„Amikor gnawa zenét játszom, transzba esek” – Saïd Tichiti-interjú

„Az afrikai zene ereje abban rejlik, hogy képes alkalmazkodni más kultúrákhoz” – vallja Saïd Tichiti, az anyai ágon berber, apai ágon fekete-afrikai származású előadó, aki több, mint 20 éve él és alkot Magyarországon. Ő volt az első, aki behozta és ismertté tette Magyarországon az afro-arab transzzenét, a gnawát, amit a nemzetközi szinten is elismert Chalaban mellett másik zenekarával, a Tariqával játszik a legautentikusabban. De miben rejlik a gnawa zene spiritualitása, hogyan vegyítik magyar népzenével, és mit tesz a járvány azzal az előadóval, akinek a zenéje élőben hat igazán? A Tariqa legközelebb január 26-án koncertezik az Opus Jazz Clubban.

Már jól futó zenekar volt a Chalaban, amikor 2010-ben megalapítottátok a Tariqát.

A Chalaban a ’90-es évek világzenei hullámában, amely mára valamelyest visszaszorult, de a Chalaban továbbra is aktív, áprilisban például amerikai turnéra indulunk. Ebben a zenekarban úgymond populárisabb, vidámabb, táncosabb dalokat játszunk, míg a Tariqa intimebb, rituális, happeningszerű koncerteket ad. A dalok többségét az arab makámokból és a marokkói gnawa törzs spirituális zenéjéből vettük át, ellentétben a Chalabannal, amely a sokszínű marokkói zene több stílusából is válogat. Örülök neki, hogy mindkét zenekar marokkói alapú zenét játszik és mégis ennyire más műfajokban mozog. A Tariqával egyébként igyekszünk a magyar népzene felé is kinyitni a repertoárt, de nem erőltetjük. Nyolc év alatt két magyar népdalt játszottunk, és ezek is úgy születtek, hogy a próbákon egyszerűen jólesett játszani őket.

A marokkói zenén belül miért a gnawa zenében mélyedtél el?

Mert ebben a hagyományban nőttem fel. A gnawa zene több, mint ezer évvel ezelőtt született meg Észak-Afrikában az afrikai animista kultúra és az iszlám világ találkozásából. Ebben a zenében aztán nagyon sok kultúra – az arab, a berber, a zsidó, a keresztény – hatása keveredett. Az afrikai zene ereje abban rejlik, hogy képes alkalmazkodni más kultúrákhoz. Magyarországon is hamar megtaláltuk azokat az embereket, akik nem tudományosan közelítenek ehhez a zenéhez, hanem egyszerűen érzik, hogyan kell játszani.

A Tariqában Kovács Ferenc trombitázik és hegedül, Bede Péter szaxofonozik és furulyázik (Halmos András pedig dobol), és ezek a hangszerek plusz erőt adnak ennek az afro-arab transzzenének. Múlt héten a Jedermannban volt az első alkalom, hogy Mészáros Ádám csatlakozott hozzánk elektromos gitáron, ami elképesztően feldobta az előadást. Ő hosszú évek óta foglalkozik a nyugat-afrikai zenével és az afrikai gitárhangzással. Marokkóban is szokták vegyíteni a guembrit nyugat-afrikai gitárstílussal, amiből nagyon izgalmas felvételek születtek, és régóta vágytam rá, hogy a mi zenénkbe is beemeljük ezt a hangzást. Ebben a felállásban játszunk az Opus Jazz Clubban is.

Az úd mellett egy különleges basszus-lanton, guembrin játszol.

Nyugat-Afrikában – Maliban, Szenegálban, Guineában és Marokkóban – elterjedtek a magasra hangolt, ngoni jellegű hangszerek, ezeket egészíti ki a guembri. Ez egy háromhúros, tradicionális basszushangszer, amin bélből vannak a húrok, a teste pedig tevebőrből. A guembri egy pengetős-ütős hangszer, ami inkább ritmikát ad a zenének, de van egy sajátos hangzása, érződik, hogy nem basszusgitár. A zenénk ritmusalapja ebben rejlik.

Miben áll a gnawa zene spirituális tartalma?

A gnawa törzseket rabszolgaként és katonaként hozták magukkal és telepítették le arab kereskedők Marokkóban a 16. században. Ők aztán az animista afrikai és az iszlám kultúra keveredéséből egy új műfajt hoztak létre, amire a zsidó, a keresztény és persze az animista berber kultúra is hatott. Marokkóban a fekete-afrikai zenének két nagy ága van, a legismertebb a gnawa, mert ők a királyi városokban (Casablanca, Rabat, Agadir, Tanger stb.) éltek, valamint a genga, akiket berber falvakba telepítettek be. Eredetileg én is a genga törzsből származom. A repertoár alapja mindkét ágon ugyanaz: a rabszolgák zenéje. Nagyon fontos Mohamed próféta és az iszlám vallás tisztelete is a gnawa zenében. A vallásos marokkói zene mindig szent helyekhez kötődik, ahová évente egyszer el kell zarándokolni; a gnawa törzs az egyetlen, amelynek nincs szent helye Marokkóban. A gnawa nem helyhez, hanem egy szellemi vezetőhöz, Bilalhoz kötődik, aki a próféta müezzine volt, és a rabszolgaság alóli felszabadulás szimbólumává vált Észak-Afrikában.

