A Recorder a héten adta közre összeállítását 2010 legjobb albumairól (sőt a 2000-től 2009-ig tartó időszakról is), a jövő héten pedig a szerkesztőség tagjainak egyéni évértékelő listáit is leközöljük. Beharangozóul álljon itt egy összeállítás a híreink és koncertajánlóink írásában oroszlánrészt vállaló Nagy Istvántól, aki – a kedvenc számaikat bemutató Sugó Lilla, Klág Dávid, Soós Csaba és Csada Gergely, illetve Képzeletbeli Heti Top 10 sorozatunk mintájára – rövid kommentárokat is fűzött kedvenceihez (annyi különbséggel, hogy ő nem dalokból, hanem albumokból írt tízes listát – visszafelé).
10. MGMT: Congratulations
Továbbra is nehéz eldöntenem, hogy mestermunka-e, vagy a bombasztikus debüt árnyékában kullogó, a túl nagy elvárásoknak nehezen megfelelő, kétségbeesett folytatás. Valószínűleg mindkettő, de közelebb az előbbihez – jó példa erre a többtételes Siberian Breaks vagy a Led Zeppelint és a korai Elton Johnt összeházasító címadó felvétel.
9. The Radio Dept.: Clinging To A Scheme
Svédország továbbra is az első számú nem angolszász popnagyhatalom, a Radio Dept. pedig egy idén igazán berobbanó dream pop zenekar, noha ez már a harmadik albumuk. A borító vicces, a hangulat kellemesen elszállós, a Thurston Moore-t hangmintázó Heaven’s On Fire pedig talán az év dala.
8. Interpol: Interpol
Paul Banksék valószínűleg soha nem fognak már olyan lemezt készíteni, mint a Turn On The Bright Lights vagy az Antics, főleg úgy, hogy Carlos D idén kilépett az együttesből. Ha az idei Interpol-albumot egy új zenekar készítette volna, akkor lelkendeznénk, így viszont marad az elismerő bólogatás. Azért az a bécsi koncert szerintem nagyon rendben volt.
7. Manic Street Preachers: Postcards From A Young Man
Olyan, hogy rossz Manics-lemez, nem létezik. James Dean Bradfieldék utolsó kísérlete a tömegkommunikációra remekül sikerült, a hangulat sokkal felszabadultabb, mint a tavalyi albumon, az It’s Not War (Just The End Of Love) pedig az a dal volt idén, ami akár az én életemről is szólhatott volna. És szólt is.
6. Best Coast: Crazy For You
Az idei erős év volt a csajvezetésű zenekarok szempontjából (lásd például a csupa lányból álló Warpaintet!), de a prímet akkor is Bethany Cosentino együttese, a Best Coast vitte. A Crazy For You imádnivaló dalai egy az egyben idézték meg a hatvanas évek lo-fi surf rock zenekarait, és akiknek Bruce Springsteen meg Bill Murray is a rajongóik közé tartozik, azok biztosan tudnak valamit.
5. Surfer Blood: Astro Coast
A fentebb említett Interpol-koncerten előzenekarként fellépő floridai zenekar engem nem varázsolt el a bécsi Gasometerben, lemezen viszont annál inkább: a színpadon igazi ciki geek John Paul Pitts és társai az év egyik legjobb lemezét gurították, melyről a Swim amolyan mindent elsöprő, legyőzhetetlen hangulatot árasztó pophimnusz.
4. The National: High Violet
A National a klasszikus példája a fokozatosan fejlődő, egyre felsőbb ligába lépő zenekaroknak (lásd még: Spoon, Modest Mouse, Death Cab For Cutie stb.). Az ohiói melankolikusoknak az ötödik albumuk, a High Violet hozta meg végre az igazi áttörést, az meg egészen biztos, hogy náluk senki sem írt nyomasztóbb szövegeket idén.
3. Gorillaz: Plastic Beach
Damon Albarn továbbra is tökéletes hitelességgel alakítja a hibázni nem nagyon képes popzsenit, a harmadik Gorillaz-album – mely ugyan egy hajszálnyival a 2005-ös Demon Days zsenialitása alatt marad – igazi sztárparádé, és érdekes módon a mezőnyből a legjobban a Little Dragon vendégeskedése emelkedik ki. Már megint a svédek…
2. Tame Impala: Innerspeaker
Az első Secret Machines-lemez óta nem lehetett hallani ennyire robosztus ritmusokat, ami meg egyértelmű, hogy az ausztrál Tame Impala debütáló albumán lehetett hallani idén a legizgalmasabb dobtémákat (azért ne felejtsük el megemlíteni, hogy a stúdióban ott volt a nagy mágus, Dave Fridmann producer, és amihez ő hozzányúl…).
1. Arcade Fire: The Suburbs
Legszívesebben a Top 10 összes helyére ezt a lemezt raktam volna. A külvárosi gyerekkorra visszatekintő kvázi-konceptalbum idén mindent vitt – már csak az kell, hogy Win Butlerék jövőre beiktassanak a turnéjukba egy bécsi dátumot (a Szigetről nem is merek álmodni), és akkor teljes lesz az élmény. Mind a 16 dal zseniális, az egész lemez megunhatatlan.
Kapcsolódó cikkek a Recorderen:
Manic Street Preachers-profilcikk + friss hír
Interpol: Interpol + bécsi koncertajánló
Surfer Blood: Astro Coast
Arcade Fire: The Suburbs + videoklip
Beck Zoltán (30Y) az MGMT bécsi koncertjéről
Anand Wilder (Yeasayer) kedvenc 2010-es lemezei
