Koronavírus miatt elhunyt Ty, brit rapper

2020.05.08. 10:44, Gaines

tyrapper.jpeg

A Mercury-díjra jelölt Ty csütörtökön, 47 éves korában hunyt el a koronavírus szövődményeiben, erősítette meg a hírt a The Guardian.

Ty április elején került kórházba a COVID-19 okozta szövődmények miatt, nem sokkal később mesterséges kómába helyezték, hogy a szervezete reagálhasson a kezelésekre. Április közepén javult az állapota, ezért elhagyhatta a sürgősségi osztályt, ám lábadozás közben tüdőgyulladást kapott, amit legyengült állapotában nem tudott leküzdeni. A rapperről többen is megemlékeztek, Roots Manuva azt írta a közösségi médián: "Nyugodj békében, testvérem. Jó voltál." Gilles Peterson pedig kiemelte, hogy Ty komoly szerepet vállalt abban, hogy a hiphop és a spoken word műfaja elterjedjen a szigetországban.

Ty, azaz Ben Chijioke Londonban született nigériai bevándorlók gyermekeként, kiskorának jelentős részét vidéki fehér nevelőszülőknél töltötte, amíg a szülei a fővárosban dolgoztak. Hamar rátalált a rapre, eleinte hangmérnökként helyezkedett el a zeneiparban, majd a 90-es években már stúdiózni kezdett más előadók számaiban, Első lemezét 2001-ben adta ki The Awkward címmel a Ninja Tune labelhez tartozó Big Dada, amit a 2003-as Upwards követett. Ez utóbbit 2004-ben Mercury-díjra jelölték a Keane Hopes And Fears és Amy Winehouse Frank című albumaival egyetemben, végül a Franz Ferdinand debütlemeze győzedelmeskedett. A rapper összesen öt nagylemezt és egy EP-t jelentetett meg karrierje során, a legutóbbit 2018-ban (A Work Of Heart). Haláláig aktív volt, 2019-ben szupergroupot alapított Blak Twanggal és Rodney P-vel Kingdem néven, egy EP-jük ki is jött. Pályája során kollaborált a De La Soullal, Soweto Kinchcsel, a szintén nemrég elhunyt afrobeatdobos Tony Allennel, valamint az Arrested Developmenttel; spoken wordben is alkotott, közreműködött a 2009-ben alapított The Hip Hop Shakespeare Company társulatával.

https://recorder.blog.hu/2020/05/08/koronavirus_miatt_elhunyt_ty_brit_rapper
Koronavírus miatt elhunyt Ty, brit rapper
süti beállítások módosítása