Klubkörkép – Lumen Kávézó

2018.12.30. 14:00, Gaines

lumen_1.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. A sort az ELLÁTÓházzal nyitottuk, utána a TRIP Hajó következik, most a Lumen Kávézóba látogatunk el.

Sorozatunkata debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavaly a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe.

1. Klub neve: Lumen Kávézó

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Lumen Pálma Kft.

3. Mióta létezik? 2017. október.

4. Címe / elérhetőségei: Budapest. VIII. Horánszky utca 5.

5. Általános nyitva tartása: H-P: 8-24h, SZ-V: 10-24h

6. Milyen stílusokat képviselnek? Elsősorban jazz és népzene, emellett számos műfaj képviselteti magát.

7. Befogadóképessége: 50 fő (koncertterem)

8. Termeinek száma: A koncertterem a vendégtérből nyílik.

9. Kerthelyisége van? Igen

lumen_3.jpg

10. Pultok száma: 1

11. Mellékhelyiségek száma: 1 férfi, 1 női

12. Egyéb szolgáltatásai: bár, melegkonyha, helyi pörkölésű kávé, házi sütemények, különleges italok, kisüzemi sörök, kerthelyiség, pálmaház

13. Hány koncert/rendezvény volt 2017-ben? a 2017/18-as évadban kb. 150 zenei program valósult meg, emellett 5 színházi társulat darabjának tudtunk helyet biztosítani. Működik filmklub havi rendszerességgel, irodalmi programok és könyvbemutatók is gyakran előfordulnak, de a Lumen koncertterme ad helyszínt a MindSpace urbanisztikai eseményeinek is.

14. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban végig? A 2018/19-es évadban eddig kb. 40 koncert valósult meg, emellett kb. ugyanennyi színházi, irodalmi, filmes és urbanisztikai esemény zajlott.

15. Hány koncert/rendezvény várható az év hátralévő részében? Hasonló az előző évadhoz

16. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2019 nyaráig)? Koncertsorozataink; szabadzene, népzene és Jazzaj folytatása mellett egyéb zenei produkciók megvalósítása. Film, színház és irodalom!

lumen_7.jpg

17. Legsikeresebb koncertek: Az őszi Kifordulás Fesztivál mellett nagyon örültünk minden zenei produkciónak.

18. Klubtörténet: A hely 2017-ben nyitott, a mára már 10 éve létező Mikszáth téri Lumenből nőtte ki magát. Elsősorban zenei programoknak, de színháznak, beszélgetéseknek, filmklubnak, workshopoknak egyaránt teret biztosító Lumen, a hét szinte minden napjára kínál programokat. Hangulatos kerthelyiség, pálmaházra emlékeztető vendégtér, kiváló melegkonyha, friss kávé, finom borok és kisüzemi sörök várnak mindenkit.

19. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata: Nyitás, szilveszter, Kifordulás fesztivál, talán.

lumen_9.jpg

lumen_2.jpg

lumen_5.jpg

lumen_4.jpg

lumen_6.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_4.png

Címkék: klub lumen klubkörkép
https://recorder.blog.hu/2018/12/30/klubkorkep_lumen_kavezo
Klubkörkép – Lumen Kávézó
süti beállítások módosítása