Magyarradar és dalpremier - Csillagerdő

2021.04.03. 18:01, Recorder.hu

csillagerdo_650.jpg

Szegedi zenekar új dallal a Magyarradaron: a Csillagerdő három évnyi múlttal, egy albummal és több szakmai elismeréssel a háta mögött itt és most mutatja be friss, Gerle című dalát, amely a még idén érkező legújabb lemez első beharangozójaként is szolgál.

Mikor alakult: 2018. december 30-án próbáltunk először együtt.

Hol alakult: Mindannyian máshonnan származunk, de Szegeden alakultunk, itteni zenekarként tekintünk magunkra, hárman itt élünk, és itt van a próbatermünk is.

Tagok, hangszerek: Hegedűs József (ének, gitár), Ábrahám Máté (cselló), Pintér Norbert (basszusgitár), Bubla Bence (dob).

Stílus: Néha pop, néha folk, néha alter.

Hatások: Nagyon-nagyon sokféle zenekar, előadó van ránk hatással. Alapvetően mindannyian más zenei közegből jöttünk, és úgy gondoljuk ezek a hatások összeadódnak, felerősítik egymást a dalainkban. Így lesz ez az új album dalaival is. A Gerle talán a countryból merít legtöbbet, de egy-egy motívumban elő fog bújni a magyar, és cigány népzene, balkáni és indiai hatások is. Józsi a dalszövegeiben, veseiben sokat merít Bereményi Géza, Szabó Benedek, Kollár-Klemencz munkásságából, de olyan költők is hatással vannak rá, mint Erdős Virág, Bari Károly vagy Weöres Sándor.

Kiadó: Csillagerdő

Történet: Már 2018 tavaszán ismertük egymást, de zenekarrá csak ősszel kezdtünk formálódni, mikor a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, ahol Józsi lakott, felajánlotta, hogy támogatást ad a dalai rögzítéséhez, és kiadásához. 2018. december 30-án, Szabadkán próbáltunk először együtt, és január 12-én elkezdtük felvenni a dalainkat Józsi szülőfalujában, a szabadkígyósi Wenckheim kastélyban Dr. Páli Tibor László hangmérnökkel. Péntek éjszaka érkeztünk. A kezdeti -6 fokot két nap alatt sikerült +12-re felfűteni. A felvett 10 dalt tartalmazó, Nyílik című album 2019. június 6-án jelent meg. Nyáron koncertezni kezdtünk, rengeteg jó visszajelzést kaptunk a szakmától, és a közönségtől is, de őszintén nem éreztük, hogy merre kellene továbblépnünk. Fordulópont volt, mikor 2020 tavaszától néhány hónapra csatlakozott hozzánk Törköly Marci, Józsi korábbi zenésztársa, mint manager. Marci motiváló személyiségével, attitűdjével a tavaszi karantén alatt nem csak összetartotta a szerb-magyar határ által kettévágott csapatot, de a szervezésével eljuthattunk az A38 Hajóra, ami mindannyiunknak nagy álma volt. Marci ötlete volt, hogy induljunk el azokon a tehetségkutatókon, ahol rengeteg pozitív visszajelzést, és sok jó tanácsot, iránymutatást gyűjtöttünk, de a legnagyobb elismerés, hogy ősszel bekerültünk az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Pályázat támogatottjai közé, amivel nem csak jelentős anyagi támogatást nyertünk, de egy szakmai mentort is, Szarka Josephet, a Leander Kills, a Nomad és a Mudfield zenekarok managerét. Elsőre furcsa párosításnak tűnhetünk, de Joseph 30 éves zeneipari tapasztalatával és a zenekarunk iránti elhivatottságával rengeteget segít, hogy a megfelelő irányba haladjunk. Ősszel jelenik meg a második albumunk.

Korábbi megjelenések: 

Küldetés: Észrevettük, hogy a dalaink különböző korosztályokat és egymástól elzárt társadalmi rétegeket szólítanak meg. Léptünk már fel Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész felolvasóestjén a szegedi Dóm konferenciatermében, de Józsi szülőfalujában a TNT előtt is. Pszichológustól, 7 éves gyerekektől, de roma közösségekből is nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Ezek alapján a küldetésünk talán az lehet, hogy továbbra is olyan dalokat készítsünk, ami olyan tartalmat hordoz, ami ilyen sok különböző emberben teremt közös élményt, viszont nagyon fontos leszögezni, hogy mint mindenki, aki zenélni kezd, mi is azért alapítottunk zenekart, mert élvezzük az alkotást, az utazást, a pakolászást, a fellépéseket és a közönséggel való találkozásokat.

Jövőkép: Szeretnénk együtt zenélni a következő 40-50 évben, és utazni, fellépni szerte a Kárpát-medencében. A zenekarból ketten is vajdaságiak, ezért nekünk alapvetően fontos a határon túl zenélni, de Erdélybe is nagyon vágyunk, és különben mindenhová, ahol szeretettel várnak.

