Baszdüh, halálfélelem és önreflexió. Bongor: Testi mesék (lemezkritika)

2022.05.31. 12:02, RRRecorder

bongika.jpg

"Idén bongor új lemeze lehet emlékezetesen nagy dobás" - írtuk a Testi mesék apropóján készült interjúnk bevezetőjében. A kíméletlen és egyben kegyetlenül vicces albumot kritikusunk értékeli az írásban, ami először a Recorder magazin 94. számában jelent meg.

Mind az Eminem által ihletett, mind a színész-rapperekkel szemben előítéleteim vannak, ám Bongor már a Körök több számával meggyőzött, a Testi meséken pedig még többször bravúros. Kíméletlenebb, mint egy gengszterrapper, elsősorban saját magával szemben, de a hallgatóval is, hiszen mindenkiben megvannak azok az elemi ösztönök (baszdüh, halálfélelem, a dominancia és a mámor vágya) és az az önreflexió, amik a szövegekben korlátozatlan, túlpörgetett módon jelennek meg. (Miközben az, hogy készült ebből egy lemez, nyilván azt jelenti, hogy az alkotó kibékítette és szublimálta a szélsőségeket.)

A zsigerekbe hatoló, egyben sokszor kegyetlenül vicces témák általában mélyre ütő számokat eredményeznek, amiben nagy része van WaTa fasza, hol odaverős, máshol funky elektronikus alapjainak is. Kár, hogy vannak poénok, rímek, amiket jobb lett volna kihagyni („párkapcsolatunk – pár kapcsolatunk”, vagy hát a lemezcím), meg kilógó számok (Elkéstem és a bónusz). Nagy baj nincs, csak nem sok hiányzott, hogy még jobb legyen.

bongor.jpgElőadó: Bongor

Cím: Testi mesék

Kiadó: Escape Plan

Megjelenés: 2022

Műfaj: hiphop

Kulcsdal: Új vég

 

 

7,5/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/05/31/bongor_testi_mesek_lemezkritika
Baszdüh, halálfélelem és önreflexió. Bongor: Testi mesék (lemezkritika)
süti beállítások módosítása