„Jó volt a Nutelláról ordibálni” – Mörk-interjú

A soul-funk-pop-jazz avagy „extrémpop” Mörk tagjaival komolyan és viccesen beszélgettünk arról, miért nem bírnak egy kreténség nélküli rádiós slágert összehozni; hogyan kompromittálódik majdnem minden magyar zenekar, és mi ennek az ellenszere; valamint hogy a sokműfajúsággal csak arra reagálnak, ami a világban zajlik. Az alakváltó együttes január 21-én a Petőfi Rádióban, 22-én az M2 Petőfi TV-n lesz hallható-látható az Akusztikban.

A Mörkből Zentai Márk énekessel és Novai Gábor billentyűssel beszélgettünk, nem csak az Akusztik előzeteseként, hiszen január 17-én az külföldi karrierjét eddig is sikeresen építő zenekar fellép a Eurosonic Noorderslag showcase fesztiválon (arról, hogy ez miért fontos, itt írtunk.) Ide úgy jutottak ki, hogy a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségkutatóján, a Nagy-szín-padon őket választotta ki erre a szakmai zsűri.

Az Akusztik, vagy legalábbis az akusztikus fellépés ismerős terep volt számotokra, nem?

Zentai Márk: Ez igaz, de az Akusztik így is sok kihívás elé állított minket. Gábornak volt lehetősége nagy zongorán játszani, amit nagyon szeret, és nagyon inspirálóan hat. Két dalunkat nagyon átdolgoztuk. Az egyik ezek közül a Came For Nothing, az egyik első dalunk, egy viszonylag nagyon egyszerű dalocska, amit alaposan kiforgattunk: megváltoztattunk benne mindent, a folyamatokat, a felépítését. Gábor egy nagyon érdekes zongoraszólóval kezd, és még ezen kívül is két szóló van benne. Ezen kívül még a Selfish Thing című dalt dolgoztuk át, sokkal bluesosabban közelítettük meg. Én így jobban is szeretem, mint ahogy eredetileg kitaláltuk.

Novai Gábor: Az Akusztikban ülős közönség és csend van, ami azt jelenti, hogy nagyon jól lehet játszani a dinamikával. Szeretünk halk, finom dolgokat is használni a koncerteken, amik egy klubban annyira nem jönnek ki, de itt ezeket meg tudtuk mutatni. Meg kicsit „jazzesebb” irányba vittük el – szigorúan idézőjelben, mert azért a jazztől messze van a zenénk. De az embereknek minden jazz, ami egy kicsit furcsa.

ZM: A jazzistáknak meg semmi nem jazz. (nevet)

NG: Nekik ez már túl pop.

ZM: Valamint jó helyszín az A38, és egy csomó barátunk eljött, úgyhogy nagyon hasonló volt a hangulat az első szobakoncertjeinkhez. Feldolgozásnak pedig egy olyan dalt választottunk, ami valószínűleg  teljesen ismeretlen a legtöbb ember számára: az egyik kedvenc előadónk, Allen Stone egyik  dalát. Már el is küldtük a menedzsmentjének, hátha eljut hozzá. A vendégünk pedig Saiid volt, aki az (akkor) legújabb dalunkban, a Nutella (Out)-ban szerepelt. Az eredeti verzióban egy izlandi vendég rappel a harmadik versszakban, Arnar az Úlfur Úlfurból, oda ugrott be Saiid egy saját szöveggel, ami nagyon jól illeszkedett hozzá.

NG: Foglalkozott a témával. Azért szeretjük őt, mert nagyon tartalmasak a szövegei, az Akkezdet Phiaiban is, úgyhogy nagyon jó volt vele játszani. Szellemi tartalmat adott hozzá, ezért volt értelme.

ZM: Írd oda, hogy „Nagyon szeretünk, Saiid, mert nagyon tartalmas szövegeket írsz!” Felkiáltójellel! (nevet) Nagyon tetszett neki a Nutella téma, a refrén, jó volt a végén együtt ordibálni, hogy „Nutella out”. Nagyon szeretem a hangját, ahogy raccsol. Sokszor szoktam őt utánozni, úgyhogy amikor találkozunk, először mindig elkezdek raccsolni, aztán mindig elnézést kell kérnem.

EZ VAN SAIID LEMEZTÁSKÁJÁBAN

NG: Márk alapvetően egy kaméleon ember, mert akivel van, úgy kezd el beszélni. De nagyon ijesztően: nem hogy 100%-osan, hanem van, hogy 150%-osan: jobban hasonlít, ahogy ő utánozza, mint az ember maga önmagához.

ZM: Félig alakváltó reptil vagyok. A génállományomnak egy nagy része alakváltó reptil entitás. Ezért folyton a hatalmon jár az eszem, és a kormány megbuktatásán.

