Lehet-e jobb tévésorozat zenéje? – Twin Peaks: The Return

A hét elején ért véget a Twin Peaks harmadik évada, a hét végén jelent meg az ahhoz kapcsolódó két tévésorozatzene-lemez. A hét legvégén másról nem is lehet szó a Recorderen.

A héten közölt Johnny Jewel-interjúban már elhangzott, hogy Jewel, azaz a Chromatics és még féltucat másik posztdiszkóprojekt feje úgy komponált húszórányi zenét a Twin Peaks visszatérő évadához, hogy 25 év után nem nézte újra a régieket, az újból pedig a rendező, David Lynch nem mutatott neki nyersanyagot, így kénytelen volt emlékeiből és érzelmeiből dolgozni. Ez a módszer nem szokatlan, mert szabadságot ad mind a zeneszerzőnek, mind a rendezőnek. Előbbi megkötések nélkül tud komponálni, utóbbi lazábban tudja azt rávágni a jelenetekre. De ami ennél is fontosabb érv a módszer mellett, hogy a szabadasszociációs alkotás miatt ezek az erős hangulatú filmzenék szimbiózisban élnek tovább a képvilággal. Laura Palmer fotója ugyanúgy megidézi Angelo Badalamenti baljós Laura's Theme-jét, mint a Twin Peaks főcímzenéje a Packard Fűrésztelepet. Ebből az izommemóriából tudta előhívni Jewel, és Lynch zenei főmunkatársa, Dean Hurley azt az elegyet, ami a sorozat és a lynch-i atmoszféra védjegye. Ez a hangzás viszont Lynch és Badalamenti szüleménye.

Ők ketten már több, mint harminc éve szinte elválaszthatatlanok, amióta Badalamenti Isabella Rossellini énektanára volt a Kék Bársony forgatásán. Lynch szerette volna, ha Rossellini a filmben elénekelte volna a Tim Buckley-féle Song To The Sirent (amit akkoriban a 4AD-stúdiószupergrup, a This Mortal Coil tett a szférák zenéjévé), de nem tudta megszerezni hozzá a jogokat, ezért Badalementi zenét, Lynch pedig szöveget írt hasonlóra vett első közös szerzeményükhöz, amit még számtalan dal és sound design követett olyan filmhez is, mint például a Mulholland Drive, benne azzal a jelenettel, amit elég egyszer látni, hogy örökre beleégjen az emlékezetünkbe.

Badalamenti legismertebb munkája az első Twin Peaks évadhoz készített album, de a Tűz, Jöjj Velem!-hez és a második évadhoz (meglehetős késéssel, 2007-ben) kiadott album, valamint a 2012-es Twin Peaks Archive egészen addig kiadatlan dalai is szerves részét képezik az életművének.

A harmadik évadhoz több album is készült: a korábban említett Dean Hurley még augusztusban adta ki az évad sound design-jait tartalmazó, Anthology Resouce Vol. 1: △△-t, és két külön filmzenei album is megjelent a héten, az egyik (Twin Peaks: Music From The Limited Event Series) a város emblematikus, Roadhouse kocsmájának színpadán fellépő zenészek dalait gyűjti össze, a másik (Twin Peaks: Limited Event Series Soundtrack) többnyire Badalamenti kísérőzenéié, kiegészülve Hurley és Jewel szerzeményeivel.

A két külön album jól jelzi a sorozat zenei hozzáállásában beálló váltást: az egyes részek végén, a Roadhouse színpadán fellépő zenészek mintha konklúzióként szolgálnának az éber álmokat idéző történetvezetést lezárásához. Az előadók eltérő stílusokban mozognak, de mindvégig a Lynch világán belül maradnak (kivéve talán Hudson Mohawke és a saját magát túl komolyan vevő Nine Inch Nails előadását). Az akusztikus performanszok akaratlanul is megidézik a True Detective túlkomplikált második évadának emblematikus jelenetét, mikor a Vince Vaughn és Colin Farrell feszült párbeszéde közben Lara Lynn This Is My Least Favourite Life-ot gitározza a bárban.

A SOROZAT ZENÉJÉRŐL ELŐSZÖR A NYÁRON ÍRTUNK, AMIKOR MÉG ZAJLOTT AZ ÉVAD.

A Mulholland Drive-ból is ismert, Rebekah del Rio előadása és Fekete Kamrát idéző ruhája is van olyan erős pillanat, mint meglátni Kafka fotóját Gordon Cole irodájában.

James Hurley is színpadra lép Gibson gitárjával (fent), hogy előadja a héliumos Just You-t és megjelenik egy másik, fontos énekes is az előző évadokból, hogy keretbe foglalja a történetet - de ezt már szinte spoiler lenne elárulni, persze megtesszük: Julee Cruise az (és konkrétan, effektíve, objektíve a világ legjobb dalát énekli a Chromatics kíséretében(Cruise szerint amúgy túl röviden, be is szólt a rendezőnek a héten emiatt) - a szerk.)

A sorozat megszokott hangzásához tökéletesen passzol a Jewel zenekara, a Chromatics is – mindkét lemezen szerepel egy-egy daluk, a részek végi számok gyűjtésében a Shadow, a filmzenei lemezen pedig a Saturday kapott helyet. Jewel írt egy végül fel nem használt,  teljes filmzenei albumot a Drive-hoz, ezért nem meglepő, hogy a Windswept – Reprise az egyik legerősebb darab a filmzenei lemezen, egyszerre idézi Blade Runner / The City-korszak Vangelisét és Max Richternek a Libanoni Keringőhöz írt filmzenéjét.

A filmzenei album törzsét korábbi Badalamenti-szerzemények alkotják az előző évadok zenéiből - a két fő motívum mellett a noir jazz-es Audrey's Dance / Dead Meadow Shuffle páros, de az új tételek is instant klasszikussá váltak.

A Chair eredetileg egy Tesla életéről szóló Broadway musicalhez készült, a Fireman tökéletes választás házasulandó Twin Peaks-rajongóknak, hogy oltár elé vezessék egymást; az Accident/Farewell Theme tipikus kollaboráció a két agy között – Lynch a forgatás megkezdése előtt leírta a jelenetet Badalamentinek, aki több ezer mérföldre lévő stúdiójában megírta az évad legtragikusabb jelenetéhez tökéletesen illő aláfestést.

A Heartbreaking is hasonlóképpen íródott – Lynch egy olasz bárzongoristás jelenethez keresett témákat, és felhívta Badalamentit: “Angelo, olasz éttermes zenéket szeretnék tőled kérni. Küldj hármat – az egyik legyen életerős, a másik kettő legyen lassú, szomorú és szívszorító”. Badalamenti szinte egyből küldött három zenerészletet, mindhárom tökéletesen illett az általa nem látott jelenetre. Hogy miért? “Mert olasz” - mondta Lynch.

Mikor életükben először dolgoztak közösen, Rossellininek a Blue Velvetben elénekelt dalán, Lynch azt mondta: “Angelo, legyen olyan ez a dal, mint a szél. Ússzon az idő tengerén.” Huszonöt év elteltével újra találkoztunk Twin Peaks lakosaival, az eltelt évek csak az arcukon látszik meg, a zene ugyanúgy úszik az idő tengerén, ahogyan azt Lynch kérte.

Salamon Csaba

A VILÁG FOROG - DAVID LYNCH ÉS A ZENE KAPCSOLATA SOKSZÖGBŐL.

a kísérődalok: 

és a kísérőzene: