"A humán lüktetésű zenét preferáljuk" – Magyar Zene Háza-interjú Zentai Márkkal

A Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a tervek szerint 2021 végén nyitja meg kapuit, de egy neves hazai előadók közreműködésével készült videósorozat révén már az átadás előtt ízelítőt kaphatunk, milyen izgalmas, sokszínű zenei programok és szolgáltatások várnak majd a közönségre az egyedi formavilágú épületben. Szalóki Ági, Rozmán Lajos  Lukács Miklós, a Pankovits Nikolett-Juancho Herrera páros és Halmos András után most a Mörk két tagja és egy vendégük látogatott el az építés alatt álló Magyar Zene Házába, úgyhogy a zenekar frontemberét, Zentai Márkot faggattuk ki a funk mibenlétéről, a Generálhoz fűződő viszonyáról, és a hiperaktivitásról a koronavírus idején. (fotó: sinco)

Az épülő Magyar Zene Házában duó és trió formációban játszottatok Mörk-számot és feldolgozásokat. Hogyan állítottátok össze a műsort?

Szeifert Bálinttal [a Mörk basszusgitárosa – szerk.] Mark & Jason néven szoktunk duózni. A Mörk-dalok közül a Doubtot választottuk, mert azt le tudom kísérni Wurtlitzeren, illetve a Vulfpeck Wait For The Moment című dalát dolgoztuk fel. A Generál együttessel pár évvel ezelőtt együtt turnézott a Mörk; előtte is nagyon szerettük Novai Gábort, és közben rájöttünk, mennyire jó vele zenélni, tőle tanulni. Abból a műsorból választottunk ki két számot. A Lehajtott fejjelt külön, duó koncerteken is szoktuk játszani Bálinttal, mert a harmóniamenete hasonlít egy Mörk-daléra – annak idején, amikor az akkor új, Came For Nothing című dalunkat mutattuk Novainak, rögtön rávágta, hogy „ezt tőlünk loptátok!” De a napokban is megismétlődött ugyanez, amikor kiderült, hogy egy új, a karantén alatt írt számomra rímelt zeneelméleti szinten a Generál egy 70-es évekbeli, befejezetlen dala.

A Generál zenéjéhez hogyan kapcsolódtok?

A hetvenes évek szellemisége közel áll hozzánk. A groove-os, kicsit funkos, harmóniai gazdagságra épülő, humán lüktetésű zenét preferáljuk. Ennek a fénykora a 70-es évekre tehető, és a Generál ennek a lenyomata. A hangzásban is rajongok a korszakért, ezért is vettem Wurlit, imádom a 70-es, 80-as évek szintijeit, dobgépeit.

A Mörk zenéje sokféle stílust vegyít a jazztől a popon át a pszichedeliáig, de különösen erős benne a funk, ami mintha nem igazán tudna hazai zenekaroknál meggyökeresedni.

Köztudott pedig, még az ezredforduló körül is nagy produkciók képviselték a poposított funkot a Back II Blacktől a Unitedig, akik zseniálisan játszották ezt, csak a szövegek kicsit felhígultak, eltörpültek a zene mellett. Létrejött egy szakadék, az egyik oldalon a mainstream popzenével, ahol a szöveg nem volt olyan fontos, a másikon a lázadó alter szcénával, mély tartalmú, frappáns szövegeivel, ahol a klasszikus értelemben vett zeneiség lett kicsit kevésbé fontos szerintem, mivel a punk hangzása nagy hatással volt itt. Szerintem ebben az időszakban használódhatott el itthon a funk. Mi is küzdünk néha ezzel, kaptunk egyszer Kiss Tibitől egy kritikát, hogy „jó a zenétek, de a funkyt irtanám”. Pedig szerintem nagyon emberi a funk lüktetése és rengeteg mai zene innen ered legalább részben.

Törekedtek arra, hogy a zenétek autentikusan úgy szólaljon meg, mint mondjuk egy műfajon belüli amerikai zenekar?

