Albumpremier! Nyolcadikosok: Témazáró

2015.04.29. 14:45, rerecorder

001_1.jpg

A Nyolcadikosok egy debreceni indiepunktrió, amely 2012-ben alakult és mostanra jutott el odáig, hogy rögzítette bemutatkozó albumát, a Témazáró című tizenhárom számos, 2-3 perces dalokkal teli lendületes anyagot, amit május elején (7-én a Müsziben) Budapesten is bemutat. Mi ott leszünk, mert ez a Drums-t, Cloud Nothings-t, Surfer Bloodot és FIDLAR-t idéző debüt figyelemre méltó.

002_1.jpg2012-ben a HNO3 nevű debreceni próbateremkomplexumban improvizált először együtt a zenekar három tagja, Nagy Tibor (ének, basszusgitár), Rácz Imre (gitár), Csende Gergely (dob) és annyira élvezték, hogy azonnal a folytatás mellett döntöttek. „Megbeszéltük, hogy folytatjuk, ahogyan az lenni szokott. Nem folytattuk. Pár nappal ezután Iminek eltört a csuklója, ami erősen befolyásolta a felejtés folyamatát. Később, a nyár folyamán jött az Áramszünet nevű esemény Hajdúdorogon, melyre közös barátunk Szabados László felkérte Titot, hogy lépjen fel, amolyan egyszálgitárosan, ő pedig szólt Iminek, hogy kétszálgitár. Egy hetünk volt felkészülni, mialatt akusztikusan összetettünk öt számot.” Ezeket a dalokat a mai napig játsszák, és persze a közös fellépés is olyan jól sikerült, hogy ezután tényleg megalakult a Nyolcadikosok. „Pár hét próba után fel is léptünk Debrecenben. Aztán 2013-ban másik két zenekarral (NACO, Flexible Juice) sikerült eljutunk egy párállomásos miniturnéra a régióban, azóta főleg Debrecenben és környékén zenélünk – illetve nemrég voltunk Nagyváradon.”

„Ami a stílusunkat illeti, talán legegyszerűbben posztpunkkal, indie rockkal tudnánk jellemezni, de más hatások is érezhetőek a zenénken. Imi hozza a dallamos gitártémákat, Tito a punk attitűdöt, Csende meg püföli dobokat, ahogy azt kell, és nagyjából így áll össze a Nyolcadikosok. Naivak nem vagyunk, de szeretnénk minél többet kihozni a formációból, így hárman jól működünk együtt, szóval nyomjuk a koncerteket, írjuk a dalokat és reméljük, hogy sikerül a jövőben pár fesztiválon is megfordulni.” A hatásaik között a Replacements-t, a Pixies-t és a Strokes-t is emlegető formáció nemrég rögzítette első generációs dalait, amikből összeállt a debütálás.

1908070_10201469915388751_7318243095646778503_n.jpgA Témazáró című lemezanyagról ezt közölte a zenekar: „büszkén állítjuk, hogy nem mindegyik számunk ugyanolyan. A munkafolyamat természetesen mindegyiknél ugyanaz, de nem egy sémára épülnek. Vannak lassabb, érzelmesebb hatást keltő dalok, viszont vannak kifejezetten erős ritmust diktáló szerzemények is. Egyik végletet sem a szöveg befolyásolja, mivel az csak a folyamat legvégén foglalja el helyét. Így az instrumentális-költészetet – oké, nincs ilyen kifejezés – képviselők sorába álltunk be. Tornasorban. Mindebből kiindulva első albumunk az elmúlt 2-3 év hangulati hullámzásait örökítette meg, akarva akaratlanul. Szövegeink – csakúgy, mint zenénk – először improvizatív formában jelennek meg, majd később kapnak végleges formát. A Témazáró szövegvilága obszcén, humoros és gyakran abszurd. Mi így látjuk a világot.”

A srácok a klipes dalról is meséltek: „a Getting Stoned 2012-ben íródott, sorban ez volt a harmadik számunk. Egy lazulós dal, nincs semmi különösebb megfejtés, a nyári spontán baráti összeröffenésekről szól. Amikor egy jó foci után megiszunk pár sört és a végén persze hajnalban érünk haza, mert további epizódokkal bővült életünk tinidrámája. Amikor felmerült, hogy klipet készítünk, azonnal erre gondoltunk, mert az egyik alapvető számunk, a refrén pedig mindenkinek egyből beakad.”


a Nyolcadikosok tehát május 7-én játszik Budapesten a MüSziben a Ten Years Before-sorozat keretében a Rotten Roots társaságában, Facebook-eseményoldal


és akkor a remekbe szabott, 13 számos Nyolcadikosok debütlemez, a Témazáró


ez pedig a nyitódal, a Getting Stoned jópofa stopmotion videója: 


a Nyolcadikosok Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/04/29/albumpremier_nyolcadikosok_temazaro
Albumpremier! Nyolcadikosok: Témazáró
süti beállítások módosítása