Betétdal02: "Ezt fogja dúdolni a néző a moziból kifelé" - Szász Attila

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című cikksorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal a Félvilágot és az Apró meséket jegyző Szász Attilát faggatjuk, aki nagyon komolyan vette a feladatot, és legalább két tucat kedvenc zenés jelenetét megemlítette.

Az elmúlt években Szász Attila tett a legtöbbet azért, hogy kirántsa a magyar történelmi filmet a dohos unalomból, és bebizonyítsa, hogy ebben a műfajban is lehet még izgalmas, szórakoztató és felkavaró alkotásokat létrehozni. A parádésan feszült A berni követ, a megrázó Örök tél vagy a fülledt és nyugtalanító Félvilág, illetve eddig egyetlen mozifilmje, az Apró mesék mind igényes kiállítású, jó ízléssel összerakott munka, tele emlékezetes színészi alakítással - Kovács Patrícia és Gryllus Dorka a Félvilágban, Kulka János A berni követben, Molnár Levente az Apró mesékben, vagy az Örök tél főszerepe, amiért Gera Marina egyedüli magyarként elnyerte a nemzetközi Emmy-díjat. De Szász csinálta azt a reklámot is, amiben Presser Gábor meglepi az utcazenészt a Neked írom a dalt közben.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?

Ez a világ legdurvább kérdése evör. Olyan, mintha azt kérdeznéd, mi a kedvenc filmem - csak megszorzod százzal az opciókat. Ráadásul nekem a betétdalok a gyengéim: talán nincs is annál nagyobb élvezet, mint amikor dalokat válogat az ember egy (akár csak papíron létező) filmjelenet alá, szóval ez a kérdés engem konkrétan napokra kivont a forgalomból, éjszakákon át forgolódtam álmatlanul, hogy nehogy ne jusson eszembe a legjobb válasz.

Először megpróbáltam valami saját szabályrendszerrel szűkíteni a kört, például kizártam a musicalaket, az animációs filmeket és a zenészekről/énekesekről szóló életrajzi filmeket, mert azért lássuk be, hogy egy Moulin Rouge-, La La Land- vagy Hair-jelenettel nem lehet egy ligában indulni egy mezei betétdallal. Majd azokat a jeleneteket is kizártam, amelyekben a szereplők adnak elő valami dalt (helló Shame, Veszett a világ, és minden Say A Little Prayert éneklős filmjelenet).

Most már csak több száz lehetőség közül kellett volna kiválasztani azt az egy jelenetet, amiben a dal és a cselekmény együtt képes sokkal többet jelenteni önmagánál, és ami éppen úgy és akkor érkezik meg egy filmben, hogy az mind érzelmileg, mind audiovizuálisan életre szóló élményt okozzon.

Mikor rájöttem, hogy ez lehetetlen, úgy döntöttem, elengedem ezt a kérdést, és inkább csak random bedobok néhány példát.

Dusty Springfield: Son of A Preacher Man | PONYVAREGÉNY (1994)

A dalválasztások világbajnoka számomra toronymagasan Quentin Tarantino, akinek minden filmje hemzseg a zseniális zenés momentumoktól, amikben úgy talál egymásra elfeledett (vagy sosem hallott) dal és parádésan kivitelezett jelenet, mintha mindig is összetartoztak volna. Hosszú a lista, de ha egyet kellene kiemelni, akkor az a Ponyvaregénynek ez a jelenete lenne, amiben megismerjük Mia Wallace-t.

Még arra sincs szükségünk ehhez, hogy lássuk az arcát, az is elég, ha a hangját halljuk, és ami még fontosabb, a dalt, amit hallgat. Ha én gengszter lennék, és el kéne vinnem szórakozni a főnök feleségét, John Travolta helyében már abban a pillanatban tudnám, hogy ezzel a nővel baj lesz, amikor megszólal a Son of A Preacher Man a lemezjátszóból - nem is kellene hozzá megpillantanom Uma Thurmant (mint ahogy ezt a pillanatot nem is látjuk).