Mellékprojektek: Manna Dala, IO, Kalungu Ütőegyüttes 

Szexepil: -

Legnagyobb eredmény, elismerés: a tavaly tavaszi korlátozások után felléphettünk az A38-on, ami mint minden fiatal zenekarnak, nekünk is óriási megtiszteltetés volt. Törköly Marci noszogatására elindultunk több hazai tehetségkutatón is, nagyon büszkék vagyunk, hogy második helyezést értünk el a tatabányai Peronon, de a legnagyobb eredményünk, elismerésünk mégiscsak az, hogy beválogattak az NKA Hangfoglaló Induló Előadó pályázatába.

Legközelebbi koncert vagy terv a közeljövőre: Május elején kezdjük el rögzíteni az új albumunk dalait a szegedi Miracle Sound stúdióban. Nyáron videoklipet készítünk, őszre pedig lemezbemutató koncerteket tervezünk.

Íme az új dal, és a player alatt további gondolatok a Gerléről:

A Gerle egy szerelmi történetet mesél el - mondja az új dalról Hegedűs József -, ahol az egyik fél magához édesgeti, majd szabadságától megfosztva magához köti a másikat. Sokan érezhettük már magunkat szárnyszegett gerleként, és kívánjuk azoknak, akik jelenleg ilyen helyzetben vannak, hogy éljék meg azt a poszttraumatikus növekedést, a gerle öntudatra ébredését, a ketrece elhagyását, a bántalmazó kapcsolat elhagyását, amit a dal vége ír le. A dalban a magyar népdalok motívumvilága az amerikai folk dallamvilágával együtt adja át azt a hangulatot, amiben a magukkal sodró, emelkedett dallamok közül lassan bújnak elő olyan szövegelemek, mint a „megeszlek”, a „gondról, bajról” vagy a „szárnyad szegtem”.

A zenekarvezető szerint „azért is különleges számunkra a Gerle, mert a Nyílik tíz dala óta ez az első dal, amit publikálunk. Nagyon sok időt töltöttünk a dal kidolgozásával, ami alatt a zenekar minden tagjának saját kötődése alakult ki hozzá. A felvétel a 2020-as balatonbolgári Légrádi Antal Tehetségkutató nyereményeként a siófoki Organic Sound stúdióban, Kremán Patrikkal készült, akivel szakmailag, és emberileg is nagyon élveztük a közös munkát. Ezúton is köszönjük az élményt, és a közös munkánk eredményét is”.

Kremán Patrik a közös munkáról: „A Csillagerdő zenekarral Bogláron, a Légrádi Antal tehetségkutatón ismerkedtünk meg 2020 szeptemberében. Akkor stúdiónk, az Organic Sound különdíjként egy dal elkészítését ajánlotta fel díjmentesen, amelyet a Csillagerdő zenekarnak adtunk át. Azon a napon első fellépőként kezdtek, de már akkor annyira megfogott a zeneiségük, lelkületük, hogy egyből a legesélyesebbnek tartottam őket a különdíjunkra. A közös munka remekül zajlott, egy nap alatt rögzítettük a Gerle című dalt. Bízunk benne, hogy lesz folytatás, és örülünk, hogy tudtunk ilyen módon támogatni egy feltörekvő igényes zenekart.”.

A dalhoz készült artwork Krasznai Gíta munkája, akivel szakmailag és emberileg is kölcsönösen felnézünk egymásra. Mivel Gíta maga is dalszerző és mindig érdeklődött a Csillagerdő munkássága iránt, bátran bíztuk rá a dalaink illusztrálását. Közös munkánk első hozadéka a Gerle illusztrációja. Az ősszel megjelenő album artworkjén túl merch termékeket is közösen tervezünk készíteni.

csillagerdo_gerle_650.jpg

És hogy kinek mit üzen a dal?

Gíta: „A sorai között mindig azt olvasom, hogy milyen változékony és törékeny két ember közti kapcsolat. Nekem a gyöngyök mindig ilyen kis üveggolyócskákként jelennek meg a szemem előtt…”

Norbi: „Számomra egy olyan dal, ami egyfajta folyamatos harc, ahol mindkét fél tudja, hogy egyik se nyerhet, mégsem képes egyik se ráhagyni a másikra.”

Bence: „Olyan játszani, mint amikor egy koncerten, fesztiválon önfeledten átadod magad a zenének és csak sodor magával...”

Máté: „Nekem olyan, mintha emlékeim elhagyatott raktárépületében rám törnének az egyetemi évek. Olyankor minden apró dolog világmegváltásnak és világégésnek tűnik.”

Fotó: Takács Borisz.

Csillagerdő a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/04/03/magyarradar_es_dalpremier_csillagerdo
Magyarradar és dalpremier - Csillagerdő
süti beállítások módosítása