„Prince személyi asszisztensével turnézni Amerikában elképesztő volt” – Söndörgő a Koncertsztorik podcastban

2024.10.10. 13:00, soostamas

sondonrgo-eredics.jpg

A Koncertsztorik podcast új adásának vendége a nemrég Grammy-re felterjesztett Söndörgő, akikkel a Chris Potterrel közös albumukról, a Snarky Puppy-hoz fűződő barátságukról, világzenés hangzásreformjukról, és arról is beszélgettünk, hogyan lett az amerikai turnémenedzserük Prince asszisztense. A Koncertsztorik új adása meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcastsben, és más ismert podcasthallgató appokban!

Nyáron jelent meg a sodró délszláv tamburazenét játszó Söndörgő új lemeze (kritikánk), amit a világhírű jazzszaxofonossal, Chris Potterrel vettek fel, és november 15-én élőben is bemutatnak az Eiffel Műhelyházban. A Gyezz a nemzetközi toplisták élén debütált, szeptemberben a legrangosabb világzenei slágerlistát, a World Music Chart Europe-ot vezette, nemrég pedig két kategóriában is felterjesztették Grammy-re Chris Pottert és a Söndörgőt, amit hatalmas eredmény.

A Recorder podcastjában Eredics Áron és Eredics Salamon elmeséli, hogyan toppant be egy házibulijukba Chris Potter, hogyan lett ebből évek múlva közös zenélés, és hogyan barátkoztak össze a virtuóz progjazz-kollektívával, a Snarky Puppy-val, amelynek vezetője, Michael League aztán ki is hozta a Gyezzt a GroundUp Music nevű kiadójával. Milyen esélyeik vannak egy Grammy-jelölésre? Hogyan zajlik az első körös szavazás? Miért kerültek közös nevezőre a Snarky Puppy zenészeivel?

sondorgo2.jpg

A beszélgetésben szóba kerülnek a jövőre 30 éves Söndörgő korai évei, amikor még kiskamaszként, egy kombi Trabanttal turnézták körbe az országot, több mesébe illő sztori, többek közt a rangos Songlines magazin magyar népzenéért rajongó főszerkesztőjéről, Simon Broughtonról, az Amsterdam Klezmer Bandről, akikkel van egy pazar közös lemezük (Szikra), és az amerikai turnékról, amiken megismerték a legfanatikusabb kinti rajongójukat, aztán Prince turnémenedzserével, Paul Silveirával mentek el egy hónapra koncertezni, aki korábban a Van Halennel, a Yesszel, és Donna Summerrel is dolgozott.

Mi taglózta le őket Buddy Guy kocsmájában? Mennyire rock 'n' roll életmód a népzenészeké? És mire vágynak most, hogyan tovább a Grammy-felterjesztés után?

Hallgasd a műsort a Spotify-on, az Apple Podcastsben, vagy más podcasthallgató alkalmazásokban!

A podcast műsorvezetője Soós Tamás, a fotókat Frank Olivér (infinitebeat.hukészítette.

A Koncertsztorik podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával jött létre.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2024/10/10/sondorgo_a_koncertsztorik_podcastban_interju_chris_potter_grammy_snarky_puppy_prince
„Prince személyi asszisztensével turnézni Amerikában elképesztő volt” – Söndörgő a Koncertsztorik podcastban
süti beállítások módosítása