TÍZ SZÁM, AMIT TARANTINO TETT NAGGYÁ

Dusty Springfield eleve a szívem csücske, már a Spooky-t is imádtam A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben vagy később a The Look of Love-ot a Kapj el, ha tudszban, de ez a szám telitalálat. Mia kifinomult zenei ízléséről árulkodik, amire később rátesz még egy lapáttal, amikor a táncversenyről hazatérve bekapcsolja (az orsós magnóján!!!) az Urge Overkill Girl, You'll Be A Woman Soonját, ami kábé ugyanazon a szinten hozza a lúdbőrőzést, mint a Son of A Preacher Man. Külön bónusz, hogy minden mémek királyát, a betépve ténfergő Vincent Vegával szintén ennek a jelenetnek köszönhetjük.

Emlékezetes karakterbevezető betétdaljelenet még Robert De Niro bevonulása a bárba Scorsese Aljas utcák-jában a The Rolling Stones Jumpin' Jack Flash-jére, vagy Marty McFly suliba gördeszkázása a Vissza a jövőbe elején, miközben szól a The Power of Love.

Donna Summer: Hot Stuff | ALUL SEMMI (1997)

A leghatásosabb zenés filmjelenetekben a szereplők maguk is táncra perdülnek. Az ilyen jelenetek listája is kábé végtelen, de az Alul semminek ez a jelenete elsősorban nem azért emelkedik ki számomra, mert olyan király zene szól alatta, hanem mert nagyon kevéssel nagyon sokat mond el.

A filmben van egy rakás emlékezetes betétdaljelenet, hiszen a történet egy csapat botlábú és póktestű, reményvesztett munkanélküli pasiról szól, akik egy lepusztult angol iparvárosban zenés sztriptíz-show-val próbálnak pénzhez jutni, amihez szigorú koreográfiát kell begyakorolniuk, majd előadniuk több száz nő előtt. Számomra mégis az a minimalista momentum a legmaradandóbb, amikor hőseink sorban állnak a munkanélküli hivatalban, és fel sem tűnik nekik, hogy a rádióból felcsendülő Donna Summer diszkósláger taktusaira önkéntelenül egyszerre kezdenek el mozogni.

A Gaz nevű főszereplő a szomszéd sorból nézi őket, és valójában nem a visszafogottan tipegő és riszáló férfiak látványa, hanem az ő félvigyora csinálja meg a jelenetet: így is lehet a munkanélküli létet viselni, ez történik, amikor egy ember élete újra értelmet nyer azzal, hogy célt tűz ki maga elé - visszanyeri a tartását a legreménytelenebb időkben is. Csodálatos pillanat, csodálatos üzenet, csodálatos egyszerűséggel elmesélve.

Hasonlóan szívbemarkoló és felemelő táncos jelenet a Billy Elliotból Billy dühös utcai tombolása a The Jam Town Called Malice című számára, amikor az elfojtott álmok és vágyak tánc formájában törnek ki a fiúból.

A finom, pontos és önmagánál sokkal többet jelentő táncos pillanatok közé tartozik az Akvárium két jelenete is, az egyik, amikor Mia az anyja pasijának táncol Bobby Womack California Dreamin'-jére, a másik pedig a felejthetetlen közös búcsútánc a Miába csimpaszkodó kishúgával és a vele tükörképeként együtt mozgó anyjával, miközben szól Nastól a Life's A Bitch.

A táncos jelenetek további gyöngyszemei még A család kicsi kincséből a hétéves Olive fergeteges performansza a gyerekszépségversenyen Rick James Super Freakjére, valamint a nyolcvanas évek legendás tinifilmje, a Nulladik óra legendás táncjelenete a könyvtárban a We Are Not Alone című Karla Devito-dalra.

The Doors: The End | APOKALIPSZIS MOST (1979)

Egy jól választott nyitódal nagyon meg tudja csinálni egy film első néhány percét - az igazi kihívás ilyenkor az, hogy hogyan tudja a teljes film beváltani a dallal felturbózott nyitójelenet ígéretét.