A gnawa törzseknél elterjedt az ún. lila vagy derdeba rituálé, amelyen egy szellemi vezető segítségével állatáldozatot mutatnak be, különböző gnawa szenteket idéznek meg, majd beindul a transzba ejtő zenélés. Aki úgy érzi, hogy rossz szellemek lakoznak benne, az addig táncol, amíg össze nem esik. Ilyenkor játszanak más marokkói törzsektől, az isaowától vagy a hmadshától származó dalokat, sőt még berber számokat is. Ma már Marokkóban a gnawa zenét nem csak feketék játsszák, sok fehér arab mestere is van a zenének. Ez egy ősi multikulturalizmus, amelynek nagy spirituális ereje és fontos kulturális értékei vannak.

Egy Tariqa-koncerten te is átéled a gnawa rituálékra jellemző szellemi megtisztulást?

Őszintén mondom, hogy igen. Én nem zenélek hivatalos rituálékon, de hiszek abban, hogy a zenében – nem csak a gnawában – gyógyító erő rejlik. Amikor gnawa zenét játszom, transzba esek. A modern kultúrában meg van határozva, hogy a számok két-három percesek, mert time is money, és pörögni kell. A Tariqában addig játszunk egy számot, amíg jólesik. Sokat számít, hogyan reagál a közönség, és ha azt érezzük, hogy fogékonyak a minket vezető zenei érzelmekre, akkor messzebb megyünk azon az úton. A Tariqa-koncertek ilyen szempontból rituálészerűek, és remélem, hogy tényleg van egyfajta gyógyító erejük.

A Tariqában a magyar népzenét is ötvözitek a gnawa zenével. Milyen közös pontokat találtál a magyar és a marokkói népzene között?

Mindkettőnek repetitív zenei formák képezik az alapját. A magyar zenei kultúrában talán a legfontosabb hagyománya a táncháznak van, ahol szintén megszűnik az idő, és addig tart egy szám, amíg a zenészek és a közönség úgy érzi, hogy tartania kell. A táncházakat értelmezhetjük egyfajta rituáléként is. Nekem hasonló élményeim voltak a táncházakban, mint a gnawa rituálékon, mert egy hatalmas teremben együtt mozgott egy nagy tömeg, megállás nélkül, ahol nincs más választásod, vagy részt veszel benne, vagy kimaradsz. Ez ugyanígy van a gnawa zenében is.

A másik közös pont a két zenei kultúrában a jazz. A gnawa és a magyar népzene is nyitott műfajok, amelyekben nagy teret hagynak az improvizációra, a váratlan megoldásokra. Ezért is örülök, hogy olyan zenészekből áll a Tariqa, akik egyik lábukkal a népzenében, a másikkal a jazzben állnak. Amikor találkoztak a gnawa zenével, számukra az nem egy idegen műfaj volt, hanem rögtön ráéreztek, hogyan kell játszani.

Egy időben együtt játszottatok Dresch Mihállyal is.

A Tariqa Halmos András kezdeményezésére jött létre, aki régóta foglalkozott már afrikai és főleg marokkói tradicionális zenével, és szeretett volna játszani is egy ilyen együttesben. Dresch Misit is ő hívta a zenekarba. Őt nagyon érdekelte a zenénkben a spirituális út, hiszen a magyar népzenében is ezt keresi, kutatja. Annak idején sokat járt Chalaban-koncertekre is. Aztán eljött egy pont, amikor úgy érezte, mással szeretne foglalkozni, de ez egy zenész életében teljesen természetes. Örülök, hogy született két lemez az együttműködésből, és mindkettőn szerepelt Dresch Misi.

Azért született 12 év alatt csupán két lemezetek, mert ez a zene élőben hat igazán?

Igen. A gnawa zene egy happening, amit nem tudsz helyettesíteni se kazettával, se videóval. Vagy közönség előtt játsszuk, vagy nem működik. Jó, hogy lemezen is meg tudtunk őrizni egy-egy zenei pillanatot, de ez nem ugyanaz. Nagyon szeretnék például újra olyan koncertet adni, mint múlt héten a Jedermannban, de tudom, hogy ez soha nem fog sikerülni, mert az egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Ez az élő zene varázsa.

Ennek fényében hogyan érintett, hogy a járvány miatt sokáig nem lehetett és még most is sokkal nehézkesebb koncertezni?

Nem könnyű a helyzet, de kinek az? Nem kell sokat panaszkodni. A járvány alatt többet fűztem, többet úsztam, és gyakoroltam otthon a hangszeremen. Szabadúszó zenészként érzékenyen érint a járvány, de a fatalista marokkói kultúrából jövök, ahol azt szoktuk mondani, hogy hála istennek, egészséges vagyok, lábra tudok állni, és folytathatom a zenélést.

2007 óta magyar állampolgár vagy, jól beszéled a nyelvet. Mit jelent számodra a magyarság?

23 éve élek itt, én ide tartozom. És ezt nem egy okmány bizonyítja, ez egy lelki kötődés. 12 éve forgattunk egy filmet a Duna TV-nek Boga Istvánnal, aki egész életében Marokkóban élt, több marokkói felesége volt, és áttért az iszlámra. Amikor Rabatban találkoztam vele, ő marokkóiul beszélt hozzám, én meg hozzá magyarul. Ő marokkói muzulmánnak vallja magát, hiába Erdélyben született, az én életem pedig úgy alakult, hogy Magyarországhoz kötődöm. Itt alapítottam meg a zenekaraimat, és teljes egészében itt zajlott a művészi pályám. Magyarországnak a pozitív és negatív oldalait is büszkén vállalom. Úgy érzem, nekem is jogom van beszélni a magyar helyzetről, mert én is ide tartozom. Nem engedem, hogy azt mondják, ha nem tetszik valami, akkor menj vissza Afrikába. Ez az én országom is, és szeretném, hogy még jobb hely legyen.

A Tariqa január 26-án lép fel az Opus Jazz Clubban, jegyvásárlás, Facebook-esemény. A koncert megvalósulását a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.