Filmrecorder. Párizs újra lángokban – Les Misérables (filmkritika)

Mindig érdemes odafigyelni, amikor a cannes-i versenyprogramba valaki rögtön az első egészestés játékfilmjével bekerül. Ilyen ritka megtiszteltetésben részesült 4 éve Nemes Jeles László is, és a Saul fia a Croisette után meg sem állt az Oscar-pódiumig. A 39 éves mali származású Ladj Lyre hasonló sors várhat, Les misérables című bemutatkozása ugyanis kicsattanó energiával és végtelen emberséggel mutat be egy korábban már untig ismertnek hitt témát.

Ahogy a Saul fia előtt azt gondolhattuk, hogy soha több holokauszt-filmet nem kell többet látnunk, a Les misérables-ról egyrészt az is eszünkbe juthat, hogy ugye nem egy újabb Nyomorultak-feldolgozás, illetve, hogy a balhés párizsi külvárosokról is a kelleténél jóval több film készült már. A Victor Hugo-párhuzam egyébként annyiban merül ki, hogy a rendőr főhősök ugyanott járőröznek Montfermeilben, ahol a Nyomorultak cselekménye játszódott. Meg is állapítják, hogy nem sok változott a középkor óta.

A párizsi külvárosi gettó pokláról sokáig a Gyűlölet számított az egyértelmű alapműnek, de az utóbbi években pont itt a cannes-i filmfesztiválon zárkózott fel hozzá a Csajkor és a Divines. Lehetetlen nem asszociálni még az azóta szintén a játékfilmek felé dobbantó Romain Gavrastól (pont egy éve itt, Cannes-ban mutatták be az azóta a magyar mozikba is megérkezett Tied a világ című filmjét, amelyben ráadásul Ladj Ly is szerepel) a Stress című Justice-számhoz készült videoklip-remekműre.

A Les misérables pont annyira zaklatott, energikus, feszült és lenyűgöző, mint a Stress, csak sokkal több emberséggel és empátiával. Az elhanyagolt lakótelepek sötét bugyraiban tengődő arabok, feketék és cigányok mindennapjai egy Fidesz-kampányfilmnek is becsületére válhatnának, de Ly a legtöbb fehér rendezővel ellentétben nem elrettentő kuriózumként viszonyul a banlieukhöz, hanem alapvető számára, hogy az itt lakók is a sokszínű francia társadalom részei.

Ennek megfelelően a film képi világa is sokkal színesebb és élénkebb, mint a téma alapján elvárnánk. A drónfelvételeken a külvárosnak van hangulata, nem feltétlenül kellemes hangulata, de legalább érezzük, hogy emberek élnek itt. Az “újonc zsaru első napja” toposz ugyan nem a legeredetibb megközelítés és akad pár hatásvadász jelenet a rendőri túlkapásokról, de a karakterek érdekesek, sokdimenziósak és hitelesek.

Két nap után ráadásul egyértelműnek tűnik, hogy az idei cannes-i versenyprogram slágertémája az elnyomott rétegek besokallása és a Les misérables-é tűnik eddig a legerősebb megközelítésnek. Sanszos, hogy Alejandro G. Iñarritu zsűrije sem fog megfeledkezni róla a jövő hétvégi díjkiosztón.

szerző: Onozó Róbert

A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírója folyamatosan tudósít a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásait pedig a Twitteren (Onozó Róbert) közli.