David Lynch fiának zenekara a Twin Peaksben debütált

2017.06.06. 13:26, Frontrecorder

troubleband.jpg

A Twin Peaks új szériájában szereplő zenekarok között helyet kapott a rendező, David Lynch fiának zenekara is, sőt, a Trouble nevű formáció itt mutatkozott be a világ előtt.

DAVID LYNCH ÉS A ZENE - ELVÁLASZTHATATLANOK

A 26 év után visszatérő Twin Peaks tényleg, és minden tekintetben egy külön világ: nemcsak, hogy az eredeti, két szezont megért sorozattól különbözik radikálisan (az eddig látottak alapján), de a mai sorozatkínálatból is teljesen kilóg. Ha van slow television, akkor az új Twin Peaks ennek az extrém példája, amely ráadásul a Twin Peaks-et (Mark Frosttal) megálmodó David Lynch totális alkotói víziójaként telepedik rá a nézőre (ezúttal minden részt ő maga jegyez rendezőként is, amellett, hogy a  vezető hangmérnök is). A régi és az új Twin Peaks (szándékos képzavarral) szemmel látható különbségeinek egyike a zene alkalmazása: míg az eredeti sorozatban Angelo Badalamenti saját jogán is kultikus kísérőzenéje kulcsfontosságú dramaturgiai szerepet töltött be, ezúttal szinte alig van jelen, helyette viszont állandó elemként minden rész végén látható-hallható egy zenekar a Bang Bang Barban (megint csak, az eddigi részekben). A sort a Chromatics nyitotta (és azt is tudjuk, hogy a zenekarvezető Johnny Jewel több dalt is írt a sorozathoz), a legutóbbi, ötödik részben pedig nem más, mint David Lynch fia, Riley szerepelt Trouble nevű együttesével, melyben ő és Sam Smith gitározik, a Dirty Beaches-ből Alex Zhang Hungtai tenorszaxofonon játszik, és Dean Hurley, a rendező állandó zenei partnere dobol. A bluespunk formáció egy instrumentális szerzeményt adott elő, ezzel debütáltak a világ színe előtt:

Ennyi protekció talán belefér, főleg, ha tudjuk, hogy a sorozathoz Lynch maga válogatta a zenekarokat/zenéket, olyanoktól, akiket kedvel és/vagy személyes ismer. Mint az Au Revoir Simone brooklyni dreampoptrió, akiknek Lynch nagy rajongója, még remixelte is egy dalukat. A Twin Peaks negyedik részében egy 2007-es dalukat adják elő:



A második epizódot a minnesotai The Cactus Blossoms country/folk együttes zárta tavalyi albumuk Mississippi  című dalával:



Mint ennyiből is nyilvánvaló, az új Twin Peaks zenei világa határozott, egységes képet mutat, amely könnyen emészthető és megidézi a régi Twin Peaks hangulatát - ami a mostani szériáról már kevésbé mondható el.

A sorozat összes betátdala és zenei aláfestése megjelenik természetesen lemezen, méghozzá külön-külön (Twin Peaks - Music From The Limited Event Series és Twin Peaks - Limited Event Series Original Soundtrack címen), előreláthatólag a sorozat befejeződése után, szeptember 8-án. A betétdalos lemezen rajta lesz ez a David Lynch-remix is, amely a sorozat nyitó dupla epizódjában volt hallható:


és ez a 2016-os szám is a Lynch zenéit kiadó Sacred Bones-hoz tartozó Uniform noiserock zenekartól. a most futó Twin Peaks ötödik részéből:



Mindezzel párhuzamosan érkeznek az újabb és újabb Twin Peaks-ihletésű dalok is: nemrég Flying Lotus remixelte a sorozat főcímzenéjét, tegnap pedig Lynch múzsája, a mostani szériában Tamara Preston FBI különleges ügynököt alakító Chrysta Bell tette közzé a Julee Cruise által halhatatlanná tett eredeti betétdal, a Falling vérfagyasztóan szép feldolgozását: 

https://recorder.blog.hu/2017/06/06/david_lynch_fianak_zenekara_a_twin_peaksben_debutalt
David Lynch fiának zenekara a Twin Peaksben debütált
süti beállítások módosítása