Szocreál álomvilágú lakáskoncertet ad Barkóczi Noémi a Trafóban

2024.02.06. 16:24, srecorder

boemi_trafo_fb_cover_v1b.jpg

Az albérletek kopottas romantikáját és a dalaik megkapó belső világát is megidézi Barkóczi Noémiék rendhagyó koncertje a Trafóban, ahová a zenészbarátaik is benéznek majd Závada Pétertől Jónás Veráig, Hegedűs Józsitól Szalai Annáig.

Március 9-én különleges lakáskoncertet ad Barkóczi Noémi és ősszel, a billentyűs Várnai Sziló kiválásával trióvá alakult zenekara, amit a leírás alapján mi valamiért úgy képzelünk el, mint Michel Gondry álomvilágát, amit átszűrtek Kelet-Európába.

„A Trafó egy nagyon különleges koncerthelyszín, tudtuk, hogy szeretnénk kihasználni a helyet és valami olyat csinálni, amit korábban nem. Sok ötletelésen voltunk túl, mikor azt hiszem Orsi bedobta, hogy lehetnének bútorok a színpadon. Ez valahogy beindította a dolgokat, elkezdtük látni magunk előtt az estét, és hát nem mellékes, hogy a legtöbb dalszövegemben vannak belső tereket megjelenítő képek. Arra gondoltunk, izgalmas lenni kicsit visszavinni a dalokat olyan miliőbe, amiben születtek – és persze egyben tök mást is csinálni vele. Ebben Pajor Patrícia és Herman Anett látványtervezők lettek óriási segítségünkre, akik egy igazi szocreál álomvilágot fognak a színpadra varázsolni” – mesélte Noémi a Recordernek.

„Emellé még jött az ötlet, hogy egy lakás akkor jó, ha ki-be járkálnak benne a barátok is. Mivel szerencsére már volt több kollabra is lehetőségem pl. Jónás Verával, Závada Péterrel és most legutóbb Hegedűs Józsival is, így adta magát, hogy őket hívjuk el vendégként, plusz ehhez csatlakozott még Szalai Anna, akivel bár még nem zenéltünk együtt, de nagyon szeretjük, amit csinál (a Recorder év végi zenészlistáin már együtt szerepeltek 2021-ben, Hegedűs Józsival pedig 2023-ban – a szerk.), és kaptam a lehetőségen, hogy közösen összehozunk valamit. Ez egy elég nagyszabású dolog, sosem csináltunk még ilyet, de jó érzés egy új szintre emelni a produkciót, főleg, hogy így egy még inkább közösségi dolog tudott belőle lenni.”

„SZERETNÉK KICSIT KIJJEBB JÖNNI A FEJEMBŐL” – NOÉMI A DOLGOM VOLT-RÓL.

Noémi már javában dolgozik zenekarával a Dolgom volt folytatásán, amit a Recorderen 2021 egyik legjobb magyar lemezének választottunk. A készülő albumról már két új szám is megjelent, a zeneileg is új utakat nyitó Szia fényfolt mellett a kommunikációs nehézségekről szóló Mintha értenék, ami egy szép, pixillációs technikával készült klipet is kapott Regős Ábel rendezésében.

Noémi zenéivel sokszor foglalkoztunk már a Recorderen: anno meghívtuk a Nagy Évem című podcastunkba is, kifaggattuk a koncertezéssel kapcsolatos élményeiről és félelmeiről, és legkedvesebb népdalairól is.

Barkóczi Noémi lakáskoncert a Trafóban
Helyszín:
 Trafó (1094 Liliom u. 41)
Időpont: 2024. március 9. 20.00
Belépő: 3900 Ft (elővétel), 4500 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2024/02/06/szocreal_alomvilagu_lakaskoncertet_ad_barkoczi_noemi_a_trafoban
Szocreál álomvilágú lakáskoncertet ad Barkóczi Noémi a Trafóban
süti beállítások módosítása