Nem tudod megmásítani magad. Közép-kelet-európai gyerekek vagyunk. Figyeljük persze az amerikai példákat, mindenki hallgat közülünk soult, jazzt, fúziót, akár a legendákat, akár a mai képviselőket, mint a Max Ox, Louis Cole vagy a Snarky Puppy. Az angolok is hasítanak most, Yussef Dayestől Kamaal Williamsen át Jordan Rakei-ig. Ezeket a hatásokat mi mind beépítjük a zenénkbe, ami attól lesz kicsit fura, hogy sok ilyen marginális rétegmotívum szerepel benne. A másik, hogy én angolul írok, és az sokszor zavar, hogy a koncerteken a szöveg nem tud átmenni, mert annál bonyolultabbak, gyorsabbak, hogy valós időben meg lehessen emészteni őket. Érlelődik, hogy magyarul is írjak, csak még nem tudok. Elkezdek magyarul írni, és az eredmény nagyon vicces, fura, sőt, szerintem rossz. Az egyik célkitűzésem, hogy tanuljak például Novaitól, Ferenczi Györgytől és másoktól, akik megtanulták, hogyan lehet az alapvetően amerikai-angolszász zenére jó magyar szöveget írni.

Nagy híve vagy az albumformátumnak, miközben a streaming térhódításával végképp eltolódtak a zenehallgatási hangsúlyok a dal felé. Ezt szélmalomharcként élitek meg?

Nem egyszerű, ugyanakkor mivel ez a trend, sokakban kialakult – akár csak tudat alatt – a trenddel ellentétes igény is. Ugyanez igaz az élő zenére is. Mi csak úgy zenélünk, amit a színpadon négyen létre tudunk hozni. A nagy mainstream ettől távolodik, de sok embernek pont ezért kezd fontos lenni a zeneiség, kidolgozottság, koncepció. A második nagylemezünk az első és egyetlen fizikai tárgy, amire büszke vagyok az életemben: meg tudom fogni a dupla lemezt, az egyik korong fekete, a másik márványfehér, szerintem gyönyörű lett! Együtt végig tudtuk vinni a hibáival együtt is a koncepciónkat. Sokan mondják, hogy a Mörk a koncerten a legjobb, lemezen ezt kicsit még nehezebb létrehoznunk.

A flow-t?

Igen. Amikor még újak a dalok, még nem tudjuk feltétlenül felmérni, hogyan folyjanak egymásba, a későbbi hónapok-évek során alakul ki a koncerteken. Ha eljössz most egy Mörk-koncertre, nagyon izgalmas utazásban vehetsz részt. Az új lemezen is ilyen érzést szeretnénk átadni. Most még az EP is egy működő és izgalmas formátum, az előző lemezünket is két EP formájában jelentettük meg, lehet még folytatni a jövőben ezt a módszert. A dalcentrikusság sem zavar igazán, korábban is mindig létezett a három perces rádióformátum, miközben a mostani dalaink inkább a tíz perc felé tendálnak, mert a hookok és refrének helyett inkább az élő dramaturgiákat élvezzük. Egyetlen dalunkat játszotta a rádió, a Rise Like Watert: nagy ritkán vesszük elő csak élőben, mert túl egyszerű, nem tudtuk kibontani, teret hagyni benne.

Melyik konceptalbumokról gondolod úgy, hogy a legerősebben végig tudták vezetni a koncepciójukat?

Három nagy példakép jut most eszembe. Stevie Wondertől az Innervisions. Kendrick Lamar To Pimp A Butterfly című lemezén nagyon tetszik, ahogy a felmondott kis vers ismétlődik, hozzákerül egy-egy sor, és ez ad hozzá plusz narratívát az eleve sokszínű zeneiséghez. A harmadik nagy kedvencem a Choose Your Weapon a Hiatus Kaiyote-től. De ha az ember igazán odafigyel a zenére, akkor minden jó lemezben van koncepció.

Többször nyilatkoztad, hogy hiperaktív zenekar vagytok, rengeteg dalt írtok. A koronavírus-időszakban hogyan tud megnyilvánulni a hiperaktivitás?

