„Na és most szeress” – Lovasi András ötvenéves

2017.06.20. 09:00, rerecorder

lovasi_andras.jpg

Ma, június 20-án kezdődik a már rég teltházas Fishing On Orfű fesztivál, amelynek egyik alapító-házigazdája, Lovasi András pont ma ünnepli ötvenedik születésnapját és ad koncertet ennek örömére (hogy majd november 11-én a Budapest Sportarénában is így tegyen). Hadd ne kelljen elkezdeni sorolni a dalszerző-énekes érdemeit, legyen elég egy egyszerű – természeténél fogva szubjektív – megállapítás: a harminc éve indult Kispál és a Borz frontemberéhez fűződik az elmúlt harminc év legjobb magyar nyelvű dalaiból a legtöbb. Igazából annyi jó dal köthető Lovasihoz, hogy könnyedén lehetne belőlük – az apropóhoz stílszerűen – egy ötvenes gyűjtést is bemutatni, és még abban is csak igazán kimagaslóak szerepelnének. Nagyra törő vállalás helyett most inkább következzék csak tíz olyan felvétel, amelyek nélkül egyszerűen sokkal szegényebb lenne a magyar popzene.

Vigyázat, ebben a cikkben nem a jubileum, az ünnep magasztosságához igazítottam a fókuszt. Nem a legslágeresebb, legismertebb dalok következnek. Persze, az ilyen válogatások jellemző személyessége uralkodott, és ha arra gondoltam, hogy Lovasi ötvenéves lesz, lett, akkor az jutott eszembe, ami nekem a legtöbbet jelentette az ő ötven évéből. De mi más is jutott volna? Íme, tíz dal, jellemzően nem a gyakran játszott darabok, némelyik megejtő, némelyik katartikus.

# Szeretek, szeretek (Ágy asztal TV, 1993)

A korai korszakból ez az egyik leginkább letaglózó. Megbújik a sok sláger között, egyszerű a felépítése és előbb lesz vége, mint számítanánk rá, de akkor fejbe ver. 


# Harmatoslábú
(Ül, 1996)

Az inkább kivételék közé tartozik, amelyeknél nem csak az alapriffet, motívumot hozta Kispál András gitáros, hanem az ő elképzelése szerint valósult meg a zene. Akkor mit keres itt? Azt, hogy Lovasi a szövegét altatódalszerűen énekli és ettől tényleg kivételes a Kispál-katalógusban. Ha van Lovasi-szöveg, ami inkább vers, mint dal, akkor ez a három megejtő képet felfestő rövidke az.


# Autók a tenger felé
(Happy Borzday, 1997)

Elképesztően ihletett, szívszorító zeneiség van ezen a koncertlemezen, amelynek ez a csúcsa. Az amúgy is egyik legjobb Kispál és a Borz-számot még tovább emelték. Hogy ezek a sorok hogyan állnak össze egy képpé, azt huszonakárhány év hallgatás után sem értem.


# Minden száj nyitva áll
(Bálnák, ki a partra, 1997)

A legerősebb Kispál-lemezen a legnagyobb katarzist okozó dal.


# Kinn állok a ház előtt 
(Holdfényexpressz, 1998)

Ezen az albumon – túl azon, hogy mindennél jobban egyben a zenekar – Lovasi András újabb szintet lépett szövegíróként. Univerzális semmiséget fogott meg úgy, mintha a mindenkori hallgató élménye lett volna. Egyszerűnek tűnik, de csak kivételes esetekben történik meg. "Néha boldog voltam azér' / pedig nem is az volt a cél / csak az, hogy szeress / próbáld, hogy szeretsz-e..."


# Mennyország
(Bandi a hegyről, 2001)

A szólólemez minden szempontból Lovasi egyik csúcsteljesítménye. Azon pedig a két egymást követő dal a végén együtt hozza el a felismerést: ha az ártatlan lények közel hajolnak hozzád, akkor meg kell szelídülni...


# Itt van az életem
(Bandi a hegyről, 2001)

.. máskülönben a mérlegre tett életből csak a kaparás látszik majd.


# Nem érdekel
(Turisták bárhol, 2003)

Talán senki nem követte le nála jobban a korosodást magyar nyelvű dalokban. Se azt, hogy mi történt az országban karrierje indulása óta. Ennek a két vonulatnak a tökéletes keresztezése a Nem érdekel.

 


# Gumicsizma
(Én, szeretlek, téged, 2004)

"Meghalok és megismétlek millió halált." Fura, sőt, tényleg érthetetlen, hogy miért tartják ezt olyan sokan egyértelműen a legrosszabb Kispál-lemeznek, miközben nekem egyértelműen ez a személyes kedvencem. Ha mást nem, Lovasi énekteljesítményét és megrázó szövegeit lehetetlen nem kihallani.


# Karácsony
(Én, szeretlek, téged, 2004)

"mert a kulcs, ami a mennyet nyitja / a pokolba is jó, fordítva / a kulcs, ami a pokolba jó / az igazából a mennyből való"


Dömötör Endre

A fotót az ünnepelt küldte a Recordernek egy másik, hamarosan megjelenő vízpartos-dalos cikkhez, de mivel ahhoz az anyaghoz kaptunk tőle egy még jobban illőt, ezt felhasználjuk itt.

https://recorder.blog.hu/2017/06/20/_na_es_most_szeress_lovasi_andras_otveneves
„Na és most szeress” – Lovasi András ötvenéves
süti beállítások módosítása