73 éves korában a koronavírus szövődményei elragadták John Prine country/folkénekest, akit Bob Dylan, Joan Baez és Bruce Springsteen is a kedvenc dalszerzői között tartott számon.
A Grammy-díjas John Prine-ról néhány hete már lehetett tudni, hogy a koronavírussal küzd: március 26-án került kritikus állapotban kórházba a Covid-19 tüneteivel, miután a felesége, egyben menedzsere, szervezetében is kimutatták a vírus jelenlétét. Pár napig úgy tűnt, hogy stabilizálódott az énekes állapota, bár lélegeztetőgépen kellett tartani, ám április 3-án kétoldali tüdőgyulladásról számoltak be a hírek, és Prine április 7-én elhunyt.
Az amerikai énekes-dalszerzőt a hetvenes évek elején fedezte fel Kris Kristofferson énekes-színész a megújuló chicagói folkszcéna klubjaiban, és meghívta magával játszani New Yorkba; a koncerten ott volt az Atlantic lemezkiadó vezetője, aki szerződést is ajánlott Prine-nak. Első lemeze 1971-ben jelent meg John Prine címmel, amely komoly kritikai elismeréseket zsebelt be. A lemezen számos olyan dal szerepelt, amely később repertoárja alappillérévé vált: az Angel From Montgomery, a Paradise és a Sam Stone, utóbbi egy kábítószerfüggő vietnámi veterán leépüléséről szól.
A hetvenes években számos további lemeze jelent meg, zenei skálája a folktól a country-n át az americanáig terjedt; a nyolcvanas évektől saját lemezkiadója, az Oh Boy Records jelentette meg albumait. Első Grammy-díját 1991-ben kapta The Missing Years című lemezéért, majd 2005-ben ismét díjazták a Fair and Square című albumáért. Tavaly megkapta az életműdíjnak megfelelő Grammy Lifetime Achievement Awardot. Utolsó lemezét, a The Tree Of Forgivenesst 2018-ban adta ki, olyan közreműködőkkel, mint a Black Keyses Dan Auerbach, Pat McLaughlin, Phil Spector és Brandi Carlile.
1998-ban túlélt egy rákbetegséget, aminek a következtében hangja mélyebb lett, 2013-ban egy újabb rák miatt a bal tüdejét kellett eltávolítani. Dalszerzői érdemeit olyan előadók is nagyra tartották, mint Johnny Cash és Bob Dylan. Utóbbi egy interjúban azt mondta róla: "Prine maga a tiszta prousti egzisztencializmus. Középnyugati lelki utazások az n-ediken. És gyönyörű dalokat ír." Bonnie Raitt, aki maga is feldolgozta az Angel From Montgomery című számot, Mark Twainhez hasonlította mesterkéletlen humorérzéke miatt. Bruce Springsteen pedig így vett búcsút tőle: "John és én egyidőben voltunk a 70-es évek elején az 'új Dylanek', igazán szeretetreméltó ember volt. Valódi nemzeti kincs, pótolhatatlan dalszerző."