Phoebe Waller-Bridge egy tízperces monológból építette fel az évtized egyik legsikeresebb tévésorozatát, amivel mára sztáríró státuszba emelkedett. A díjmágnes Fleabag alkotójának jelenleg két sorozata, a Megszállottak viadala (Killing Eve) és a Futás (Run) is hetente érkező új részekkel tartja izgalomban a nézőket, melyeket te is nyomon követhetsz, ha regisztrálsz az HBO GO-ra. A két futó sorozata mellett egy kisebb vagyonról szóló amazonos szerződés és egy megálmodott filmötlet biztosít minket arról, hogy Waller-Bridge szárnyalása még csak most kezdődik.
Az 1985-ös születésű Waller-Bridge kiegyensúlyozott felső középosztálybeli családban nevelkedett Londonban, ahol a tökéletes békét legfeljebb ő zavarta meg néha az autóbalesetekről szóló monológjaival és a katolikus nagyanyját megbotránkoztató asztali áldásaival. Nyolcéves kora óta színésznőnek készült, és ebbe az álomba pont a királyi színészakadémiára való bekerülés rondított bele. „Úgy mentem oda, hogy egész jó színésznek tartottam magam, és távozáskor visszataszítónak éreztem magam” – emlékezett vissza egy későbbi interjúban. Friss diplomásként évekig nem sikerült színészi munkát találnia, miközben egyre jobban kezdett elege lenni abból, hogy leginkább két szerepre pályázhat: „csaj, akit a főhős meg akar baszni, vagy csaj, akit a főhős nagyon nem akar megbaszni.”
 |
| Phoebe Waller-Bridge karrierje elején a How Not To Live Your Life című sorozatban |
Ekkor érkezett megmentőként az életébe „első szerelme”, Vicky Jones. Együtt dolgoztak egy színházi projekten, amiből Jones-t az egyik próbán megalázó stílusban rúgták ki, Waller-Bridge pedig szolidaritásból kisétált vele az ajtón. A két dühős nő az izgalmas szerepek hiányát megelégelve megalapította a DryWrite nevű társulatot 2007-ben, ezzel pedig megszületett az utóbbi évtized egyik leggyümölcsözőbb kreatív kollaborációja.
 |
| Phoebe Waller-Bridge a Fleabag színpadi változatában |
Az egyik kísérleti jellegű rövid előadásuk egy tízperces Fleabag-monológ volt, mely az évek során stand-up monodrámává nőtte ki magát egy olyan nőről, aki egy csőd szélén álló, tengerimalac tematikájú kávézót vezetve, szexszel és humorral próbálja leplezni magányát és mardosó bűntudatát. A Jones rendezte, Waller-Bridge által írt és előadott másfél órás darab a 2013-as Edinburgh-i Fringe Fesztiválon mutatkozott be, elsöprő sikerrel.
A tabudöntögető bolhazsák
Bár időközben megkaparintott kisebb szerepeket filmekben (Albert Nobbs, A Vaslady) és sorozatokban (The Cafe, Broadchurch) is, a Fleabag-darabnak köszönhetően jött a lehetőség, hogy megírja első sorozatát, a lakhatási problémákkal küzdő huszonévesekről szóló Crashinget. A brit Channel 4 döntéshozói sokáig ültek a forgatókönyveken, és csak akkor kaptak észbe, mikor a BBC 2016-ban berendelte a Fleabag sorozatadaptációját.
Az Amíg még élünk és a Jóbarátok előtt tisztelgő Crashing a hagyományos sitcomok formuláját követi, de már ebben felfedezhető a Lulu-t alakító Waller-Bridge kínos pillanatokban fürdőző humora és a sztereotípiáknak ellentmondó női karakterek. A Crashing furcsa helyzetéből adódóan egyévados csoda lett, ami talán sosem készül el a Fleabag-sorozat nélkül, és nagy eséllyel azért nem lett folytatása, mert Waller-Bridge már a másik projektjével volt elfoglalva.
„EGÉSZ NAP AZON GONDOLKODOM, VAJON HATALMAS-E A SEGGLYUKAM?” -
Olvasd el kritikánkat a Fleabag színpadi verziójáról!