Te írod a többiek szólóit is, ugye?

ZM: A többiek az én kifejeződéseim, én irányítom őket.

A Mörk a hamburgi Reeperbahn fesztiválon. A fotót - és a fenti nyitóképet Sinco készítette.

A menedzsereteket hallottam egyszer viccesen „panaszkodni”, hogy a Mörk írt egy dalt, ami slágeres és rádióbarát, de megint direkt beleraktak valamit, ami meg egyáltalán nem az. Direkt csináljátok ezt, vagy nem bírtok nem ilyen zenét írni?

ZM: Most írtunk egy slágert (nevet), de valószínűleg megint lesz benne valami kretén dolog. Nem tudom, miért csináljuk ezt, lehet, hogy egy tudatalatti, lehet, hogy pszichológusra lesz szükségünk, mert önmagunkat gátoljuk meg... Valahogy mindig belecsúszik valami, ami nekünk nagyon tetszik, amitől kevésbé befogadható lesz sok ember számára – viszont egy kisebb rétegnek, akiknek meg annál inkább befogadható lesz, nekik meg annál jobban tetszik. Ez ilyen csereüzlet. Szerintem az van mögötte, hogy olyanfajta figyelmet szeretnénk, amilyet mi is megélünk azokkal a zenékkel, amik nekünk tetszenek. Nekünk ez a lényeg, hogy hasonló emberekhez jussunk el, mint amilyenek mi vagyunk, és hogy élvezzük ezt az egészet; hogy amit csinálunk, az nekünk is tetszik, akik meg hallgatnak minket, azok is hasonló gondolkodásúak, mint mi. Ezért a koncertjeinken nagyon jó érzés szokott lenni, hogy jó fej a közönség, és az emberekkel utána sok mindenről lehet beszélgetni.

MÖRK-SELFIE A NAGYSZÍNPADON

NG: Azért írunk zenét, mert szeretjük csinálni, és olyat írunk, ami nekünk tetszik, nem pedig a konvencionális elképzelés alapján szerkesztünk tudatosan olyat, ami mondjuk megfelel a rádiónak – vagy a menedzserünknek. (nevet)

ZM: Ő is szereti, csak azt is szeretné, hogy minél több emberhez eljuthassunk. De itthon ez egy fura kérdés, hogy mitől játszanak a rádiók. Talán itthon is meg lehetne csinálni valami PR-geggel. Most elkezdtük ezen törni a fejünket, segítséget kérünk promóciós kérdésekben, mert azért hosszú távon frusztráló lenne, ha nem jutna célba, amit csinálunk, és ebben kell segítség, mert ez nemcsak magán a dalon múlik, hanem a körítésen, meg hogy különböző médiumokhoz hogyan jut el vagy hogyan nem jut el. Meg a közízlés is benne van, és akkor itt bele lehetne menni nagy megfejtésekbe, és okoskodhatnánk másfél órát...

NG: Egyszer visszaírt egy rádió, hogy nagyon jó ez a Came For Nothing, csak a zongoraszólót ki kéne vágni. De ez nem így működik.

ZM: Mindig vannak kicsit rádióbarátabb dalok, az egyikből nemrég csináltunk egy rövid verziót, mert mondták, hogy nem lehet négy és fél perces szám rádióban – bár volt már és lesz is még, de mindegy –, úgyhogy levágtuk az első versszakot. Így meg kicsit csonka, de azért viszonylag jól működik. Néha lehet azért valamennyi kompromisszumba belemenni, ami nem trancsírozza szét teljesen, amire gondoltunk.

Közben viszont nagyon tudatosan mentek előre a nemzetközi karrieretekben, lengyel turné, a Baltikum meghódítása, Eurosonic...

ZM: Ezek szerintem nagyon jó kezdeményezések. És minél jobban megyünk egy bizonyos irányba, annál jobban feltárul a térkép, mint egy számítógépes játékban, tudod: az elején még minden fekete, és ahogy mész, tisztul a kép, hogy merre lehet és merre érdemes menni. Próbáljuk most Lengyelországot megismerni, a Baltikumba is visszahívtak minket, mert volt egy nagyon jól sikerült litván fellépés. Ez így megy, a showcase-eken is: az a cél, hogy elcsípje az ember a szervezők, szakmabeliek figyelmét, és ha tetszik nekik, akkor lehet velük együtt dolgozni. Nekünk az a mákunk, hogy ha valaki lelkes, akkor az nagyon lelkes, és emiatt segít, megpróbál minket elhelyezni egy-két fesztiválon meg klubban. Nem üzleti érdekből; őszinte lelkesedést tudunk kiváltani, és ennek örülök. Lengyelországon és a Baltikumon kívül még Németország az a terület, ahol kidugjuk a csápjainkat, és majd meglátjuk, hogy mivel tudunk célba érni. Meg még Izland, ahol nagyon szeretnénk próbálkozni, de leginkább ez egy belső érdeklődés részünkről. De lehet, hogy ezzel az Úlfur Úlfur-kollaborációval sikerül majd kicsit felhívni a figyelmet magunkra. Nagy cél még Japán, hogy oda is eljussunk, mert ugye ott nem normálisak, és az egy jó táptalaj. (nevet)

