Tina Turner 5 nagy pillanata

Sokáig ő volt a fekete rhythm & blues elsőszámú női hangja, felszabadult táncával egy korszak szexszimbóluma, majd a bántalmazó férjét otthagyó túlélő, aki ledöntötte a párkapcsolati erőszakot övező tabukat, és végül a nagy visszatérő, aki 40 fölött lett szupersztár, a rock & roll királynője. Íme, öt kulcsmomentum a tavaly elhunyt Tina Turner életéből, akinek legendás lángruhája most Budapesten, a Zene Háza Dívák & Ikonok kiállításán látható.

1. Pici lány, nagy hanggal: A Fool In Love (1960)

Anna Mae Bullocknak – egy gyapotföldeken dolgozó munkás lányaként – eszébe sem jutott, hogy zenész legyen, de imádott énekelni (főleg gospelt a baptista templomban), és amikor nővére járni kezdett a St. Louisban helyi hírességnek számító banda, az Ike Turner & the Kings of Rhythm dobosával, ő is elkísérte egy koncertre – és szinte transzba esett a gitáros játékától.

Ike Turner mögött már huszonévesen is komoly karrier volt: kissrácként bluesóriásoknak zongorázott és roadolt (Sonny Boy Williamson, Robert Nighthawk), játszott B.B. King korai felvételein, és Sam Philipsnél rögzített zenekarával egy kislemezt, az egyik első rock & roll dalnak tartott Rocket 88-et, a Bihari tesóknak dolgozott Délen tehetségkutatóként Délen, és olyan zenészeket vett szalagra, mint Howlin' Wolf vagy Elmore James, majd – már gitárosként – újjászervezte együttesét St. Louisban, ahol ők lettek a legmenőbb rhythm & blues zenekar.

Ike & Tina Turner 1960-ban.

Bár a színpadon megbújt a háttérben, Ike rocksztárfazon volt, szaltózott, dobálta a gitárját, minden ujjára jutott két nője, és pisztollyal járt, azzal tette helyre a mérges férjeket. Ann Mae-re akkor figyelt fel, amikor az egyik koncerten elénekelt egy B.B. King-bluest, és bevette háttérénekesnek (még vokalistaként, Little Ann néven készült Tina Turner első felvétele, az '58-as Box Top).

Már három éve együtt játszottak, amikor az A Fool In Love című daluk felvételére nem jött el Ike énekese, és Ann ugrott be a helyére. A kislemez eljutott Henry Murray-hez, a fekete Sue Records igazgatójához, aki padlót fogott a hangtól, 25 ezer dolláros előleget fizetett a dalért, és meggyőzte Ike-ot, hogy léptesse elő a show sztárjává Pici Annt, akit kedvenc gyerekkori tévésorozata, a Sheena, a dzsungel királynője után nevezett el Tina Turnernek – jóval azelőtt, hogy feleségül vette volna. A nevet gyorsan le is védette, hogy ha Anna Mae otthagyná, a helyére léptethesse a következő Tina Turnert.

Az A Fool In Love nincs ott Ike és Tina Turner legjobb számai között, de megvan benne minden, ami később Tina védjegyévé vált. „Rendkívül nyers és kezdetleges felvétel volt – felrázó és felvillanyozó hatású, mint a korai Howlin' Wolf-lemezek, amiket annak idején Ike vett fel. Jessie Knight basszgitárja túlerősítve dörgött, Gene Washintgon kőkemény paradiddle-ezett a kisdobjának a fémkeretén, és a három Artette (a felvételről lecsúszó Art Lassiter háttérénekesei – a szerk.) egy szűk egyszólamú hátteret adott Tina szinte földöntúli jajongása alá – je-ee-hé-hé-héé. Az A Fool In Love volt a „legfeketébb” lemez, amelyik feljutott a fehér slágerlistára Ray Charles gospel-stílusú What I'd Say száma óta, ami az előző nyáron lett sláger” – írta életrajzírója, Kurt Loder a dalról, amit 1964-ben már kiforrottabb énektechnikával adott elő a tévében Tina:

