Az elsőfilmes Bagota Béla rövid időn belül már a harmadik magyar rendező (a másik kettő Pacskovszky József és Ujj Mészáros Károly volt), aki kitalálta, hogy skandináv típusú krimit fog csinálni. Hármuk közül még neki sikerült a legjobban, de ez nem nagy dicséret. Ez a kritika először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.
Teljesen érthető, hogy a krimivel kokettáló hazai író-rendezők miért nyúlnak előszeretettel a műfaj skandináv válfajához. A szocreálban megrekedt panelkörnyezet, a lecsúszott, sokszor alkesz, vagy traumatizált nyomozók, a mindent átható korrupció és az elszigeteltség közelebb áll a magyar valósághoz, mint az amerikai helyszínelők vagy FBI-osok. Egyszerre lehet groteszk, barokkos-grandiózus bűnügyeket felvonultatni fajsúlyos témákkal.
A skandináv krimik mára bőven betokosodott klisérendszerét azonban legalább olyan nehéz megtölteni eredeti és egyedi tartalommal, ízzel, mint a tengerentúli nyomozós sztorikat, és ez a Valannak csak részben sikerül. A választott közeg, a hóval belepett, világtól elzárt erdélyi bányaváros ígéretes terep, az erőszakos rendszerváltás hosszú árnyéka ideálisan ágyaz meg a rejtélynek, Garas Dániel noiros felvételei és Márkos Albert komor zenéje fojtott atmoszférát teremt.
A karakterviszonyok, a lélektan és a nyomozásbeli fordulatok terén azonban nem képes a film elrugaszkodni az ezerszer látott, gyakran életidegen közhelyektől, ezért pont a komolyra hangszerelt érzelmi tétek súlytalanok. Skandinávnak skandináv, kriminek krimi, csak az nem derül ki, hogy miért pont ezt a történetet és miért pont így akarták elmesélni.
Valan – Az angyalok völgye
mozibemutató: 2019. november 21.
osztályzat: 5/10
szerző: Huszár András