Előzetesen magának Fleabag megformálójának is komoly kétségei voltak afelől, hogy a színházi előadás működhet-e sorozatként, hiszen olyannyira a hősnő személyére és világlátására épül, hogy színpadon az összes vele találkozó karaktert Waller-Bridge adja elő. Ezt a fajta közeliséget végül a negyedik fal megtörésével sikerült megteremteni a sorozatban, ami kockázatos és a közönséget könnyen kizökkentő megoldás, de ő mintha pont arra született volna, hogy pofákat vágjon a kamerába.
Nemcsak a tökéletesen időzített kiszólások és szemforgatások különböztetik meg Fleabaget más sorozatok önsorsrontó szinglijeitől. Waller-Bridge polgárpukkasztóan sötét humorral vájkál egy fiatal nő pszichéjében, és olyan váratlanul tud váltani komédia és tragédia között, hogy a széria rendezője, Harry Bradbeer ezt elnevezte „csiki-csiki, pofon” módszernek. A kritikusok által imádott 2016-os első évad forgalmazási jogára gyorsan lecsapott az Amazon is, és bár azonnal elkezdték Waller-Bridge fülét rágni a folytatás miatt, ő erre első körben szigorúan nemet mondott.
Gyilkosság, gyilkosság, szép frizura
A Fleabag színpadi változata egy másik sorozatnak is megágyazott. Luke Jennings, a Villanelle-novellák írója egy előadás után a következő SMS-t küldte Waller-Bridge-nek: „Van kedved enni egy kis falafelt és pszichopatákról beszélgetni?” A szintén BBC-s Megszállottak viadala első ránézésre nagy váltás volt számára, de mint kiderült, nemzetközi terepen zajló hajtóvadászatról szóló bűnügyi thrillert is úgy tud írni, mintha egész életében ezt csinálta volna. A „gyilkosság, gyilkosság, szép frizura” szlogennel születő sorozat magában hordozza Waller-Bridge összes erősségét: a tragikomikus női hősöket, a szexuális és drámai feszültséget, na meg persze a zseniális humort. Mindehhez társul a tévétörténet egyik legjobb pszichopatája.
 |
| Jodie Comer és Sandrah Oh a Megszállottak viadala című sorozatban |
„Egy bűntudat nélküli nő történetét elmesélni nagyon felszabadító érzés. Ez volt igazán csodás Villanelle megírásában, aki végignéz a világon és azt mondja: ’Hmm, ez a sok kis szabály, amit kitaláltok, nem igazán érdekes számomra.’” – mondta a hibátlan stílusérzékkel rendelkező antagonistáról, akit Jodie Comer keltett életre BAFTA-t érdemlő alakítással.
Bár Waller-Bridge a korábbi forgatókönyveiben mindig magának szánta a főszerepet, a Megszállottak viadalából lényegében előre kiírta magát azzal, hogy egy huszonéves bérgyilkost (Comer) és egy negyvenes MI6 ügynököt (Sandra Oh) tett meg a veszélyes és erotikus macska-egér játék főhőseivé. Helyette színészkedett például a Viszlát, Christopher Robinban és a Solo: Egy Star Wars-történetben (kritikánk), bár elég árulkodó, hogy a messzi-messzi galaxishoz való csatlakozás a legkevésbé szenzációs tette az utóbbi években.
A Dögös Pap mindent megváltoztat
Nem éppen önismétlő típus – nem véletlenül adta át egy másik showrunnernek, Emerald Fennellnek a Megszállottak viadala második évadát (akit Suzanne Heathcote követett a harmadikban). Arra is csak hosszas könyörgéssel lehetett rávenni, hogy mégis készítsen következő évadot a Fleabaghez (kritikánk a sorozatról), ami először teljes alkotói válságot okozott számára, annyira rettegett attól, hogy nem fogja tudni újra meglepni a közönségét. Ez ugyanis létfontosságú szempont minden munkájánál.