Az A Fool In Love lett Ike és Tina Turner első országos slágere, kislemezen egymillió példányban kelt el. „A sors iróniája, hogy az A Fool In Love egy olyan nőről szól, aki szerelmes lesz egy férfiba, aki aztán valamilyen módon bántalmazza őt. A dalszöveg profetikusnak bizonyult” – írta Életem szerelme című kései önéletrajzában Tina, aki hamar meggyűlölte a számot, mert abban a hat hétben, amit a slágerlistákon töltött, kórházban volt egy moszkitócsipéstől kapott hepatitisszel, felpuffadva, sárgán, terhesen, az egyszerre mindig több szeretőt tartó Ike pedig visszament az aktuális feleségéhez.

Arra azért volt gondja, hogy énekesnőjét kiszöktesse a kórházból, nehogy elmaradjon az Ike & Tina Turner Revue első koncertje, amin Tina még mindig betegen énekelt, és egy fodros, zsákszerű ruhával rejtette el gömbölyödő hasát. Cincinatti után azonnal turnéra indultak, aminek csúcspontjaként a fekete előadók körében szentföldnek számító New York-i Apollo Theaterben is felléptek, ahol óriási sikerük volt, mert Tina „leugrált az emberek közé és teljesen begerjesztette a közönséget” – 8 hónapos terhesen!

2. A nő, aki megtanította Mike Jaggert táncolni

1966-ban az Ike & Tina Turner Revue volt az előzenekar a Rolling Stones európai turnéján, és a legenda szerint Mick Jagger előbb a színpad mellől, majd az öltözőjükben leste el Tinától és háttérénekeseitől, az Ikettestől a táncmozdulataikat, amiket nemsokára Stones-bulikon is kipróbált. Tina egész életében élvezettel mesélte, Jagger pedig udvariasan tagadta a sztorit, de talán azért is terjedt el, mert tökéletesen leírja, miért ért fel élőben Tina Turner egy atomrobbanással. 

Először is, ott volt a hang: reszelős, zabolázatlan őserő, benne mély fájdalom, őrült szenvedély, vágy és testiség. Ahogy a Proud Mary híres, amúgy egy koncerten improvizált intrójában mondta Tina, ő tudja szépen és keményen is csinálni; egyszer hangos volt és buja és nyers, máskor csendes, finom és megható.

És ott volt a felszabadult, vad tánc: az udvariasan lépegető, visszafogottan tapsoló énekesnőkhöz képest Tina maga volt a megtestesült szexuális energia. Ami James Brownnak belefért, az belefért neki is, sőt: a férfiakra szívrohamot hozó miniszoknyát húzott („az volt a lényeg, minél rövidebb legyen a ruhánk, hogy a lábunkra hívjuk fel a figyelmet”), és amikor egy elrontott szőkítés során széttöredezett a haja, az Ikette-ekkel együtt elkezdett hosszú parókákat hordani, és dobálni, rázni a haját koncerteken.

Tina tánca 1969-ban, a Los Angeles-i Forumban.

„Imádtam táncolni a csajokkal: sokszor nem is akadt más élvezet az életemben. [...] A védjegyünkké vált pónitánc már nem is tudom, hogy honnan jött, de úgy nézett ki, mint amikor egy finom hölgy felpattan a póni hátára. Tudjátok: a hölgy felül, a póni pedig fickándozni kezd alatta. A pónilépés a közlekedés része volt nálunk: így jutottunk el a színpad egyik végéből a másikba. Kicsit olyan volt, mint jóval később a „moonwalk” Michael Jackson számára. Nagyon szerettük ezt a lépést, amikor Ike sebesebb ütemet diktált" – írta Tina az önéletrajzában, akinek szexuális töltetű előadásmódja tökéletes összhangba került a szexuálisan felszabadult hatvanas évekkel.

„Akkoriban egész egyszerűen nem volt olyan nő, aki úgy énekelt és táncolt volna, mint én; aki anélkül tudott szexi lenni, hogy közönségesen viselkedett volna. Felvettem a tűsarkút meg egy miniruhát, jól táncoltam (és sokat is táncoltam), de mégsem érezte úgy egy nő sem a közönségből, hogy képes lennék rámászni a pasijára. Soha semmi negatív energia nem sugárzott a színpadról."

