Kultsarok rovatunkban olyan kevésbé ismert filmekre hívjuk fel a figyelmet, amiket valószínűleg amúgy nem jutna eszedbe megnézni. Ez a cikk először a Recorder magazin 84. számában jelent meg.
#11 - Egy kicsit meghalni (Ein wenig sterben, 1981)
Osztrák „újhullám” vége, még életében, a családtagjai által is elfelejtett rendező (Mansur Madavi), barnára avasadott, artisztikusan dekomponált képek. Arról szól a történet, hogy eladnak egy társasházat, de az utolsó lakó, egy ondóhajú vénember nem hajlandó elmenni. Ennyi! Otthon vánszorog fel-alá ez a konok, büszke bérlő, néha balra, máskor jobbra lép, esetleg az óráit bütyköli (ez mélyen szimbolikus!), vagy botjával az égre mutat, de leginkább csak ül egy székben, és közben fáradt, öreg, magányos és ápolatlan. Omlanak a vakolatok, néha gyászosan felnyöszörög egy aluljáró-szinti, a csapok vigasztalhatatlanul, kíméletlenül csöpögnek, mindezalatt az élet percről percre nyomorultabb, és ez megy nyolcvan percen át. BESZARSZ! HÖRÖGSZ! VISÍTASZ! A torinói ló? Ugyan már. Ez az a film, ami minden eseménynek tűnő eseményt kipurgál a narratívából, amit annyira unsz, hogy a második felében már konkrétan könnyezel a röhögéstől, és ami végre visszaadja a hitet a kudarcban, az értelmetlen harcok otromba szépségében, meg a radikális unalom purifikáló erejében. Aki nem látta: egy nulla, egy halott!
szerző: Nagy V. Gergő
