Összegeztük a legjobb 2021-es külföldi és magyar lemezeket, valamint a filmeket és a sorozatokat is, most pedig folytatjuk a régi recorderes hagyományt, miszerint a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es és 2020-as felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2021-es kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. Az első dj Frank Olivér. (A nyitóképen a Kinoco Hotel.)
EZEK VOLTAK 2021 LEGJOBB MAGYAR LEMEZEI A RECORDER SZERINT
Tavaly (az új zenéket tekintve legalábbis mindenképpen), ha lehet még a szokásosnál is kevesebb átfedés volt az általam hallgatott és a Recorderen általában előforduló előadók közt... de talán pont emiatt lehet érdekes és szolgálhat meglepetésekkel az alábbi kedvenc dalos lista. Amin akad mindenféle rock (többek közt indie rock, pop-rock, noisecore és post-punk), techno, hip-hop, noise, trap, Afrika ihlette world music, dreampop, sőt még egy kis countryszerűség is... azzal a csavarral, hogy mindez Japánból. De azért van mellettük pár hazai előadó is, a végére pedig egy adagnyi a playlistjeim másik felét általában kitevő háttérzenés / borongós / nyomasztós (kinek melyik) industrial és dark ambient zenékből.
Newspeak: Generation Of Superstitions
The Mirraz: After Fanfare
The fin.: Deepest Ocean
She Her Her Hers: After A Moment
Nehann: Under The Sun
A The Mirraz, Newspeak és a The fin. visszatérők a tavalyi listámról, mind új albumokkal, az első kettő ráadásul hibátlanokkal, de mind azokon, mind a kicsit hullámzóbb színvonalú The fin.-lemezen akadt egy-egy olyan dal, ami önmagában is simán elvitte volna az egész anyagot a hátán. A legjobb angol rockos hagyományokat követő Generation Of Superstitions és a baromi jópofa, lendületes After Fanfare nagyon groovy, az álomszerű, dreampopos Deepest Ocean viszont ezek szöges ellentéte. A legjobb tavalyi She Her Her Hers-kislemezdal is az utóbbi vonalat képviseli egy kis neonfényes, '80-as éveket idéző citypoppal keverve, az elsőlemezes Nehann pedig szintén a múltba, de egészen más irányba, a táncolósabb fajta post-punk felé nyúl vissza inspirációért.
Kinoco Hotel: Wagamama Tripper
Tricot: Super Summer
No No No: In Denial
TsuShiMaMire: Whiskey Choudai
Chie Horiguchi: akai bōdō
Japán mindig is csajrock-nagyhatalomnak számított, és tavaly is egy halom nagyszerű anyag érkezett női rockelőadóktól: a 60-as, 70-es évek retróban tobzódó Kinoco Hotel és a régebben math-rockosabb, mostanában inkább pop-rock felé hajló (és idén Budapestre is visszatérő) Tricot is évek óta a legjobb lemezeit hozta ki tavaly és előbbiről a nagyon groovy-trippy Wagamama Tripper, utóbbiról pedig a hiperaktív Super Summer lett a fő favorit, a No No No a teljesen elmebeteg japán hardcore / noisecore hagyományokat viszi tovább, a TsuShiMaMiRe pedig összehozta az év legszórakoztatóbb rocklemezét... egy világkörüli alkoholkörút tematikájára felhúzva. Az év egyik legnagyobb meglepetése nálam viszont az a Chie Horiguchi lett, akinek az erősen country ihlette első szólólemeze úgy lett személyes kedvenc, hogy én amúgy utálom a countryt.
Anyango: Bear Hunting
FAKY: 99
Ez a két dal egy kicsit kilóg a listából: Anyango (azaz Eriko Mukoyama) a tradicionális kenyai hangszer, a nyatiti Afrikában tanult mestere, a Bear Hunting pedig az egyik legjobb példa arra, hogy hogyan kezd a régebben színtisztán afrikai hatásokból építkező zenéje egyre inkább kikacsintgatni a legjobb értelemben vett world music irányába. A FAKY-féle 99 pedig az egyetlen dal, ami beragadt a playlistembe a 2021-ben sok emlékezetes dologgal nem szolgáló japán mainstream pop produkciók közül. Ez is kicsit inkább guily pleasure kategória, de na, kell néha ilyen is.
