
A Berlinben élő és alkotó olasz producerduó, a Mind Against mindössze két éve tűnt fel, de egyből olyat robbantak, hogy az elektronikus zene legfelsőbb szférájában találták magukat.
tovább →

A Berlinben élő és alkotó olasz producerduó, a Mind Against mindössze két éve tűnt fel, de egyből olyat robbantak, hogy az elektronikus zene legfelsőbb szférájában találták magukat.
tovább →
A debreceni születésű, Budapesten élő dj-producer Grabo'sky (korábban Grabowsky) mások dalainak újravágásával, azaz re-editekkel tűnt fel néhány éve, és szinte ontotta magából az ilyen műveket (magyar felvételek általa átszabott verzióiból két mixet is összeállított nekünk) egy ideje azonban szinte teljesen felhagyott velük, és a saját zenéire koncentrál. Most mégis elkészült egy új re-edittel, nem is akármilyennel: a Muzsikás együttes Sebestyén Mártával közös 1982-es albumáról az Adjon Isten minden jót című mezőségi (erdélyi) népdalt ültette át pszichedelikus house-ba, hipnotikus eredménnyel.
tovább →
A Death From Above 1979 tavaly megjelent visszatérő albumának legfrissebb kislemezdalához készült videó témája a tinédzserkori beérési folyamat - csak éppen egy különleges zárt közösség fiatal tagjainak szemszögéből.
tovább →
(X) Tokaj legendás rockfesztiválja idén teljesen új bőrbe bújtatva robban a nyárba. Szakítva az eddigi hagyományokkal, most a zenei sokszínűség kerül előtérbe, így július 15. és 19. között számos stílus képviselői bulizhatnak a festői vidéken. A The Architects és az At The Gates hardcore bandák mellett olyan nagyágyúk foglalják el a Borsodi Kingdom of Hegyalja királyságát, mint a Rudimental, a Clean Bandit és a Chase and Status.

A Nyolcadikosok egy debreceni indiepunktrió, amely 2012-ben alakult és mostanra jutott el odáig, hogy rögzítette bemutatkozó albumát, a Témazáró című tizenhárom számos, 2-3 perces dalokkal teli lendületes anyagot, amit május elején (7-én a Müsziben) Budapesten is bemutat. Mi ott leszünk, mert ez a Drums-t, Cloud Nothings-t, Surfer Bloodot és FIDLAR-t idéző debüt figyelemre méltó.
tovább →
Egy fesztivált manapság rengeteg rendelet szabályoz: a zöld szempontokat kicsit is ismerő szervezőnek már a tervezés fázisában számolnia kell sok, például élelmiszerekre, szálláshelyekre és vízügyekre vonatkozó előírással, pláne, ha tényleg csökkenteni akarja a terhelést. De hogy mit tesznek pontosan a fesztiválok a környezetvédelem érdekében? Erre ők maguk válaszolnak.
tovább →
A Twin Peaks minden idők egyik legeredetibb és legjobb tévésorozata volt, nem véletlen, hogy a bemutatása óta eltelt huszonöt évben minduntalan merítenek belőle, tisztelegnek előtte nemcsak filmesek, de zenészek is (utóbbiakra példák ebben az összeállításunkban). A legfrissebb Twin Peaks-idézet a fiatal brit producer, Ben Khan új klipjében érhető tetten.
tovább →
Háromszámos ep-vel mutatkozik be a háromtagú budapesti popcsajokstb., amely gitárpopot játszik, enyhe funkos, r&b-s beütéssel - magyar nyelvű szövegekkel.
tovább →
Ebben a hónapban elektronikus tánczene rovatunkból kihagyhatatlan Mumdance mixlemeze, de a további albumok is kitűnőek. Remek tavasza lehet eddig minden elektronikus-zene fannak.
tovább →
Fellélegezhetnek az öltönypunk és ing-hardcore rajongók, a műfajában legendássá vált svéd Refused ugyanis új lemezzel rukkol elő. A tizenhét év után, június 29-én megjelenő negyedik stúdióalbumról megosztották az első dalt, ami alapján igen jó dolgokra lehet számítani tőlük.
tovább →