Tina Turner a férje róla elnevezett stúdiójában, a Bolicban, 1973-ban.

Tina Turner újradefiniálta, mit jelentett a hatvanas években énekesnőnek lenni. Hangterjedelme, tiszta artikulációja, érzéki hangja és kirobbanó energiája a fehér közönséget is lenyűgözte, miközben az Ike & Tina Turner Revue James Brown mellett a fekete rhythm & blues színtér másik vezető együttesévé vált. Énekstílusa hatott a koncertjeikre gyakran járó Janis Joplinra, a Small Faces- és Humble Pie-énekes Steve Marriottra, a Facesben az ő helyébe lépő Rod Stewartra, és Mick Jagger is korán betanulta az egyik korai slágerüket, az első Grammy-jelölésüket meghozó It’s Gonna Work Out Fine-t, hogy aztán '66-ban turnézni is elvigye őket a Stonesszal.

Angliában Tina Turner szexszimbólummá is vált: „A szokásos csípőemelésünket végeztük, és a harisnyakötőm kilátszott. Azt gondoltam, „ez nem valami jó kép” – igazán naiv, ugye? De a fotós tudta, mit csinál. És azt hiszem, ezzel váltam szexszimbólummá – Szexi Tina, Vad Tina, meg hasonlók. Ó, ha az emberek ismertek volna!”

Ennek csúcspontja volt a Gimme Shelter című Stones-doksiban legendássá vált I've Been Loving Too Long c. zenei orgazmus, ami alatt Tina, hát, kielégítette a mikrofont. „Erotikus előadásmódja a legkirívóbban volt szexuális, amit valaha is koncerten láttam. Tina Turner úgy simogatta a mikrofont, mintha az magas feszültségű erogén zóna volna, egész idő alatt vonaglott, kígyózott, és olyanféle hangokat hallatott, amik megközelítették egy szexuális orgazmus hanghatását” – írta a Tinát már a második számában címlapra rakó Rolling Stone kritikusa a '69-es, Stonesszal közös turnéról. (A Get Yer Ya-Ya's Out! 40. évfordulós újrakiadására felkerült Tináék szettje is, B.B. Kingével egyetemben – pazar!)

Később Ike is beszállt a dalba, és a hétköznapokban visszafogottabb, elegáns hölgyként viselkedő Tina egy idő után elkezdte kurvásnak érezni a dalt – és egy életre megutálta. „Kezdetben tényleg szívvel-lélekkel csináltam ezt a dalt. Aztán meguntam, de Ike nem engedte, hogy abbahagyjam. Ráadásul kezdte azokat a zajokat csinálni a háttérben, és ezzel valóban pornószerű lett az egész. Zavarbahozó. De az embereknek tetszett.”

3. A stúdiómágus, aki felszabadította Tinát: River Deep, Mountain High (1966)

1966-os lemezük, a River Deep, Mountain High sorsfordítónak bizonyult mind Tina Turner, mind a Revü, mind Phil Spector életében. Ez a szám volt az első lépés, amit a szakmai önállósodás és a bántalmazó házasságból való kiszakadás felé tett Tina, ez futtatta be a Revüt Angliában és hozta meg az első turnét a Stonesszal, és ennek a bukása vetett majdnem véget Phil Spector karrierjének.

A hatvanas évek amerikai popzenéjének kulcsproducere ekkor már túl volt legnagyobb sikerein, a Ronettes, a Crystals és a blue-eyed soulduó, a Righteous Brothers slágerein, akik a You've Lost That Lovin' Feeling után otthagyták, a sértődött zseni pedig úgy volt vele, hogy csak azért is megcsinálja élete legnagyobb dobását. Ehhez pedig Tina Turnert szemelte ki, akit a Sunset Stripen hallott énekelni, és teljesen elképedt a hangjától. Próbálkozott másokkal is, de se Darlene Love, se a Ronettes nem tudta úgy elénekelni a River Deepet, ahogy elképzelte, Tina szerint azért, „mert a legtöbb énekes falzettbe váltott, amikor elértek a magas hangokhoz, én viszont ki tudom énekelni a magasabb oktávokat is (és felveszem a lépést egy zenekarral), még a rendes beszédhangommal is.”

