeti, kint voltam januárban, vittem a lemezből pár promó példányt, igyekeztem megmutogatni, akinek tudtam, de sajnos kevés az egy hónap; oké, hogy lepacsizok mindenkivel, lenyomok 1-2 koncertet és mindenki imádja, de aztán nagyon gyorsan elfelejtik, mert nem vagyok állandóan jelen. Az azonto az abszolút menő, úgyhogy most ezzel a zenével amúgy is keményebben kell rugdosni az ajtót. De dolgozunk azon, hogy összehozzunk egy Afrika-turnét 2014-ben, ha nem is sok állomással.

- És a világ többi része? Az új lemezed teljesen alkalmas nemzetközi fogyasztásra.

- A Universal Music fogja terjeszteni a lemezt, így világszerte be lehet majd szerezni és a marketingje az előzőnél jóval komolyabb lesz. A nemzetközi kiadást pedig a francia SoulBeats bonyolítja, akiknek ugyancsak nagyon jó a hálózata. De nem azért csináltuk ezt a lemezt, hogy hú, de a nemzetköznek szánjuk és hú, de befutunk vele a világban, hanem mert meg akartuk csinálni. Nagyon akartam már. Miután kész lett, akkor jutottunk arra, hogy ez van olyan, amivel ki lehet lépni a nemzetközi piacra.

- Figyelve az új lemez szövegeit, kicsit olyan, mintha egy nagyon szuggesztív beszélőkéjű spirituális gurut hallgatnék, inspiratív bölcseletek és tanácsok egész sora jön belőled.

Közben Kekeli felébred, Sena átviszi a szobájából a lakás végében lévő stúdióhelyiségbe, ahol éppen ELO (Élő Márton önálló produceri neve - a szerk.) és JumoDaddy (Horváth Gáspár az Irie Maffiából - a szerk.) zenélgetnek.

- Éveken át nem vittem be magamba a külső impulzusokat, bőven elég volt annak a hatása alatt lenni, ami az én életem, a közvetlen környezetem és a zene, amivel dolgozni kell. Ha nincs Gáspár meg Marci, akkor egyáltalán fogalmam sem lenne, mi megy most zenében a világban. Sokat sétálok itt a környéken és akkor hallgatom, amit tőlük kapok. Azzal voltam elfoglalva, hogy milyen gondolatok, érzelmek vannak bennem és hogyan fogom feldolgozni mindazt, ami történik velem. Mostanra nemcsak megtanultam látni magam belülről és kívülről, hanem magamból kifelé nyitni is és ennek hatására kiírtam magamból azokat a gondolatokat, amik addig bent érlelődtek. A harmónia, az egyensúly, a spiritualitás, a naturalitás, illetve a természetszeretet - nekem ezek fontos dolgok, és most, hogy ilyen mélyre tudtam menni magamban, nem szégyelltem ezeket kiadni magamból.

- Szeretnéd, ha a dalaid inspirálóan hatnának a hallgatókra?

- Szerintem ez fontos dolog, hogy megírok egy dalt, és annak a szövege lelkierőt adhat valakinek, amikor rossz kedve van. Örülök, ha egy kis napsütést tudok belecsempészni ilyenkor az emberek életébe.

- A lemezt záró Morning Light tulajdonképpen pont erről szól, hogy mindig jön a napfény.

- Az a szám úgy született, hogy mielőtt kimentem volna az évi egy hónapra Ghánába, beugrottam DJ Vadimhoz Londonba és nála a házában írtuk. Akkor már csak az járt a fejemben, hogy hú, de jó lesz végre a tengerparton a barátaimmal. Már türelmetlenül vártam, de közben elcsigázott is voltam a hosszú várakozástól; ebből az érzésből jött a dal, ami arról szól, hogy a nehézségekből is mindig van remény a fényesebb kilátásra. Szóval, egy konkrét, valós érzés és pillanat ihlette a dal szövegét és nem az, hogy írjunk egy számot, hogy lejátssza a rádió és keressünk hozzá valami érzést, üzenetet. Sok ilyen valós életből elkapott szám van a lemezen egyébként; abban elég ghánai vagyok, hogy kell az erkölcsi tanulság, a történet a dalban, és ezt szeretem.

- A kedvenc ilyen momentumom a Do You Feel Me Now című számban az a rész, ami magyarul kb. úgy hangzik, hogy már alszik a gyerek, mehet a menet.

- Hát, van ilyen is, muszáj volt megírni (nevet) Erre a számra egyébként azért vagyok külön büszke, mert ennek a zenéjét is én írtam. Ilyen ezen a lemezen van először és rögtön kettő; a Pressure a másik.

Csomag érkezik, Sena átveszi. Közben Kekeli bőszen harsonázik.a házi stúdióban.

- Egy szám nagyon kilóg a lemezről: a white stripes-os Heavy Boots. Hogy kerül ez a csizma az „asztalra”?

- Az az igazság, hogy én szeretem a rockot. A Heavy Boots-ot Szekér Ádám (az Irie Maffia és az Irie Rock Trio gitárosa - a szerk.) és Horváth Gergely Ambrus (Mocsok 1 Kölyök - a szerk.) írták, és éppen a próbateremben hallgatták, amikor besétáltam, kérdeztem, mi ez, mondták, ez az új számuk, mire én: nem, ezt most szépen elkérem tőletek, nekem ez kell, stipistopi! Ez kb. két éve volt, nem is tudtam akkor, mire fogom használni, de tényleg nagyon tetszett, úgyhogy a lemezre mindenképpen rá akartam rakni. Szertetem a sokk-faktorát, nekem kell a szettbe ez a szám, így kerek a dolog, élvezem nagyon előadni, mert kicsit fanyar, amivel kiszakít a nagy pozitív repkedésből és visszaföldel.

- Az új lemezen hallható örömmel és bátran játszol a hangoddal. Tudatosan?

- Pontosan ezt tanulom 10 éve, hogy hogyan használjam az énekhangom, és nagyon szívesen megmutatom, hogy most mit tudok. Nem tanultam soha zenét és éneket, de autodidakta módon szerintem elég jól fejlődtem. Van még bőven hová, csinálok is rengeteg hibát, de remélem, majd újabb tíz év múlva megbeszélhetjük, hol mennyivel előrébb tartok ezen a téren Örülök, hogy van azért egy egész jó skála, amit használhatok és egyre jobban szeretek játszani a hang karakterével, úgyhogy ezzel még sokat fogok kísérletezni a jövőben.

- Kik a kedvenc énekesnőid?

- Tina Turnert nagyon szeretem, kiskoromban is rengeteget hallgattam, imádtam a mély hangját, meg azt hogy sztár, díva, jó combjai vannak, hetvenévesen is kiáll és énekel - szeretem elképzelni, hogy én is még énekelek idős koromban. Érni, változni, folyamatosan megújulni nem egyszerű dolog, már ez a tíz év, ami mögöttem van, sem volt könnyű. Aztán, nagy Betty Davis fan vagyok, szeretem hogy olyan durva, szókimondó, de közben nagyon nőies. Imádtam Lil Kimet, hogy csúnyán beszél és azt mond, amit akar A maiak közül tudod, mit? Nicki Minajot nagyon bírom, szerintem ügyes, és tök cool.

interjú: Forrai Krisztián

interjúfotók: Sata Norbert