The Twist: Live Through The Cool

2011.05.24. 15:39, -recorder-

(Alexandra, 2010)
 
A hazai popszíntér jól ismert figurái által alapított The Twist még 2009-ben kezdte meg működését: Szűcs Krisztián frontember és Ábrahám Zsolt szólógitáros a Heaven Street Sevenben, Ács Oszkár basszista-vokalista az Amber Smith-ben (és még előtte az Ábrahámmal közösen vezetett szegedi Időrablókban), Szőcs Gergő dobos pedig a Neo-, Yonderboi- és Realistic Crew-koncerteken szerzett sokéves tapasztalattal felvértezve állt össze – és állt neki debütáló anyaga rögzítésének. A Live Through The Cool című album 2010 decemberében került piacra, minden különösebb felhajtás nélkül, szinte észrevétlenül, amiben nagy szerepet játszott, hogy addigra Szőcs kilépett a zenekarból, így a megjelenéshez is csak egyetlen – visszafogott, intim hangulatú – koncertet igazítottak, ahol vendégként Frenk ült be a dobok közé. Azóta új dobos is került a Twistbe: egy régi barát, a korai HS7-lemezek és a Velőrózsák című Kispál és a Borz-album) hangmérnök-producere, a korábban Kim Wilde és Nena mögött is doboló német Bernhard Hahn csatlakozott negyedik tagként. Az új felállás első koncertére 2011. május 28-án, szombat este 8-kor kerül sor az A38 Hajó tetőteraszán.
 
A Twist tagjai saját zenekaraikban gyakorlott, más projektekben pedig gyakorta foglalkoztatott zenészek, így ez a szupergrupp felállás már önmagában előrevetítette, hogy a Twistet elkerülik a fiatal zenekarok elsőlemezes gyermekbetegségei. Az 52 percben 12 angol nyelvű számot felsorakoztató album anyaga ráadásul már évekkel a Twist megalakulása előtt elkezdett gyűlni: Szűcs Krisztián azokat a szerzeményeit mentette át ide, amelyeket a Heaven Street Sevenben – főképp műfaji/koncepcionális különbözőségek miatt – nem használt fel, de jobbnak tartott annál, hogy végül nyom nélkül a feledés homályába vesszenek. A hatvanas évek beatjéhez való visszatalálásnak jelentős kultusza van, a Twist azonban – a név kötelez alapon – csavart egyet a dolgon, és ügyelt arra, hogy sajátos megközelítésben, és ne „direktben” dolgozza fel a korszakot, hiszen a HS7-nél jól bevált nyolcvanas-kilencvenes évekbeli gitárpop elemek is ugyanolyan hangsúlyosan visszaköszönnek a dalokban, emellett lüktető groove-ok és ízléses hangszerelés, ügyesen használt vonósok és billentyűsök gondoskodnak a változatos megszólalásról (a perfekt angolságú énekesként ismét jól teljesítő Szűcs ebben a zenekarában sokat billentyűzik is, vendégként pedig Both Miklós hegedűs és Márkos Albert csellista is tűnik fel).
 
A Twist az utóbbi hónapokban a rádiókban már letette a névjegyét: a jól ismert The Original (melyet Szűcs Krisztián már az Unbending Trees tagjaival közösen is sikerre vitt 2008-as első verziójában), a Watching The Good Life és a Sena soulos vokáljával díszített Amateurs című tapsolós ballada is utat találtak a szélesebb hallgatósághoz, de mellettük is bőven akadnak emlékezetes dalok, mint a vidáman pattogó Major hatvanas évekbeli pszichedelikus popja, a Happy Mondayst idéző Slow Party vagy az Ács Oszkár „szerzetesvokáljával” nyitott The Good King Sigmund (és itt jegyezzük meg, hogy Ács vokális képességeit talán jobban is ki lehetett volna használni a lemezen). A minőségi alapanyag tehát adott, már csak aktívabb koncertezés kellene, és a kvartett akár a színtér egyik meghatározó szereplőjévé is válhat.
 
8/10
 
Bokor Péter
 
http://www.facebook.com/pages/The-Twist/325319031850
http://www.thetwistmusic.com
 

Hogyan tviszteljünk?

a Message Come című 2009-es klipdal, mely nem került át az albumra:

a You Blister My Paint akusztikus koncerteverziója:

https://recorder.blog.hu/2011/05/24/the_twist_live_through_the_cool
The Twist: Live Through The Cool
süti beállítások módosítása