SWEET SOUL MUSIC – A SOUL VÁZLATOS TÖRTÉNETE A NEGYVENES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG

Erre szükség is volt, a fehér popnak és a fekete gospelnek, R&B-nek ez a tökéletes keveréke lett a Spector-féle wall of sound betetőzése, amelyben egymásra úsztatott és rétegzett szólamokkal, szimfonikus visszhangos megszólalással teremtett a producer bombasztikus hatást és elsöprő zenekíséretet. Tinának ez újdonság volt, Bob Krasnow kiadóguru szerint úgy elképedt, mintha először hallana Wagnert vagy Bachot – és nem is sikerült elsőre túlénekelnie a kíséretet. „Végül azt mondja: „Okay, Phil, vegyük még egyszer." És letépi magáról a blúzt, megragadja a mikrofont, és egy olyan előadást produkál, hogy... azt hiszem, minden hajam szála az égnek állt. Mintha az egész terem kigyulladt volna. Ember, amíg élek, sohasem fogom elfelejteni! Mágikus pillanat volt" – mesélte Krasnow, aki pár évvel később az Ike & Tina Turner Revue két pompás, alulértékelt ősblueslemezét is kiadta a Blue Thumbbal (Outta Season, The Hunter).

Tina Turner a River Deep, Mountain Highot énekli a stúdióban; középen Phil Spectorral hallgatják az egyik felvételt.

Krasnow nem volt egyedül a csodálatával: a felvételeket áhítattal figyelte Brian Wilson, a Beach Boys dalszerző-zsenije, aki épp akkor dolgozott a Good Vibrations című pop-mesterművén, és a Spector-felvétel hatása tapintható; de ott volt Mick Jagger is, valamint Dennis Hopper, aki fotózgatott és végül az egyik képe került a borítóra.

Mindenki meg volt győződve róla, hogy átütő sláger lesz a River Deep, Mountain High – erre Amerikában csúfosan megbukott. A Billboard-listának csupán a 88. helyéig jutott, és hamar eltűnt onnan; Spector depresszióba zuhant, magára zárta luxuspalotája ajtaját, és úgy tűnt, talán örökre visszavonul. Angliában viszont – a Stones-turnéval együtt – berobbantotta az Ike & Tina Turner Revue-t az album, ami a brit poplista 3. helyéig kúszott és több, mint 4 hónapon át a Top 50-ben maradt, és George Harrison fejét is elcsavarta. („Tökéletes lemez az elejétől a végéig – nem lehetne javítani rajta semmit” – mondta róla.)

Phil Spector, a paróka nélkül ritkán látható Tina Turner és Ike Turner.

Tina életébe a szabadság első szelét fújta be a szám, amit a férje fojtogató zenei és magánéleti kontrollja alól kiszabadulva rögzíthetett, Spector ugyanis 20 ezer dollárt (!) fizetett Ike-nak, hogy ne legyen ott a stúdióban. Tinának tetszett, hogy a producer nem kért az R&B-s énekstílusából, hanem azt szerette volna, hogy csak a dallamot énekelje, amit ő úgy élt meg, hogy végre „a saját stílusában, a saját hangján" énekelhetett.

„Ez volt az első alkalom, hogy egy producerrel dolgoztam, mert addig a pontig Ike producerelt mindent. Az első nap jött a szórakoztató része; Phil egy villában élt Beverly Hillsben, odamentem, becsöngettem, és egy sokszavú poszáta köszöntött. Miután vártam vagy 10 percet, Phil Spector lejött a lépcsőn, leült a zongorához, és elkezdett játszani. Hozzám se szólt, az első 3 nap csak a megfelelő hangnemet kereste. Kényelmetlenül éreztem magam és kicsit féltem is, mert senki nem volt rajtunk kívül ebben a hatalmas házban. Aztán elkezdtünk dolgozni a dalon, és nem akarta, hogy improvizáljak, csak énekeljem a dallamot. ami tök jó volt nekem, mert én mindig sikítoztam és kiabáltam, és ez volt az első dal, amit szimplán csak elénekelhettem” – mesélte egy interjúban.