Jones elmondása szerint Waller-Bridge mániákusan írja át a forgatókönyvvázlatait – olyanokat is, amiket barátnője zseniálisnak tart – és a maximalizmusának egyik fontos része a nézők meglepésére való törekvés. A Fleabag második évada akkor vált „Phoebe-biztossá”, amikor Waller-Bridge kitalálta, hogy a főhős hitkereséséről fog szólni – hiszen erre aztán tényleg senki nem számított.
 |
| A Dögös Pap (Andrew Scott) a Fleabag című sorozatban |
A tavaly debütáló évad megtette a lehetetlent, és felülmúlta az elsőt. A hősnő és egy belső démonokkal küzdő pap viharos viszonyáról szóló folytatást Waller-Bridge úgy jellemezte, hogy „felnőtt szerelmi történet, tinédzser érzelmekkel”, ami tökéletesen írja le az évad kettőségét. Egyszerre erotikus fanfiction az internet által csak Dögös Papnak hívott hit szolgája és egy szexmániás nő egymásra találásáról – a premier után 162 százalékkal nőttek meg a vallási témájú keresések a Pornhubon –, mellette pedig egy megdöbbentően érett lélektani dráma, epizódonként legalább egy áll-leesést okozóan mélyreható monológgal és a negyedik fal merész újraértelmezésével. Mindennek a tetejébe még veszettül vicces is.
 |
| Phoebe Waller-Bridge a 2019-es Emmy-díjkiosztón |
A második évad nemhogy nem okozott csalódást, lényegében ez csinált igazi sztárt Waller-Bridge-ből. Az amazonos debütálással internetszenzációvá vált, majd elvitt minden fontosabb díjat: Waller-Bridge az idén megkapta a legjobb vígjátéksorozatnak és a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-ot, tavaly ősszel pedig hat Emmy-t söpört be. A Fleabaget még Barack Obama is bevette a kedvenc tavalyi sorozatai közé, annak ellenére (vagy éppen azért), hogy az első évadban a címszereplő egyszer az ő egyik beszédére maszturbál.
Gigasiker ide vagy oda, Waller-Bridge szentül állítja, hogy nem készít újabb évadot, a finálét elnézve pedig úgy tűnik, ezúttal tényleg igazat mond. Búcsúzóul tavaly még egyszer felújította az eredeti darabot a West Enden (az egyik utolsó előadásról készült felvételt itt lehet megnézni) és kiadta a sorozat szövegkönyvét Fleabag: Scriptures címen, ezzel pedig lezártnak tekinti az ügyet. „Csodás élmény volt, de ideje továbblépni.”
A feminista ikon, aki nem akar az lenni
Itt van egy nő, aki a „passzív hercegnő” szerepeket megunva saját maga kezdte írni az izgalmas és komplex női karaktereket, sikert sikerre halmoz és menopauzáról meg a frizura fontosságáról ír brutálisan őszinte, a női lét legkülönbözőbb aspektusaira rávilágító szövegeket. Naná, hogy a feminizmus szó szinte minden róla szóló cikkben megtalálható, ám ő ellenáll annak, hogy skatulyába helyezzék, és sokkal jobban szeret az alkotásairól beszélni ahelyett, hogy milyen női írónak lenni. Állítása szerint „ma már az is a munka része, hogy a feminizmus ragyogó kifinomultsággal fogalmazó szószólója légy”, márpedig ez a szerep nem igazán illik egy olyan alkotóhoz, aki a megbotránkoztatásban leli örömét.
"We're bad feminists." #Fleabag pic.twitter.com/TjxcKw1uHa
— Prime Video (@PrimeVideo) October 13, 2016
Az érzés, hogy „cserbenhagyja a feminizmust” visszatérő elem a karaktereinél is. „Néha aggaszt, hogy nem lennék ekkora feminista, ha nagyobb melleim lennének” – vallja Fleabag a második évadban, ami visszautal a pilot (és az eredeti darab) egyik legemlékezetesebb poénjára, amikor egy nőknek tartott konferencián csak ő és a nővére teszik fel a kezüket arra a kérdésre, hogy feláldoznának-e öt évet az életükből a tökéletes testért. „Rossz feministák vagyunk” – súgja Fleabag a testvérének, miközben nyilvánvaló, hogy csak ők voltak őszinték a teremben. Waller-Bridge „rossz feminista” hősnőiért pont azért lehet igazán rajongani, mert nem idealizált példaképek, hanem okos, vicces, határozott, de közel sem tökéletes nők, akiket sokkal felszabadítóbb érzés nézni, mint egy sokadik Wonder Womant.
