A nyáron futott új Twin Peaks tévésorozatnak ősszel jelent meg két pazar filmzenelemeze. Az egyiken a kísérőzene, a másikon többnyire az egyes részek végén elhangzó dalok szerepelnek, ráadásul az elmúlt időszakban az eredeti 1990-es sorozatzene és a folytatásként/előzményként készült film zenéje is újra megjelent vinylen. A Magneoton jóvoltából most mind a négy kiadványt megnyerhetik a Recorder olvasói. Alább mutatjuk, hogyan.

Amiből a bátrak arra merészeltek következtetni, hogy nem egészen kizárható, hogy 2018-ban megjelenik egy My Bloody Valentine-lemez.

A Fujiya & Miyagi duplán visz vissza minket a múltba: szombati koncertjükön a Dürer Kertben újrajátsszák a tízéves Transparent Thingset, így egyszerre repülhetünk vissza 2006-2007 tájékára és a kora hetvenes évek Németországába – a japán nevű britek krautrock-revivalja különleges és egyedi, és ahogy a frontember David Best is fogalmaz vele készült interjúnkban: érdekesebb a valóságnál.

A magyar rockzene egyik legfontosabb alakja volt, a Piramis alapítója.

A közönség hallásának védelmében olyan intézkedéseket vezetnének be, amik a zenei világ szerint veszélyeztetik a művészi szabadságot, a klubokat és a fesztiválokat.

Első ránézésre nem volt túl jó év: a britpop mámorosan kimúlt, a két rapvezér halálával a hiphop először torpant meg, a posztgrunge meg szóra sem érdemes. De hajoljunk közelebb: elképesztően sok erős album született, a burjánzó tánczene többfrontos csatát nyert és nászra kelt a rockkal. 1997 popzenei keresztmetszete, húszéves rálátásból. A Recorder friss, 56. lapszámának fókusztémájával 1997-re csévéltünk vissza (pontosabban csévélt vissza St. Vincent a címlapon). 1997 kronologikus idővonala és a mainstream popzenei trendek után most az év hiphop- és elektronikus tánczenei momentumairól lesz szó, de jön még cikk a hazai történésekről, listázzuk az év legjobb albumait, ciki és menő slágereit – sőt 1997-es bulit is tartunk majd a Beat On The Bratben november 3-án.

Végtelen lépcsőn pásztáz a Protomartyr új, festményszerű klipje.

Nevük ellenére a Fujiya & Miyagi nem japán, hanem angol, egészen pontosan brightoni zenekar, zenéjük pedig egyaránt gyökerezik a krautrockban és a technóban, mégis, talán David Best suttogó énekéről és szellemes, a hétköznapi fizikai-biológiai valóságot feldolgozó szövegeikről ismerhetők fel legkönnyebben (leghíresebb dalaik többek között mosogatógépről, villanykörtékről, bokasérülésekről, freudi elszólásokról és a libabőrről szólnak). A tíz évvel ezelőtti Transparent Things című lemezükkel kerültek be a köztudatba, ráadásul egyből stílushullámot indítottak el – ezt játsszák el újra november 4-én szombaton a Dürer Kertben, a New Beat szervezésében. A zenekar munkásságáról, a Transparent Thingsről, az azelőtti időkről és az elmúlt néhány évben kiadott lemezeikről kérdeztük David Best frontembert.

A popzene jelenlegi állapotában sokak szerint kiüresedett és elérkezett egy végponthoz és szintén sokak szerint a jazz lehet az új irány, amely majd felrázza a megfáradt formulákat. Az utóbbi években volt is mozgolódás a műfajban, egyrészt belső megújulás is jellemzi, másrészt nagyobb számban nyitottak felé a haladó zenehallgatók és a legfőbb találkozási pont talán pont Kamasi Washington szaxofonos. Az ő új minialbuma újabb lehetőség a már nem is annyira puhatolózó ismerkedésre - mindkét irányból.

A magyar zenei életben először The Puzzle nevű zenekarával keltett feltűnést (sokáig Angliában zenéltek), majd a Žagar gitárosaként és a We Are Rockstars énekes-gitárosaként folytatta pályáját (a dancerockos zenekar a nyáron adta ki slágeres harmadik lemezét, a Lights-ot), hogy az elmúlt években az egyik legfelkapottabb magyar producer is legyen (az elmúlt két évben dolgozott a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a 30Y, a Twentees, a The Poster Boy, a Republic, a Kéknyúl, a Törzs, a The Luckies albumain). Ligeti György azonban még soha nem valósította meg teljesen azt a zenei világot, ami ő maga, de ennek is eljött az ideje. Ligeti Gyuri néven, az eddigi legszemélyesebb lemezét mutatja be most Return To Alexandria címmel. Helyenként szívtörő fájdalom, helyenként felemelő himnikusság jellemzi, alighanem a legjobb LP, amit eddig megjelentetett a szerző.