Klubkörkép – Budapest Jazz Club

2019.01.03. 13:00, Gaines

bjc_5.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. A sort az ELLÁTÓházzal nyitottuk, utána a TRIP Hajó és a Lumen Kávézó következett, aztán a Beat On The Brat bemutatkozása került sorra, most pedig a Budapest Jazz Club lép a reflektorfénybe.

Sorozatunkat a debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavaly a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe.

1. Klub neve: Budapest Jazz Club

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Jazzart Közcélú Alapítvány / Budapest Főváros Önkormányzata

3. Mióta létezik? 2008

4. Címe / elérhetőségei: 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7. - info@bjc.hu - + 36 1 798 7289

5. Általános nyitva tartása: H-CS: 10.00-24.00, P-SZ: 10.00-02.00, V: változó

6. Milyen stílusokat képviselnek? Jazz zene, színház, gyeremekprogramok

7. Befogadóképessége: 180 fő

bjc4.jpg

8. Termeinek száma: 3

9. Kerthelyisége van? Nincs

10. Technikai felszereltsége: L’acoustics hangrendszer, Yamaha C7X zongora, Blüthner zongora, Premier Jazz Kit (2db) Acoustic Image Bass, Fender Twind Reverb gitár erősítők, AT és DPA mikrofonok.

11. Backstage felszereltsége: Kanapék, tükör

12. Pultok száma: 1

13. Mellékhelyiségek száma: 2

14. Egyéb szolgáltatásai: Étterem, színház, konferencia és rendezvény szolgáltatások. Tehetségkutató versenyek, workshopok, próbahely, hangfelvétel.

bjc_1.jpg

15. Hány koncert/rendezvény volt 2017-ben? 525

16. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban végig? 531

17. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2019 nyaráig)? 11. születésnapi fesztivál (2019. január 12.) Julian Lange (2019 március 18.) John Scofield ( 2019. május 3.), Budapest Jazz. Orchestra, Harcsa Veronika, Studio 11, Szakcsi Lakatos Béla stb.

18. Legsikeresebb koncertek: Kurt Elling, Mike Stern, Kenny Garrett, Joe Lovano

19. Teltházas koncertek száma / évad: 70

20. Jellemző jegyárak: 1.800-2.200 Ft (külföldi fellépők: 5.000 Ft)

21. Klubtörténet: (Részlet ebből az interjúból): "Susszer Zoltán: Egy talán szerencsésnek mondható találkozás két egykori jazzmuzsikus barátommal, Bóna Lászlóval és Sár Csabával. Ehhez párosult még, hogy a Hadik-palota épülete legalábbis esténként teljesen kihasználatlan volt, és befektetőt, hasznosítót kerestek. Gondolom sráckorunkból eredően eleve vonzónak tartottuk a lehetőségét annak, hogy ,,saját” jazzklubunk legyen. Én komolytalanul akkoriban is emlegettem a Nagymenők/GoodFellas című film azon jelenetét, ahol a Ray Liotta által játszott Henry Hill kíséri le a klubba barátnőjét a sort megkerülve, a személyzeti bejáraton és a konyhán keresztül. Mindenki ismeri, kézrázásokkal, baráti üdvözlésekkel fogadják, majd sebtében hoznak nekik plusz asztalt az első sorba, egy másik asztaltól pedig azonnal érkezik egy ajándék pezsgő. Eddig még nem léptem be a konyhán keresztül, de tervezem, amennyiben a filmben látotthoz hasonló sor lesz, akkor mindenképpen."

22. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:

Kenny Garrett dupla fellépése

A BJC Big Band koncertje a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében sztárvendégekkel

10. születésnap, Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester helyettes köszöntőjével.

(Fotók: BJC honlap)

bjc_3.jpg

bjc_2.jpg

bjc_7.jpg

bjc_6.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

nka_hangfoglalo_logo_650_3_2.png

https://recorder.blog.hu/2019/01/03/klubkorkep_budapest_jazz_club
Klubkörkép – Budapest Jazz Club
süti beállítások módosítása