Futólépésben a csúcsra
Miközben élvezettel merül el fikciós emberek lelkének legmélyebb bugyraiba, a saját magánéletéről következetesen semmit nem hajlandó elárulni. Négy évig volt a dokumentumfilmes Conor Woodman felesége, majd 2018-ban elvált tőle, és ugyanebben az évben összejött a drámaíróként (A kripli, Párnaember) és filmrendezőként (Erőszakik, Három óriásplakát Ebbing határában) is elismert Martin McDonagh-val, akivel azóta is együtt vannak. Ennél többet nem tudunk az életében fontos szerepet játszó férfiakról, egy másik kapcsolatáról viszont mindig örömmel mesél.
 |
| Martin McDonagh és Phoebe Waller-Bridge a 2018-as Oscar-gálán |
Vicky Jones neve elválaszthatatlan Waller-Bridge karrierjétől, mivel a barátságuk kezdetektől fogva alkotói együttműködés is volt: „Ahányszor Jones és én találkozunk, kielemezzük a saját életünket egymás szórakoztatására. És ha valamelyikünk mond valami különösen érdekeset, a másik rászól, hogy ’Állj, ezt írd le! Ez nagyon költői volt drágám, írd le’.”
 |
| Vicky Jones és Phoebe Waller-Bridge |
A mondat ismerős lehet a Fleabag egyik szakítós jelenetéből, és nem ez az egyetlen momentum Jones és Waller-Bridge barátságából, ami bekerült a munkájukba. Kedvenc közös játékuk, az úgynevezett „igazság dalok” éneklése Lulu káoszba torkolló hobbija lett a Crashingben, a kapcsolatuk pedig egyértelműen megjelent Boo és Fleabag barátságában is. Egy időben mindig egymás fülébe suttogták, hogy „futás!”, amikor el akartak menekülni egy kellemetlen szituációból – ez lett a Futás ihletője, amit már Jones neve alatt rendelt be az HBO.
A sorozat két főhőse egy boldogtalan családanya (Merritt Wever) és egy kiégett self-help guru (Domhnall Gleeson), akik főiskolásként szakítottak, de kötöttek egy megállapodást, hogy ha egyszer mindketten elküldik egymásnak SMS-ben, hogy „futás”, akkor csapot-papot otthagyva elszöknek együtt és vonattal bejárják Amerikát. Hivatalosan Waller-Bridge „csak” vezető producerként és mellékszereplőként van feltűntetve a Jones sorozatának számító Futás stáblistáján, de ettől még sok időt töltött az írószobában, a szexi, feszült, kiszámíthatatlan és sötét humorú szériában pedig lehetetlen nem felismerni a keze nyomát. Ha szeretnéd átélni a vonatos kalandot, próbáld ki az HBO GO-t, amit egy gyors regisztráció után most hét napig ingyen használhatsz!
 |
| Lashana Lynch, Daniel Craig és Naomie Harris a Nincs idő meghalni című Bond-filmben |
Menő hollywoodi íróvá válásának első lépéseként Daniel Craig tavaly felkérte, hogy pofozza át a Nincs idő meghalni (No Time To Die) forgatókönyvét, az eredményre viszont a vártnál tovább kell várnunk a koronavírus-járvány miatt. Mindeközben kötött egy zsíros szerződést az Amazonnal, ami a híresztelések szerint évi 20 millió dollárról szól; saját produkciós céget alapított és már tervezi az első játékfilmjét, amihez álmában született meg az ötlet. Annyit árult el róla, hogy moziba szánja és az írás mellett ő akarja rendezni is – mi pedig nem lennénk meglepve, ha Waller-Bridge pár év múlva az Oscaron is tarolna.
szerző: Rácz Viktória
(A cikkhez segítséget nyújtó írások: The Hollywood Reporter, Vogue 1-2, Film Daily, The New York Times, Deadline, The Guardian)