Az ikonikus táncos bevonulással, Ike rockosabb hangszerelésében, aki nem rajongott a Phil Spector-féle eredetiért:

A szólósikerek csúcsán, 1989-ben, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába való beiktatáson, Bruce Springsteennel, Stevie Wonderrel és Little Richarddal Tina kísérőzenekarában:

4. Tina, a túlélő

A hetvenes évekre elviselhetetlenné vált Turnerék házassága. Ahogy Ike kokainfüggősége rosszabbodott, úgy lett egyre agresszívabb és kiszámíthatatlanabb. Tina a túlhajszoltság, a folyamatos verések és a lelki terror hatására ekkor már túl volt egy öngyilkossági kísérleten, és elkezdte felépíteni magában a bátorságot, hogy elhagyja férjét, amit ő a frissen meglelt buddhizmusának tulajdonított („minél többet kántál az ember, annál szabadabbá válik”). Végül 1976-ban, miután Ike egy dallasi úton ok nélkül úgy összeverte, hogy alig látott feldagadt szemeivel, otthagyta férjét, és 36 centtel a zsebében új életet kezdett.

Azóta sokszor elmesélte a filmszerű jelenetet: ahogy átbotladozik a száguldó autók közt a sztrádán, hogy elmeneküljön; ahogy pénz nélkül, a nevére hivatkozva kér szobát egy szállodaigazgatótól; hogy hiába bújik el buddhista ismerőseinél, Ike mindenhol megtalálja és terrorizálja (a család autóit szétverik, a lakásukba belövöldöznek), és hogy ennek hatására inkább lemond mindenről, stúdióról, házról, zenei jogokról – a művésznevét kivéve – a válóperben, csak szabaduljon végre a férjétől.

Először 1981-ben, a People magazin interjújában mesélte el bántalmazásának történetét, aztán megírta életrajzi könyvében, a Private Dancer elsöprő sikere után kiadott Én, Tinában, amiből népszerű film készült Angela Bassett és Laurence Fishburn főszereplésével. Tina Turner lett az első szupersztár, aki részletekbe menően beszélt a családon belüli erőszakról és vállalta, hogy ez élettörténetének szerves része, tabuk sorát döntve le ezzel – a bántalmazás pszichológiáját jól leíró könyvéből nők tömege merített erőt, hogy kilépjen a saját abuzív kapcsolatából.

Tina a zenei karrierjében is nagy túlélő volt: válása után a nulláról kellett újra felépítenie magát. A szervezők először elhajtották („ez így csak egy fél produkció”), és együttesük se volt, ezért régi-új menedzsere, a Revü-koncerteket is szervező Rhonda Graam tévéműsorokban léptette fel. Mellette Las Vegas-i hotelekben, kabarékban, zenés-táncos karriertemetőkben játszott, turikból összevásárolt és szétvágott, majd újra összeálított ruhákban. Végül 1977-re sikerült egy saját turnét összehoznia, amire már fel tudta kérni a divatguru Bob Mackie-t, hogy tervezze meg az új ruháit.

A jelenleg a Zene Házában kiállított, legendás lángruhája először Chernek készült, akivel egy tévéműsorban szerepelt, és Bob Mackie egyező ruhákat csinált nekik; ez a lángruha később a narancssárga pulykatollakkal kiegészülve Tina Turner újjászületésének szimbólumává vált. Tökéletes összefoglalója lett Tina campes, glamúros, Vegasos diszkókorszakának, aki ebben az időben zeneileg mindent kipróbált, és a válása utáni első szólólemeze, a '78-as Rough után még egy funkys diszkóalbumot is összehozott Alec R. Costandinos francia producerrel (Love Explosion) – hiába. Mindkét album megbukott, Tinát ejtette a kiadója, és minden esély megvolt rá, hogy pályája szép lassan véget ér...