JODY: Hajimattenai
Yurufuwa Gang: Madras Night Part 2 feat. 鎮座Dopeness
Jin Dogg: The Rubberband Man
Young Yujiro: Wind Era feat. Well-Done, Illnandes, S-kaine, DJ Bullset
És akkor egy éles kanyarral hip-hop és trap. A JODY a Yurufuwa Gang duó, a Yentown crew-höz tartozó JNKMN és díszes baráti társaságuk mellékprojektje és a Hajimattenai úgy lett nálam az év trapdala, hogy igazából 2020-as, de akkor teljesen elsikkadt és csak most, a projekt első albumának záródarabjaként kapta meg a kellő figyelmet. Egészen pofátlan módon túltoltan suttyó és minimalista... és az az irreálisan széttolt basszus! De szerencsére az album amúgy is tele van hasonló csodákkal, ráadásul Yurufuwáék emellé még külön is alkottak egy nagyot az indiai kigyóbűvölőbulis Madras Night Part 2-val. Az oszakai trap két legnagyobb alakjában viszont az a közös, hogy 2021-ben mindketten eddigi leggyengébb lemezeiket hozták össze, de a sok filler mellé azért mindkettőre jutott pár instant favorit is: Jin Dogg a The Rubberband Manben visszatért ahhoz a végtelenül tahó traphez, amihez a legjobban ért, Young Yujiro viszont meglepően old-school hip-hop témákhoz nyúlt a Wind Era-val.
Soviet Monday: Kirill
Lady / Bird: Plan A
boebeck: i am not
Egy újabb éles kanyarral japán trap után a hazai kitérő. Senki nem sejtette, hogy az országnak szüksége van egy post-punk vicczenekarra, amíg fel nem bukkant a Soviet Monday és a Kirill (meg a Gépészlány, meg a még kiadatlan, de koncerteken már játszott Jászai), és be nem bizonyította, hogy ez bizony egy komoly piaci rés volt itthon. A Plan A a sajna nagyon rövid életű dreampop zenekar, a Disco Nap utódprojektjének is vehető Lady/Bird újabb csodásan elszállós dala, a boebeck-féle i am not pedig hangulatban sok szempontból hasonló, hangzásban azonban más, éteribb és melankolikusabb.
Toshimaru Nakamura: NIMB #70
Co-Fusion: Phobos
Fumihiko Takei: Regression
És még kicsit vissza Japánhoz: a kísérleti elektronikában utazó, egy keverőpulttal feedback loopokat kreáló, majd azokat effektező Toshimaru Nakamura a szinte meditatív NIMB #70-ben már-már az experimental minimal techno határait súrolja. És ha már techno: a '90-es évek meghatározó duója, a Co-Fusion egy évtizednyi szünet után trióvá bővülve tért vissza 2020-ban egy sor hibátlan EP-vel, tavaly pedig összehozták az év techno lemezét (Co-Fu 3.0), amiről nem egyszerű csak egy tracket kiválasztani, mert az egész album repeaten ment, de legyen mondjuk a Phobos. Fumihiko Takei két 2021-es EP-jéről viszont annál egyértelműbben lett a Regression a favorit.
Greater Than One: Lifestyle
Det Kätterska Förbund: He Will Fall
She Spread Sorrow: Get Me
Pterygium: My Son, Keep Your Fathers Commandments
Moral Order: Onslaught
Linekraft: Namu-Myouhourengekyou
Merzbow & Prurient: Part I - City Barbarism Melancholy
Carbon Based Lifeforms: 6equj5
És akkor a végére a súlyosabb dolgok. A '80-as évek közepe óta többek közt Greater Than One név alatt is alkotó Michael Well színvonalban nagyon kiszámíthatatlan, de a Lifestyle-lal egy zseniálisan bizarr, bólogatós industrial / rap / diszkó hibridet hozott össze. Nordvargr és Trepaneringsritualen új közös projektje, a Det Kätterska Förbund összességében sajnos kicsit csalódás lett... leszámítva a He Will Fallt, amiben ellenben minden benne van, amitől ők ketten a svéd ritual industrial alapfigurái. Az utóbbi években szerencsére egyre szaporodó női industrial / power electronics projektek közé tartozó olasz She Spread Sorrow a Get Me-ben maxolta ki lenyűgözően a rá jellemző hideglelős, nyomasztó atmoszférát, az ausztrál Pterygium pedig mindössze egy vallási fanatizmus témáját körbejáró kislemezt hozott össze tavaly, az viszont az év egyik legerősebb dark ambient kiadványa lett... többek közt a spanyol Moral Order nagylemeze mellett, amiről viszont nálam a többi közül kicsit kilógó, azoknál jóval agresszívabb Onslaught lett a kedvenc.
És hogy itt is legyen valami japán: a szintén egyszemélyes projektként működő Linekraft egy 1932-es politikai és vallási hátterű merénylethez nyúlt vissza témáért a zenéjét és a felhasznált hangmintákat is ehhez igazítva, Merzbow, a japán noise színtér legismertebb figurája pedig az amerikai noise színtér egyik legismertebb figurájával (Prurient) közösen hozta össze az immár öt évtizednyi (!) pályájának egyik legjobb kollablemezét. A sok nyomasztás utánra pedig levezetésként egy kis nyugizene a svéd ambient alapcsapat Carbon Based Lifeforms-tól, akik egy kísérlet kvázi véletlen melléktermékeként csinálták meg a műfaj talán legjobb 2021-es lemezét (Stochastic).
FRANK OLIVÉR KEDVENC 2020-AS DALAI
