Hétfőn, mindössze 39 éves korában meghalt Jaimie Branch, az amerikai jazz egyik legprogresszívebb punkjaként emlegetett trombitás-zeneszerző, aki tavasszal még fergeteges koncertet adott az Opus Jazz Clubban.
A tízes évek egyik legerősebb jazzbemutatkozását a chicagói undergroundból érkező, dallamos-grúvos, mégis lehengerlően avantgárd nagylemezét, a Fly or Die-t már a méltán híres International Anthem jazzkiadó-kollektívánál kihozó Jaimie Branch tette le az asztalra. A 2019-ban kihozott folytatás nem kevésbé volt zseniális, mélyen humanista és pimaszul politikus. Az elmaradhatatlan baseballsapkában és melegítőben játszó zenész prayer for amerikkka című számáért, amiben énekel is, különösen nagy elismeréseket zsebelt be. A jazz, a blues, a hiphop, a house, a nyugat-afrikai ritmusok és a punk hagyományait az amerikai utcákról Budapestre is példátlan színvonalon hozza át április elején, amikor a Bartók Tavasz keretében játszott nálunk. Minden műfajban otthonosan mozgott, játszott a Spoonnal, a TV on the Radioval, de elektronikus zenészekkel és metálzenekarokkal (The Atlas Moth) is. A legendás brit dj, producer, lemezkiadófőnök és zenei iránytű, Gilles Peterson korunk egyik nagy trombitás újítójának nevezte, de legendaként búcsúzott tőle a Shabaka Hutchingsot is soraiban tudó The Comet Is Coming is. A halál okát egyelőre nem lehet tudni, de interjúiban többször is beszélt évtizedes heroinfüggőségéről.
Érdemes vele megnézni ezt a lehengerlően őszinte portré-kisfilmet. „A jazzben a heroint sokszor romantikus színben tüntetik fel, de az igazság az, hogy elvesz tőled mindent, amíg már semmi se marad. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy szeretném, ha a zeném annyira vibráló és telt legyen, hogy jól érezzem magam. Igen… Az egyik következménye annak, hogy sokáig nem éreztem semmit, hogy most ahhoz, hogy megjöjjön az az adrenalinlöket, és elérjem azt a biokémiai reakciót, ami után sóvárgok, ki kell szakítanom magam a komfortzónámból a színpadon. Ez lehet az, hogy olyan keményen játszom, ahogy csak tudok, vagy lehet az éneklés is. Az éneklés nagyon sebezhetővé tesz. Szerintem most olyan zenét csinálok, ami próbál érzelemteli lenni, mert én is próbálok érezni valamit. És ez jót tesz a zenének.”
