Évek óta nem kap állami támogatást a magyar filmesek többsége, hiába bizonyítottak népszerű filmekkel, fesztiválszereplésekkel, díjakkal. De nem olyan könnyű letörni a lelkesedésüket, sokan akár a saját pénzükből is, de filmet csinálnak. Ez a cikk először a Recorder magazin 108. számában jelent meg.
Gudenus Géza közel harminc éve készíti dogma stílusú amatőrfilmjeit, ennyi idő alatt pedig szinte bravúrosnak mondható, mennyire sikerült elkerülnie a profizmust, annak minden buktatójával együtt. Az amatőr esetében nem pejoratív jelző, sokkal inkább stílusszervező elv, és a szabad alkotás záloga. A…
Előbb megcsinálta az utóbbi tíz év egyik legnagyobb hatású magyar filmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, majd a hasonlóan szép kört futó Rossz verseket, de a harmadik filmjére már nem kapott állami támogatást. Ahogy az interjúnkban elmondja, Reisz Gábor nem akarta a negyvenes éveit…
Magyarország sosem volt, és nem is lesz Európa Hollywoodja, az elmúlt években mégis egyre izgalmasabb zsánerkísérleteket láthattunk itthon időhurkos sci-fitől (Hurok) sorozatgyilkosos thrilleren át (A martfűi rém) a film noirig (Apró mesék). Most, hogy A vizsga rendezője leforgatta kísértethorrorját…
Az elsőfilmes Bagota Béla rövid időn belül már a harmadik magyar rendező (a másik kettő Pacskovszky József és Ujj Mészáros Károly volt), aki kitalálta, hogy skandináv típusú krimit fog csinálni. Hármuk közül még neki sikerült a legjobban, de ez nem nagy dicséret. Ez a kritika először a Recorder…
A néhány éve az Enyhén sós című parádés kisfilmjével feltűnést keltő Nagy Zoltán első nagyjátékfilmjében ügyetlenül nyúl egy #metoo-sztorihoz. Ez a kritika először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.
„A filmnek nincs szüksége nézőkre, csak a falakra a moziban.” – mondta a nagy francia filozófus, Alain Badiou, de néhány évvel ezelőttig ezt akár egy magyar filmrendező is mondhatta volna. Mára viszont már végleg vége a senkit sem érdeklő művészfilmek rémuralmának: ősztől vámpírok, viccelődő törpék,…