KORÁBBI KÜLFÖLDI KALANDJAIKRÓL ITT MESÉLTEK A RECORDERNEK

NG: Engem csak az érdekel, hogy tényleg olyanok hallgassák, akiket érdekel, megfog. Hogy ez hol van, az már szerintem másodlagos. Ha csak itt maradnánk Magyarországon, akkor a Mörk hosszú távon nem tudna fennmaradni abban a formában, ahogy szeretnénk, csak kompromisszumokkal, mert itt mindenki kompromittálódik egy idő után, aki csak ide centralizálódik, persze tisztelet a kivételnek. A jazz világban nem, de a könnyűzenei vonalon kevés kivétellel majdnem mindenki megváltozik. Ez persze az személyes véleményem: sokszor ha végigköveted egy-egy zenekar pályafutását, akkor azt látod, hogy az elején friss és érdekes, aztán átvesznek egy trendet, és már nem érzem benne azt az ízt, amit az elején. Nem akarom, hogy mi is ide jussunk, hogy ránk is hasson ez a megfelelési kényszer. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor muszáj külföldre is menni.

A Eurosonicra mivel készültök?

ZM: Amúgy is időszerű volt változtatni a műsort, ráadásul mi viszonylag gyorsan megununk dolgokat, ami jó, mert mindig visz előre. Úgyhogy most a sorrenddel variáltunk, másfajta ívet építettünk föl. Az elején a Make Some Noise-zal kezdünk, ami a lemezen is az első szám, ezt megtartottuk, mert minden benne van, egy jó entrée – ezt írd így franciásan. (nevet) Ezután egy elég durva pumpálás jön, a zenéink közül a legütősebb, legpörgősebb dolgokat ide vettük; például a műsor első harmadának végén ellőjük a Rise Like Watert. A végén jönnek a finomabb zenék. Van egy You Know It’s Good című, kicsit meditatívabb, szétfolyósabb, improvizatívabb dalunk, aminek úgy van vége, hogy elvágjuk. És ezzel fogjuk befejezni – ha csak nem mehetünk még vissza egy dalocskára. Igazából az ilyen változtatásoknak az a célja, hogy magunkat lelkesítjük, hogy nagy energiával tudjunk pörögni. Mellette meg folyamatosan írunk új dalokat, azokból is beleraktunk egy-kettőt, mert szerintünk nagyon érdekes az új irány. Közben pedig a menedzserünk, Pécsi-Szabó Dénes ezerrel dolgozik azon, hogy minél több, minél jobb szakember eljöjjön, akik nekünk relevánsak, tehát olyan német booking agency-ktől, akikkel mi szívesen dolgoznánk együtt, vagy lengyel bookerek, promóciós partnerek stb. stb. A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy jól alakul, milyen emberek jönnek el minket meghallgatni. Az egészben ez a lényeg, hogy mi azt tudjuk adni, amit tudunk, a maximális energiával, és hogy legyen is ott valaki, aki ezt hallja.

Meg hát gyúrunk, edzünk. Gabi többet jár jógázni, hogy hajlékony legyen a teste és a tudata, én meg súlyzózok. Ugye elöl vagyok, nekem tartanom kell a frontot, ha jönnek esetleg megverni minket... Megnézem napi háromszor a Menyhárt Tamás-videót,  abban is nagyon jó cselgáncs trükkök vannak. Nagyon inspiráló. Én 16 éves korom óta nézem, és még mindig nem unom, sőt, egyre jobb.

 
A SuperSize stúdióban élőben felvett session három száma a legújabb Mörk-EP, az egész itt hallgatható meg.

A Magyarradar bemutatkozásban azt azt mondtátok, hogy „A zenehallgatás a legfontosabb dolog a zenélés mellett, ugyanolyan, mint a gyakorlás.” Egy csomó zenész ennek az ellenkezőjét mondja.

NG: Komolyan? Ezt nem értem.

Vagy legalábbis azok, akik általában sok zenét hallgatnak, ők is a zeneírás idején gyakran inkább kikapcsolják a külső hatásokat.