Amikor néhány évvel a premier után, tizenévesként először láttam az Apokalipszis mostot, a nyitó képsorok örökre beégtek a retinámba. Ahogy a napalm lassítva felperzseli a dzsungelt, és Jim Morrison náthás hangon búgni kezdi hogy "This is the end, beautiful friend...", miközben a helikopterek rotorjainak lassított hangja, a saigoni szállodai szoba ventilátorja és a deliriumban fetrengő Martin Sheen arcközelijei korábban sosem látott nihilbe és őrületbe fulladó látványorgiát vetítenek előre. És bár a film mondanivalóját csak évtizedekkel később értettem meg, azt már elsőre is éreztem a zsigereimben, hogy ez talán a legamerikaibb antiamerikai film, amit egész életemben látni fogok. És ebben a The Doors dalának oroszlánrésze volt. (No meg persze a Wagner zenéjével megtámogatott légitámadásnak is, de A walkürök lovaglását most nem sorolnám a klasszikus betétdalok közé.)

Legendásan ütős a Mindhalálig zene nyitójelenete is (tudom, kizártam a musicaleket, de ezzel a nyitódallal kivételt teszek, mert nem a szereplők éneklik, hanem klasszikus betétdalként működik). George Bensontól az On Broadway minden mozgóképet képes lenne feldobni, de Bob Fosse fantasztikus beállításai és remekül elkapott emberi pillanatai a Broadway-darab válogatásáról, valamint a mai napig felfoghatatlanul tökéletes vágás olyan magasra teszi a lécet az első hat percben, amit a film aztán nem is képes végig tartani.

Mai megfelelője számomra a Baby Driver nyitójelenete, amiben a filmtörténet egyik legkáprázatosabb és legkreatívabb autós üldözését láthatjuk a Bellbottoms című dalra komponálva.

Neil Young: Philadelphia | PHILADELPHIA (1993)

Míg a nyitódal elég, ha ígér valamit, de nem vállal felelősséget azért, ami követi, a záródal a teljes film súlyát cipeli a vállán - ha az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, akkor a záródal sem fog működni. A legjobb záródalok egyrészt segítenek kiváltani a katarzist, másrészt ezt fogja dúdolni a néző a moziból kifelé menet.

Neil Young Philadelphia című dala a Philadelphia című film zárójelenetében arra is jó példa, hogy mi történik, ha egy dalt kifejezetten a filmhez írnak - ilyenkor lehet például Oscar-díjra jelölni, ha jól sikerül. Az már Neil Young pechje, hogy ebben az évben pont a másik, Philadelphiához írt dal, Bruce Springsteen egyébként szintén remek Streets Of Philadelphiája vitte el előle az összes díjat.

Nekem valamiért mégis közelebb áll a szívemhez ez a Neil Young-dal, ami az AIDS-ben elhunyt Andy (Tom Hanks) emlékére rendezett virrasztás alatt szól, amelyben a gyászoló család és barátok körbepásztázása után a kamera megállapodik a tévé képernyőjén, ahol gyerekkori családi felvételek peregnek. Young már-már nyivákoló, mégis lágy hangja közben egy olyan ártatlan kisfiú tesze-tosza lépéseit nézzük, aki előtt akkor még ott az egész élet. Szívbemarkoló búcsú, mindig megkönnyezem.

A zárójelenetek közül nagy kedvencem még a Diploma előtt lezárása a buszon felcsendülő The Sound of Silence-szel, a Warrior - A végső menet utolsó, testvérek közti összecsapása a The National About Today című dalával, az Egy makulátlan elme örök ragyogása befejezése és alatta az Everybody's Gotta Learn Sometime Becktől, a Fülledtség vége Tom Jones She's A Lady-jével, és a Harcosok klubja zárójelenetében az összedőlő felhőkarcolók látványa, miközben szól a Pixiestől a Where Is My Mind.

