Ki volt számíthatatlanítva a hóvégünk. Az utálat fűt, lassan légkondi kell. Te voltál a probléma, de én voltam a bűn. Mitikus alakok, belső tájak, szent fák. Minden hangot a fejemben hallok. Démonok, zombik, boszorkányok és az emberi elme legsötétebb oldala. Vaporozsec, tatar jaras, abszurd ambient. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Anastasya Terenkova zongoraművésszel közösen egy különleges összművészeti produkciót ad elő John Malkovich Roberto Bolaño műve alapján, november 17-én és 18-án a Magyar Zene Házában.

Fekete Ádám vezeti tovább szövegkaravánját zenék és veszteségek mentén, e kanyargós szerpentinen, mindig a láthatár felé. Egyik szemével az utat kémleli, a másikkal befele, a belső (pinkflojdi) prizmán át nézelődik (abba vakult bele?). Megszólításai egyfajta naplóként is szolgálnak, egy megrögzött zenefogyasztó idegrendszeri krónikájaként. Ez az írás először a Recorder magazin 116. számában jelent meg.

2014 októberében mutatták be a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant. A 10. születésnapon egy különleges, élő zenés vetítéssel és a VAN filmzenekar koncertjével lepik meg Reisz Gáborék a közönséget a Trafóban.

A Titanic Filmfesztivál szellemi örökségét viszi tovább a BIFF, amit idén október 29. és november 3. között rendeznek meg először a Corvin moziban.

Emléket állít annak az irtózatos végtelen nyárnak, amiben élünk.

Kamaszkorom óta velem van a Pearl Jam. Ők tulajdonképp nem sokat változtak, én viszont annál inkább. Személyes utazás másolt kazettáktól az együtthallgatós mozis rajongói szeánszokig. Ez az írás először a Recorder magazin 115. számában jelent meg.

Céltalan éjszakai vezetések a Suburban Stereo új dalában. Az Elefánt holdudvarában mozgó arcok pop-rock-emo zenekara jövőre jön ki az első EP-jével. Premier + Magyarradar!

Kanye West köszönetet mondott neki az autotune-ért, a hippik a trapézgatyáért, az utána jövő női popsztárok rengeteg mindenért. Cher az egyetlen szólóelőadó, akinek hét évtizedben is volt listavezető slágere, miközben volt ő bájos hippilány, egzotikus gótboszorka, szoft-rock szexistennő és diszkódíva is – nem csoda, hogy a Zene Háza dívakiállításán is övé a legnagyobb, leglátványosabb pavilon.

Mi ez már megint, ha nem Fekete Ádám pszeudobiografikus könnyűzenei folyamat-gépelése? Nyílt és némileg egyoldalú levélvágta megcsömörlésről és átlelkesülésről, ilyen-olyan trackek ütközőzónáiban, amiktől nehezen élni könnyebb, mint fordítva. Ez az írás először a Recorder magazin 115. számában jelent meg.