Pont mostanra jutottunk el egy olyan pontra, hogy kellett is ez a kényszerszünet. Karantén alatt mindenki kicsit magával tudott foglalkozni, és úgy alkotni, én is írtam számokat. Most pedig szerencsére jó néhány koncertet tarthattunk – Pannonhalmán, a Kobuciban, lesz A38-as koncertünk is –, aztán valószínűleg megint közeleg a zárás, lélekben erre készülünk. Nem tudom, mi következik, lehet, hogy felveszünk lemezt, EP-t, kollaboratív kislemezeket.

A külföldi koncertezés viszont bizonytalanná vált a közeljövőben, és pont arra feküdtetek rá, tavaly év végén mondtad is egy interjúban, hogy a szubkulturális zenétekkel lassan eléritek a hazai határokat.

Szeretnénk külföld felé nyitni, persze, de jó néhány cikkben úgy írtak rólunk, mintha mi például Németországban már befutottunk róla. Ez nincs így. Volt néhány remek lehetőségünk, amelyekkel élni tudtunk, jól is sikerültek, de ez semmire nem ad garanciát, főleg egy ilyen időszakban – ők is a saját zenekaraikra koncentrálnak most, mindenki visszahúzódik a saját territóriumára. A tapasztalataink egyébként arra mutatnak, hogy Angliában kéne próbálkozni a Mörkkel, de az megint óriási feladat. Ott minden sarkon van egy zenekar, minden második sarkon van egy jó zenekar, és minden negyediken egy nagyon jó. De egyúttal kiépült az a szakmai infrastruktúra, ami el is tudja adni a zenei produktumot. A zenével jó eladni a zenét. Európára nézve egy vándorcirkusz-szerű, utazós elképzelést dédelgetek, hasonlóan ahhoz, ahogy a szobakoncertekkel megalapoztuk Budapesten is a bázisunkat. Lehet, hogy szólóban fogom ezt először kikísérletezni, kitaposni az utat, és ha működik, a Mörköt is rávisszük.

KÉT ÉVE AZT IS ELMESÉLTE NEKÜNK A MÖRK, MIÉRT JÓ A NUTELLÁRÓL ORDIBÁLNI

Mit gondolsz, a Magyar Zene Háza hogyan tudja majd ezeket az emberközeli zenei kapcsolatokat ösztönözni? Milyen pluszt tud majd adni?

Örömmel láttam, hogy néhány fát integráltak az épületbe, ami nemcsak körültekintő és látványos, de fontos szimbólum is a Liget Projekttel szemben megfogalmazott felvetésekkel kapcsolatban. Az ottani felvétel életre szóló élmény volt. Óriási szükség van a Magyar Zene Házára, mert Budapesten a Müpa az egyetlen hasonló méretű intézmény. Az oktatási törekvéseket – a zenészek és zeneszeretők összehozatala, közös párbeszéd ösztönzése – is csak támogatni tudom. Mi is mind tanítunk a Mörkben, szoktunk workshopokat tartani, vagy csak a felvezető szövegekkel irányítani a figyelmet, megkönnyíteni a szám befogadását. Hogyan kell zenét hallgatni? Hogyan kell kimondottan improvizatív könnyűzenét hallgatni? Vagy igényes popzenét? Mi ezt a kettőt ötvözzük, és ha valaki a Mörköt csak a fülbemászó dallamokért szereti, akkor küzdhet élő koncerten; aki élőben szeretett belénk, talán nem tudja hova tenni a legmegjegyezhetőbb dalainkat. Ezt a szakadékot nem szeretem. Ha bármilyen kurzusokkal, programokkal át lehet hidalni ezeket a szakadékokat, annak nagyon örülök, mert egy színes és igényes zenei közeg felvirágoztatásához nemcsak jó zenekarok, hanem nyitott, zeneértő emberek is kellenek.

(Az interjú a Magyar Zene Háza megbízásából készült.)