Két kategóriában is felterjesztették Grammy-re a Söndörgőt a Chris Potterrel készült lemezével

2024.10.04. 20:14, srecorder

sondorgo_1.jpg

Grammy-közelbe került a sodró délszláv tamburazenét játszó Söndörgő, akik az egyik legnevesebb amerikai jazzszaxofonossal készítették el új lemezüket.

A Söndörgő nyolcadik stúdióalbuma a nyáron jelent meg a GroundUP Musicnál, Michael League kiadójánál, aki a virtuóz progjazz-kollektíva, az ötszörös Grammy-díjas Snarky Puppy vezére, és egy ideje jó ismeretséget ápol a Söndörgő zenészeivel. A kiadó úgy döntött, hogy két Grammy-re is felterjeszti a Söndörgőt: a Spoon című dal a legjobb globálzenei teljesítmény, a Gyezz album pedig a legjobb globálzenei lemez kategóriájában juthat jelöléshez az első körös szavazás után.

AZ UTÓBBI HARMINC ÉV LEGFONTOSABB MAGYAR FOLKLEMEZEI – KÖZTÜK A SÖNDÖRGŐVEL

A zenékre október 15-én, keddig szavazhatnak az Akadémia tagjai, november 8-án jelentik be, hogy kik kaptak jelölést, a díjátadó pedig 2025. február 2-án lesz Los Angelesben. Az elmúlt években Borlai Gergő, Németh Ferenc, és Czomba Imre albumait is javasolták Grammy-re. A Grammy-örökranglistán a magyar karmester és zongoraművész, Solti György 31 díjjal van a második helyen Beyoncé mögött, aki eddig 32 aranyszobrot nyert összesen.

A Gyezzt a jazz és a világzenei szakma is jól fogadta, lelkes kritikát kapott a vezető nemzetközi lapokban (Songlines, Jazzwise stb.), több héten keresztül szerepelt az Amazon Music jazzlistáin, köztük a „jazz úttörőit” felvonultató listán is, és szeptemberben felkerült a legrangosabb világzenei toplista, a World Music Chart Europe élére, amit ötven világzenei rádiós szavazatai alapján állítanak össze minden hónapban.

A Gyezzről a szeptemberi Recorderben írtunk kritikát: „A veterán Söndörgő soha nem egy-az-egyben játszotta a tradicionális délszláv zenét, de 2019-es Nyolc 8 Nyolc című lemezükkel szintet léptek: nagyívű, nagyigényű saját szerzeményeik már a világzene legtágabb határait kutatták. A Gyezz pedig még feljebb helyezi a lécet.”

A Söndörgő november 15-én mutatja be élőben új albumát az Operaház új művészeti központjaként üzemelő Eiffel Műhelyházban (jegyvásárlás, Facebook-esemény), nemsokára pedig részletesen mesélnek a Chris Potterrel közös munkáról, az amerikai kiadóról, a Snarky Puppy-val kialakult kapcsolatukról és a Grammy-felterjesztésről a Recorder podcastjében.

462211551_1047157986873656_2005947248025642660_n.jpg

https://recorder.blog.hu/2024/10/04/ket_kategoriaban_is_felterjesztettek_grammy-re_a_sondorgo_chris_potterrel_kozos_lemezet
Két kategóriában is felterjesztették Grammy-re a Söndörgőt a Chris Potterrel készült lemezével
süti beállítások módosítása