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

Reklámfilmek után kezdtem játékfilmeket rendezni, úgyhogy volt némi fogalmam arról, milyen összegekbe tud kerülni egy-egy nagyobb sláger jogdíja. A filmek esetében sajnos jóval ritkábban jön össze, hogy meg tudod szerezni azt a dalt egy jelenethez, amit szeretnél.

A berni követ nyitódalának például Buddy Holly That'll Be The Day című számát szerettem volna használni, és nemcsak azért, mert a történet idején éppen ez vezette a slágerlistákat, és tökéletesen passzol a hangulata a kezdéshez, hanem mert a dal szövege konkrétan előrevetíti, hogy mi fog történni aznap a főszereplőkkel, csak nem romantikus értelemben, hanem szó szerint. Persze esélyünk nem volt a költségvetésből ezt megfizetni, úgyhogy valami olcsó stock rockandroll dal került be helyette, ami a hangulatot ugyan szépen megcsinálta, de a többletjelentésnek lőttek.

Az Apró mesékben (kritikánk) is egy másik, sokkal ikonikusabb Karády-dalt terveztem eredetileg (Mindig az a perc a legszebb), de ott meg problémák akadtak a jogdíjakkal, szóval ritkán jön ez össze.

A tavaly meghiúsult Rendszerhiba munkacímű filmtervünkben már nyolc-tíz olyan jelenet volt, amit konkrét dalokra írtunk, olyan előadóktól, mint Paul Anka, Peggy Lee, Roy Orbison vagy Elvis Presley (a hatvanas években játszódik a történet). Remélem, megvalósulhat még ez a film valaha, mert terveim szerint olyan elementáris erővel szólalnának meg ezek a dalok az adott jelenetek alatt, és olyan plusztartalommal tölthetnék meg azokat, amire csak nagyon ritkán van lehetőség magyar történelmi témájú filmben.

Van még egy titkos favoritom: a Creedence Clearwater Revivaltól a Suzie Q, amivel egyszer mindenképpen szeretnék egy filmet kezdeni. Klasszikus főcímdalként működne, de úgy, hogy már a gyártó logója alatt elkezd szólni - mint a Tökéletlen idők elején a Sweet Emotion. Az az érzésem, hogy bármilyen film első perceit megcsinálná ez a dal - már csak olyan sztorit kell hozzá találnom, ami indokolttá is teszi a használatát.

És hogy a kanyargós kitérő után a kérdésre is válaszoljak, a Depeche Mode I Want You Now című száma az, amit nagyon szeretnék használni egy filmben. A végtelen egyszerűsége és letisztultsága miatt van ebben a dalban valami kortalan, amitől észrevétlenül simulna bele akár az Eufória-sorozat mai soundtrackjébe is. Martin Gore hangja mégis szempillantás alatt visszarepít engem a nyolcvanas évekbe, arra a napra, és abba a pillanatba, amikor először hallottam. És persze nem lehet szó nélkül elmenni a dal érzékisége mellett, ami úgy árad belőle, mint valami buján gomolygó ideggáz, ami elől nincs menekvés. Ez mondjuk nagyjából be is határolja, hogy milyen jellegű jelenethez lehet használni - például egy pingpongmeccs alatt mérsékelten lenne hatásos.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Formálódik egy filmtervem, amelyben lenne helye ennek a dalnak. A címe az, hogy Az űrben nincsenek lányok, és ez lenne az én "így jöttem" filmem. A nyolcvanas években játszódik, 12-13 évesek a főszereplői, a Depeche Mode-nak pedig még dramaturgiai szerep is jut a történetben - nem azért, mintha én olyan nagy "depecses" lennék vagy ilyesmi, az egyik főszereplő lány viszont az.

Az említett dal egy fontos csók alatt csendülne fel, ami közben sok más különleges dolog is történne. A fiatal szereplők életkora pedig éppen csak annyira tompítaná a dal frivolitását, hogy az ne tűnjön el teljesen, hanem átváltozzon valami végtelenül ártatlan, drámai és szép pillanattá. De ennél többet nem szeretnék elárulni sem a jelenetről, sem a történetről.

kérdések: Varga Ferenc
headerfotó: Skuta Vilmos