Az élőben azért rockosabb diszkóérát megörökítő Wild Lady of Rock című koncertfilm, díszes Bob Mackie-ruhákkal:

5. A nagy visszatérés: Private Dancer (1984)

Tina Turner minden idők egyik legnagyobb comebackjét hozta össze a Private Dancerrel, ami csak úgy jöhetett össze, hogy előtte kézről kézre adták világsztár rajongói Rod Stewarttól Mick Jaggeren át David Bowie-ig. Először a Grease-zel friss szupersztár Olivia Newton-John hívta el duettezni a tévéműsorába: itt ismerkedett meg Olivia menedzserével, Roger Daviesszel, egy fiatal ausztrál sráccal, aki az ő menedzselését is elvállalta, miután Tina elmondta, hogy rock & roll énekesnőként szeretné újradefiniálni magát zeneileg, és akkora stadionokat megtölteni, mint a Rolling Stones.

Davies hamar összerakta a mestertervet: fiatal rock & roll bandára cserélték Turner szmokingos, Vegasos zenekarát, levágták az Ike & Tina Turner-korszakkal összeforrt hosszú haját, és a lemezkiadók szemében presztízsét vesztett Tinát bejuttatták New York egyik legmenőbb klubjába, a Ritzbe, ahol kvázi ingyen lépett fel (csak a zenekar kapott gázsit), 3 napon át telt ház és egy rakat díszvendég előtt (Jagger, Andy Warhol, Robert De Niro, Diana Ross). Októberben jött az ismétlés, amit már Rod Stewart is látott, és elhívta hősnőjét a hétvégi Saturday Night Live-ba, és a koncertjére is, hogy elénekelje vele az egyik slágerét (Hot Legs), majd Keith Richardsék is meghívták előzenekarnak New Jerseybe, ahol Mick Jagger felinvitálta a színpadra, hogy elénekelje vele a Honky Tonk Womant.

Tina Turner mindenhol ott volt, de a kiadók továbbra is Ike-kal és a régi rhythm & blues zenéjükkel azonosították. Ekkor kopogtatott náluk a szintipop-üttörő Human League-ben, majd a szintipopos-újromantikus Heaven 17-ben játszó Martyn Ware, hogy James Brown az utolsó pillanatban visszamondta a szereplést a British Electronic Foundation válogatáslemezén, amire régi popslágereket bújtattak új hangszerelésbe. Tina megijedt, hogy újra R&B – a Temptations 1970-es sikerszámát, a Ball of Confusiont – énekeljen, hiszen Ike-kal együtt a műfajt is maga mögött akarta hagyni, de épp ez a szintipoposra vett feldolgozás mutatta meg először a világnak, hogy Tina kortalan, és az aktuális popzene is tökéletesen jól áll neki.

Kiadója, a Capitol még ekkor is csak a levitézlett sztárt látta benne, „Te vetted fel ezt az öreg niggert?” – kérdezték John Carter producertől, aki elkezdett vele dolgozni és személyesen vállalt felelősséget a Capitolnál a lemezért, amit végül úgy sikerült összehozni, hogy a kiadótól hatvanhárman (!) felíratták magukat Tina '83-as Ritz-koncertjére. Hogy miért? Ekkor tartották az új David Bowie-album, a Let's Dance lemezhallgató buliját, és amikor megkérdezték Bowie-t, mit csinál utána, azt felelte, hogy megnézi kedvenc énekesnőjét: Tina Turnert.

A show elsöprő siker volt, és Carter meggyőzte a kiadót, hogy Angliában, brit dalszerzőkkel készíthessék el az albumot, amire Terry Britten adta az überslágert (What's Love Got To Do With It) és a Dire Straits-énekes Mike Knopfler a címadót, de dolgoztak fel Beatlest (Help!), Ann Peeblest (I Can’t Stand The Rain) és Al Greent is (Let's Stay Together). Bár 9 producer hozta össze a számokat, és a reggae-poptól az electrofunkon át a száguldó hard rockig sok minden belefért, a Private Dancert mégis összefogja és egy erős nő függetlenségi nyilatkozatává emeli Tina Turner, aki a nem neki írt dalokat is csurig töltötte személyes érzelmeivel.