ZM: Jó, hát amikor éppen írok, azalatt én sem hallgatok zenét. (nevet)

NG: Azért furcsa ez nekem, mert szerintem pont azért ír, mert valamilyen zene hallgatása inspirálta. Mindenki a múltból táplálkozik és azt variálja. Én legalábbis minél több zenét hallgatok, annál több ötletem van utána. A tanulási folyamatnak is az eredete a zenehallgatás, ott kezdődik, vagy a közös örömzenétől.

ZM: Például most van egy Jordan Rakei nevű előadó, akinek a Wallflower című lemezére teljesen rákattantam, és nyitja ki a fülemet és a fejemet, és újra nagyon inspirál ez a fajta vonal. Tanulás minden szám, amit meghallgat az ember.

Van valami újabb zene, amire a zenekar egész rákattant?

NG:  Rakei mindenkinek az.

ZM: Bálinton, a basszusgitárosunkon kívül. (Szeifert Bálint – a szerk.)

NG: Mindig mutogatjuk, küldözgetjük egymásnak a zenéket, és megszeretjük egymásnak a dolgait. Mindenki egy kicsit másra fókuszál jobban, de összeér, és ha megnézzük, hogy miket hallgatjuk, akkor egyértelmű az is, hogy milyen zenéket írunk így együtt. Én nagyon szeretem a roots zenéket, a bluest, vagy mostanában afrikai zenét hallgatok és afrobeatet; Bálint is nagyon szereti a roots bluest meg a bottleneck gitározást. Elő is került egy ilyen elem egy új számunkban. Dani meg inkább ezeket a fúziós jazzeket küldi. (Szabó Dániel Ferenc dobos – a szerk.)

ZM: Modern jazzt, nem annyira a free-t – bár azt is szereti –, hanem a nagyon kifinomult, jazzes hatású zenéket. Mark Guilianát például: az nagyon kifinomult, nagyon tudatosan megírt, meghangszerelt dolog, szinte klasszikus zenére emlékeztet, annyira meg van írva, bár jazzes eszközöket használ. Őt hallottuk Groningenben a Rockit fesztiválon, ahol ott volt Herbie Hancock is. Hárman mentünk ki arra, és az hatalmas hatással volt mindenkire: látni és hallani, hogy 75 évesen mit művel két órán keresztül, olyan ívek, és olyan friss, inspirált módon dőlt belőlük a zene... Közben mi igazából popzenét csinálunk, annak a teljes spektrumán, mégis, ezek az elemek bejönnek: a hangszerelések, a szabad dolgok, improvizáció.

NG: Ma már nincs ilyen, hogy popzene meg nem popzene. Persze van ez a fajta ipar, de ha meghallgatod a legújabb, popzenének hívott zenekarokat, mindegyikben rengeteg ilyen elem van: jazz vagy neosoul stb. Egyre több eldönthetetlen együttes van. Az egyik legprogresszívebb mai zenekar, a Knower a fúziós jazz és a nyolcvanas évek popzenéjének keveréke.  Poptémák, és közben elborult mindfuck fúziós jazz elmebetegség, thrash, punk. Szerintem mi csak reagálunk arra, ami most a világban van, hogy ennyire sokféle a zene, nem lehet skatulyákba szorítani. Egyre kevesebb zenekar tudja megmondani, hogy milyen műfajt játszik, mert nem játszik semmit.

ZM: Azért közben a tömegzenének az a célja, hogy minél behatárolhatóbb legyen, minél konkrétabb. Egyfajta dolgot kell nyomni legalább egy-két lemez erejéig, hogy jól beégjen a tudatba: ez ilyen, ezt az érzést okozza. De mi ebben nem vagyunk olyan jók. (nevet)

Végül is Kendrick Lamarnál is vannak free jazz elemek, és közben a Billboard lista élén volt.

ZM: Őt is nagyon szeretjük pont ezért. A To Pimp A Butterfly nagy hatással volt mindenkire a zenekarban. Az a fajta kitalált ív, ahogy egy sztori köti össze az egész lemezt, és nem csak dalok vannak, hanem összekötő részek is. Ez az első lemezünkön érződik is: nagyon sokfélék a dalok, és próbáltuk ezeket összekötni kis számocskákkal, verssel, vagy legalább egy hangmintával. Ezt élőben próbáljuk még jobban tökéletesíteni, hogy jobban összemosódjanak a dalok, ne legyenek leállások. Vagy legalábbis csak pár: mondjuk egy koncert alatt két-három leállás lenne a legjobb, amikor levegőt vesz a közönség, mindenki iszik egy kortyot, elmegy sörért, mi addig letöröljük az izzadságot, aztán nyomjuk tovább.

A Mörk a Facebookon itt található, az Akusztikban január 21-én, vasárnap a Petőfi Rádióban, 22-én, hétfőn pedig az M2 Petőfi TV-n hallható, illetve látható a felvételük.

Rónai András