Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén is kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. Elsőként a Fonóba látogattunk el, onnan egyenesen az Aurórába vonultunk át, most pedig a Fészek Klubot nézzük meg.
Sorozatunkat a debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavalyelőtt a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe. Tavaly megvizsgáltuk az ELLÁTÓházat, érintettük a TRIP Hajót, a Lumen Kávézót, buliztunk a Beat On The Bratben, és átlógtunk idén januárra a Budapest Jazz Clubbal.
1. Klub neve: Fészek Kulturális Központ
2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Benkő és Benkő Sztárgaléria Kft.
3. Mióta létezik? 2015 februárjában nyitottunk, Roy és Ádám nyitóbulival!
4. Címe / elérhetőségei: 1052. Budapest, Kossuth Lajos utca 20. info@feszekkulturaliskozpont.hu Telefonszám: 06309004427
5. Általános nyitva tartása: A Fészek Express Étterem és a Fészek Kulturális Központ együttesen 06-02-ig tart nyitva
6. Milyen stílusokat képviselnek?
Minden
Ami zene
Ami színház
Ami film
Ami képző, tehát ami művészet
7. Befogadóképessége: 300-350 fő a két egységnek és a különteremnek!
8. Termeinek száma: 6
9. Kerthelyisége van? Utcai terasz (így akkor 7: itt is van kisszínpad!)
10. Technikai felszereltsége: nagyterem 4400 watt hang 2x1m ledfal és lézerek; kisterem 1600w 4800-as Panasonic mozi vetítő projektor; Nyugi -szoba 1200w; étterem 500w; különterem 800w. Ja és sok sok saját hangszer és erősítő :D
11. Backstage felszereltsége: attól függ épp melyik terem van erre kinevezve, ha mindegyikben van program van 3 öltözőnk!
12. Pultok száma: 5
13. Mellékhelyiségek száma: 6
14. Egyéb szolgáltatásai: Bérelhető próbaterem; saját eszköz és hangszerszállítás; kitelepülés hangosítás -étkeztetés -rendezvényszervezés és lebonyolítás, pályázatkészítés és lebonyolítás
15. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban? kb. 200, van hogy egy nap 3 különböző
16. Hány koncert/rendezvény volt 2019-ben végig? kb. ugyanennyi, rendszerint a szerdától-vasárnap reggel 11-ig foglaltak az időpontjaink
17. Hány koncert/rendezvény várható 2019-ben, az év hátralévő részében? Az év vége húzós. Sok!
18. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2020 nyaráig)? Nagyon sokféle sokszínű program: 2 színházi bemutató, minden hétvégén 24 óráig koncertek, minden hónapban 1 kiállítás megnyitó, a magyar pankráció kiskocsmájának elindítása, Wrestler drink &food& merchandise, 3 divatbemutató, stb.
19. Legsikeresebb koncertek:
Asw és baráti köre
Barcs
Benkő László Önálló lemezbemutató,
Csermanek
Davoria
Edison
Felevad Duó
Harmadik Figyelmeztetés
Hangember Fesztivál
Hungry Eyes
Independent Voices
Jordán Adél
Lemurián Folk Songs
Message To Hendrix
Még egy cukorka
MézIng
Mystery Gang
Puszi
Roy és Ádám
Szabad a Híd Fesztivál
Takács Tamás
Tátrai-Tóth Latin
Torres Dani
Techno B***d meg!
Több Goát a Parlamentbe...
No meg még....
20. Teltházas koncertek száma / évad: 100
21. Jellemző jegyárak: 500-1500
22. Klubtörténet: A 17 évet megélt kicsi, legendás Pince-fészket kiköltöztették a nagymúltú Fészek klubból, a hely akkori fura-ura( név szerint Galambos Tibor) mert beköltözött a La Bodegita a Művészek Klubjába és mint ahogy az addig működő összes művészeti egyesületet, intézményt, minket is elküldtek új helyet keresni.... Meghalt! Így próbáltunk máshol művészklubot alakítani, immáron azokkal a célirányos feladatokkal, kötelezettségekkel mint művészet felkarolás, nevelés, tehetség gondozás, műsor szervezés és értékesítés! Egy múlt-jelen-jövő kontinuitást a generációk és műfajok összeérésével.
23. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:
Budapest Gold Stars
-Benkő
-Jávori
-Müller
-Szakcsi
Orbán Józsi 70 - lehetetlen mennyiségű fellépővel
A 100•Folktól a Supernem-ig
Harmadik Figyelmeztetés koncertek
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.