Május 13-án, a Parkinson-kórral vívott hosszú küzdelem után, álmában elhunyt Ricky Gardiner, aki David Bowie Low és Iggy Pop Lust For Life című lemezein gitározott. Ő írta minden idők egyik legnagyobb rockslágere, a Passenger gitárriffjét.
Halálhíréről Tony Visconti számolt be, gitárzseniként és személyes jóbarátjaként említve Gardinert, Iggy Pop pedig szívhez szóló üzenetben búcsúzott tőle tegnap: „Drága Ricky, te imádnivaló ember, pólótlan a kezeslábasaidban. A legkedvesebb ember, aki valaha gitározott. Köszönöm az emlékeket és a dalokat, nyugodj örök békében.”
Az 1948-ban, Edinburghban született gitáros-dalszerző első szerelme az olasz opera volt, amit olyan sokat hallgatott egész kicsi korától, hogy kétévesen állítólag már részleteket énekelt egyes áriákból. Első jelentős zenekar a ’69-es alapítású Beggars Opera volt, amellyel rendszeresen koncerteztek Európában, és bár az amerikai áttörés nem jött össze, és a rádiók se játszották a dalaikat, így nem értek el a Genesishez vagy a Pink Floydhoz fogható sikereket, több maradandó lemezzel is hozzájárultak a progresszív rock hatvanas-hetvenes évekbeli aranykorához.
Bowie-val és Iggy Poppal a producer Viscontin keresztül ismerkedett meg, akinek játszott az Inventory című szólóalbumán. Visconti, aki egyébként Gardiner felesége, Virginia Scott űrrockoperáján is dolgozott, beajánlotta Bowie Low című lemezére gitárosként, amelynek Always Crashing In the Same Car című dalába különösen emlékezetes szólót kanyarított. Amikor arról kérdezték, tényleg kísértetjárta volt-e a francia kastélystúdió, a Château d'Hérouville, ahol a Low nagy részét rögzítették, angolos humorral ütötte el a kérdést („Brian [Eno] meg volt fázva, ezt meg tudom erősíteni. Abban a szobában lakott, ahol annak idején Chopin is, aki tuberkulózisban halt meg. Ebből hozz ki, amit akarsz!”), és úriemberként sosem beszélt Bowie vagy Iggy Pop zűrös-drogos ügyeiről, se arról, mit látott Bowie ekkoriban felbomló első házasságából.
Iggy Poppal való első találkozására így emlékezett egy interjúban: „Miután megérkeztem a kastélyba, egy hosszú ebédlőben ültem egymagamban, teát iszogatva, amikor bejött egy ember és bemutatkozott. Előrenyújtotta a kezét, és azt mondta, „Helló, Jim vagyok.” Amerikai volt. Kezet fogtunk. Úgy tűnt, tudja, ki vagyok. Nekem fogalmam se volt, hogy ő kicsoda. Aztán elővett egy apró kazettás magnót, és bekapcsolta. Kábé tíz másodperccel később közölte, hogy ez az új albuma, és megkérdezte, hogy tetszik-e. Azt válaszoltam, hogy nagyon érdekesnek tűnik. Nem tudtam disszertációt benyújtani róla tíz másodperc alapján. Úgy rémlik, több nap is eltelt, mire rájöttem, hogy ő Iggy Pop. Az volt a benyomásom róla, hogy egy nagyon őszinte ember, aki kimondja, amit gondol.”
ÍGY SZÜLETETT A LOW: CIKKÜNK BOWIE EGYIK LEGJOBB LEMEZÉRŐL.
Miután megturnéztatták Iggy Pop első albumát, az Idiotot – David Bowie-val, aki billentyűsként csatlakozott a zenekarhoz –, a Lust For Life stúdiómunkálataira is meghívták Gardinert, aki több számnak is társírója volt, és ő hozta a Passenger ikonikus gitártémáját is. „Egy idilli tavaszi reggelen sétáltam a kertemben a virágok között, az almafák alatt és gitároztam. Nem gondoltam semmire, csak élveztem az illatokat, a napsütést és a gitározást. A séta közben megütötte a fülemet egy akkordmenet, amit szórakozottan játszogattam. Elraktároztam az agyam hátuljában, és folytattam a sétát. Később azon a nyáron David, Iggy és én összejöttünk David berlini lakásában, hogy ötleteljünk Iggy következő albumához. David megkérdezte, hogy van-e valamim. Nem tudtam, hogy anyagot gyűjtenek, úgyhogy nem készültem semmivel. De eszembe jutott ez az akkordmenet, feljátszottam Iggy kis kazettás magnójára a bedugatlan Stratomon. Másnap visszajött a kész szöveggel. Ez lett a Passenger” – mesélte Gardiner. „Számomra ez a klasszikus harmóniaszerkezet és a 20. századi urbánus szimbólumok találkozásáról szól, ezáltal pedig hidat képez Európa és Amerika között. Nem tudtam, hog rocksztenderddé fog válni, de a feleségem, Virginia igen, és ezt mondta is.”
És hogy mit szóltak a gitártémához a többiek? „Davidnek rögtön tetszett, Iggy nyitott volt, de azt gyanítom, hogy nem tett rá akkora hatást, mint egy berregő láncfűrész, amit a legtöbbször előnyben részesített. Mindenesetre másnap reggel hozta a kész szöveget, és miután felvettük, nagyon elégedett volt vele.”
Gardinert ezek után a Lust For Life turnéjára is hívták gitározni, de ő nemet mondott, és ezzel véget is ért együttműködése Bowie-ékkal. „14 és 30 éves korom között folyamatosan a színpadon álltam, és úgy döntöttem, itt az ideje családot alapítani. Fontosnak tartottam, hogy a gyerekeim ismerjenek engem, én pedig őket” – magyarázta, miért hagyott fel az aktív turnézással. Az alkotással viszont nem: Gardiner érdeklődése korán a számítógépes dalszerzés felé fordult, ’78-ban megépítette a saját stúdióját, és elektronikus zenei kísérletekbe kezdett. Írt zenét meditációs guruk felkérésére, született ambient lemeze (Kumara Confluence, 1994), az utolsó hosszabb, improvizatív kompozícióját pedig Auschwitz felszabadulásának 50. évfordulójára szerezte.
’98-ban elektromágneses túlérzékenysége lett, szerinte attól, hogy rengeteg időt töltött számítógépek közelében, így semmilyen elektromos készülék (tévé, mobiltelefon, CD-lejátszó stb.) közelébe nem mehetett. Stúdióját ennek megfelelően átalakította analóggá, ahol apránként, de tovább dolgozott zenéin, és a Beggars Operát is újraindította családi vállalkozásban feleségével (Virginia Scott, billentyűk, ének) és fiával (Tom Gardiner, dobok). Az elmúlt években Parkinson-kórban szenvedett, se beszélni, se mozogni nem tudott, ám lánya elmondása szerint a fájdalmas betegség után békében, álmában hunyt el 73 éves korában.
Gardiner fotói a Low franciaországi felvételeiről:
Ricky Gardiner a feleségével, Virginiával:
headerfotó: Richard McCaffrey/Michael Ochs Archive/Getty Images. Iggy Pop, Ricky Gardiner és David Bowie '78-ban.