Tökéletes példa erre a Private Dancer: „A szám a prostitúcióról szól. Sosem kényszerültem arra, hogy részem legyen benne, de azt hiszem, a legtöbb embernek az élete során el kell adnia magát így vagy úgy, lemondva a méltóságáról. Miközben énekeltem, szomorú dolgokra gondoltam, amelyeket nem akartam megtenni, mégis megtettem nap mint nap: Ike-ra fordítottam minden időmet, csendben maradtam, hogy elkerüljem a vitát, és vele maradtam akkor is, amikor legszívesebben menekültem volna” – írta az Életem szerelmében.

A Private Dancerből több, mint 12 millió példány fogyott, négy Grammy-t hozott és a popvilág csúcsára katapultálta Tinát, aki nem sokkal később már Mel Gibsonnal forgatta a harmadik Mad Max-filmet, az 1985-ös Live Aiden Mick Jaggerrel adott legendás duettet, és 170 országot érintő, világkörüli turnéjával pedig Budapesten is fellépett – nem először és nem utoljára.

Ike és Tina Turner a Bolic Studio megnyitóján.

+1. Tina, a dalszerző: Nutbush City Limits (1973)

Ike írta a dalokat, amiket Tina előadása tett naggyá – kábé ez a kép él az emberekben a Turnerek zenéjéről, amit persze mindkét irányban lehet árnyalni. Ike nem csupán dalokat írt, hanem hangszerelt, zenekart vezetett, koncerteket szervezett, és stúdiót alapított, ahol Paul McCartney, Little Richard és még Frank Zappa is vett fel lemezeket. Tina Turner pedig nemcsak énekesként, hanem jobb pillanataiban dalszerzőként is klasszis volt, aki egy idő után a Revü műsorára is egyre nagyobb hatást gyakorolt.

Fekete spirituálét gondolt újra az I Am A Motherless Childben az Ike & Tina Turner kreatív csúcskorszakában, a hatvanas évek végén született Outta Seasonön: ez az első szám, amin dalszerzőként van feltüntetve. Libabőröztető az előadás Turnertől, akit valóban elhagyott kiskorában az anyja, és a kapcsolatuk később sem volt harmonikus: „Sosem kaptam szeretetet vagy szerelmet, egész életemben. A születésemtől fogva. Se anyám, se apám nem szeretett. De túléltem.”

Be is kúszik a gombóc a torkába, amikor ebben az interjúban, spontán, a kanapén elénekli:

A leghíresebb Tina Turner-szerzemény, a szülőtelepülését, Nutbusht megéneklő Nutbush City Limits, ami Ike és Tina utolsó közös, Top 30-as slágere lett:

És ha már a Bullock-család dalszerzői érdemeinél tartunk, zárásképp jöjjön a Funkier Than a Mosquita's Tweeter című isteni funky az egyik legjobb lemezükről (Workin' Together, 1970), ami a Proud Mary kislemez B oldalas dalaként lett titkos sláger. A képmutató papnak (és Ike-nak is biztosan) odaszúró szövegét Tina nővére, Alline Bullock írta, aki járni kezdett anno a Kings of Rhythm dobosával, és így közvetve Ike Turnerrel is megismertette kishúgát.

"You're nothin' but a dirty dirty old man, I can't believe nothin' you say, Cause I'm around and i see what you do"

A Tina Turner híres lángruháját kiállító Dívák & Ikonok tárlat szeptember közepéig látogatható a Zene Házában, ami egy izgalmas divattrip és női poptörténeti mesterkurzus is egyben (kritikánk). A kiállításról a Zene Háza intézményigazgatójával Horn Mártonnal is beszélgettünk (interjúnk), aki azt is elárulta, hogyan sikerült megszerezniük és kiállítaniuk Freddie Mercury híres fellépőruháját, amit a Népstadionban adott legendás Queen-koncerten viselt.

Dívák & Ikonok
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2024. május 18. - szeptember 15. 10.00-18.00
Teljes árú belépő: 5200 Ft (hétköznap), 5900 Ft (hétvégén)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

Tina Turner lángruhája, látványterve és a Private Dancer ikonikus borítója a kiállításon. Fotó: Palkó György / Magyar Zene Háza.