A Saul fia új időszámítás kezdete a magyar film számára. Nemes Jeles László Oscar-díja óta ugyanis szinte minden évben sikerült egy-egy magyar rendezőnek Oscar-közelbe kerülnie, sőt, Deák Kristóf a rövidfilmek kategóriájában ismételte meg a bravúrt. Ennek megfelelően Magyarországra odafigyelnek a nem angol nyelvű filmek mezőnyében és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy újabb fiatal hazai filmes versenyezzen Almodóvarral és Bong Joon-hóval a legjobb nemzetközi film Oscarjáért. Ez a cikk a Recorder magazin 76. számában megjelent írás bővített változata.
Az előző évektől eltérően egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy melyik filmet nevezzük Oscarra. Nem volt idén cannes-i vagy berlini fődíjasunk és a szakma által leginkább méltatott Rossz versek szinte teljesen exportálhatatlan, főleg Hollywoodba. Augusztus legvégén azonban nagy meglepetésre az Oscar-szezon nem hivatalos kezdetének tekintett telluride-i filmfesztivál programjában olyan legendák mellett, mint Terrence Malick, Pedro Almodóvar vagy Werner Herzog felfigyelhettünk egy magyar névre; Tóth Barnabáséra.
Tóthnak ugyan az Akik maradtak még csak a második nagyjátékfilmes rendezése, de nem először kerül Oscar-közelbe. Tavalyi rövidfilmje, az Osvárt Andrea főszereplésével készült Susotázs, a végső ötbe ugyan nem, de a szűkített tízes listára bejutott. Öt évvel korábban pedig neki köszönhettük az első virális szenzációvá vált kisfilmet, az Újratervezést, amelyet nézve magyarok százezrei zokogtak a számítógép képernyője előtt.
 |
| Szőke Abigél és Tóth Barnabás az Akik maradtak forgatásán |
Az Akik maradtak is az érzelmeinkre hat, ami nagyon jól jöhet a legjobb nemzetközi filmre átkeresztelt nem angol nyelvű filmek kategóriájában. Az Akadémia-tagok kitüntetett figyelemmel viseltetnek a történelmi és lehetőleg második világháborús filmek iránt, és az Akik maradtak esélyeit növeli, hogy ezt a témát egy még nem annyira elhasznált szemszögből, a holokauszt-túlélőkéből mutatja meg. A történelmi háttér ugyan hátborzongató és elnyűhetetlenül érdekes, de a film igazi különlegességét a két főhős kapcsolata adja. Egy nő és egy férfi között kialakuló vonzalmat utoljára a Testről és lélekről tudott ennyire hidegrázósan és érzékenyen vászonra vinni (és tavaly végül be is került az Oscar-jelöltek közé).
Az Akik maradtakban is megvan az a képesség, mint Enyedi Ildikó filmjében, hogy csendben, minden feltűnést és tipikus Oscar-hívószót kerülve essenek vele szerelembe a nézők, így egyáltalán nem vad feltételezés, hogy eljusson a jelölésig. A Testről és lélekről esetében azonban ott volt egy A-listás filmfesztivál, a Berlinale fődíja is, amivel a telluride-i meghívás nem egyenértékű. Mégis, az Akik maradtakról közölt lelkes kritikát a Variety és a The Hollywood Reporter is, már van amerikai forgalmazója, így máris sokkal jobban áll, mint 87 konkurensének többsége.
A nemzetközi film kategória egyébként nincs annyira tele megkerülhetetlen nagyágyúkkal, mint az előző években, bár az éllovasok kezdenek körvonalazódni. A cannes-i Arany Pálma után első számú favoritnak számít az Élősködők a kultkedvenc Bong Joon-hótól, amely elképesztően szórakoztatóan dolgozza fel a társadalmi egyenlőtlenségek az egész világot érintő témáját. A film amerikai forgalmazója a Roma, a Hidegháború, vagy Haneke-féle Szerelem mintájára több kategóriára kiterjedő kampányt tervez. Egy bibi van csak: az Akadémia eddig soha egyetlen koreai filmet sem jelölt Oscarra, hiába adtak olyan remekműveket a világnak az utóbbi években, mint a Gyújtogatók vagy A szobalány.
 |
| Élősködők |
Jelölték viszont jó párszor Pedro Almodóvart, sőt, ő már nyert Oscart az idegen nyelvű filmek gettóján kívül is, a legjobb forgatókönyvért (Beszélj hozzá!). Karrier-összegző remekműve, a Fájdalom és dicsőség (kritikánk) a harmadik jelölése lehet a nemzetközi filmek között, ami kevesebb, mint gondolnánk, de volt olyan (Beszélj hozzá!), hogy Spanyolország nem nevezte, így legjobb rendezői jelöléssel és legjobb forgatókönyvírói szoborral vigasztalták.
Az is megesett, hogy nevezték ugyan, de mégsem került be a legjobbak közé (Volver, Julieta), a Volver esetében viszont még így is legjobb színésznői jelöléshez juttatta Penélope Cruzt. Legjelentősebb férfi múzsája, Antonio Banderas is abban reménykedhet most, hogy a külföldi filmek mezőnye nem befolyásolja az ő férfi főszereplői kampányát – persze, ha mindkettő bejön, akkor a Fájdalom és dicsőség élre ugorhat a nemzetközi film kategóriában.
 |
| Antonio Banderas és Pedro Almodóvar a Fájdalom és dicsőség forgatásán |
A külföldi filmek csúcstartói a franciák 37 jelöléssel és 9 győzelemmel, bár 27 éve nem nyertek és ez sokszor a rossz nevezésnek köszönhető. Minden évben legalább három világhíres filmből válogathatnak, ám idén sem a legkézenfekvőbb választás (Portré a lángoló fiatal lányról – női rendező, cannes-i díj, lelkendező amerikai kritikák, mi itt lelkendeztünk róla) mellett tették le a voksukat. Ladj Ly párizsi gettókrimije, Les misérables (kritikánk) sem éppen maradi választás, hiszen ez az első alkalom, hogy színes bőrű rendező filmjét küldik, ráadásul az Amazon a tavalyi Hidegháború-diadalmenet után idén se fogja sajnálni a pénzt egy ütős kampányra.
A kategória első színes bőrű női jelöltjét is megkaparinthatták volna a franciák, hiszen a cannes-i nagydíjas Mati Diop is Párizsban él és alkot, de a menekültválság témáját finoman érintő Atlantique végül Szenegál első Oscar-jelölését hozhatja meg, a másik nagy streaming-óriás, a Netflix kasszájából gazdálkodva.
 |
| Atlantique |
Érdemes még a brazil (A Vida Invisível), a kolumbiai (Monos - kritikánk), az észak-macedón (Honeyland), az orosz (Beanpole) és a svéd (And Then We Danced) nevezésre is odafigyelni, főleg, hogy a kategória általában Európának és Dél-Amerikának kedvez. A legnyomasztóbb kelet-európai versenyző címet viszont idén nem a magyarok érdemlik ki, hanem az ultrabrutál cseh holokausztfilm, A festett madár, ami nagyon megosztó ugyan, de az alapul szolgáló regény hírneve és a kisebb szerepekben feltűnő világsztárok miatt biztos, hogy nem kerüli el az Akadémia figyelmét.
szerző: Onozó Róbert
