Filmrecorder. Az őrülten vicces csaj, akitől minden film jobb lesz

2019.06.22. 16:09, Recorder.hu

000_d03t1.jpg

A jövő csütörtökön a magyar mozikba kerülő Yesterdayben egy sikertelen zenész egyik nap arra ébred, hogy rajta kívül senki nem emlékszik a The Beatles létezésére. Kapva-kap a lehetőségen, és a történelem leghíresebb zenekarának slágereit magáénak vallva elindul a világsztárság útján. Danny Boyle (Trainspotting) és Richard Curtis (Igazából szerelem) közös filmjében a főhős új menedzserét Kate McKinnon formálja meg, aki az évek során szinte kötelező comic relief karakterré vált Hollywoodban. Népszerűsége teljesen érthető, hiszen a Saturday Night Live-ban szerzett gyakorlatának köszönhetően kaméleonként képes váltogatni a szélsőségesen eltérő figurák között, miközben megtartja a védjegyének számító imádnivalóan ufós kisugárzását. Teátrális előadásmódjával vagy éppen abszurditásig fokozott flegmaságával bármelyik filmet fel tudja dobni, a Yesterday közelgő premierje alkalmából pedig összegyűjtöttük a legemlékezetesebb eseteket, amikor pont ezt tette.

Balls Out (2014)

Az egyetemi végzős Caleb (Jake Lacy) kapunyitási pánikján nem segít, hogy az excentrikus barátnője (McKinnon) – és leendő főnökének lánya – a születésnapi buliján váratlanul megkéri a kezét. A férfi a hirtelen jött felelősségtől menekülve újra összetoborozza az egykori focicsapatát, a sport pedig rövid úton az esküvőszervezés rovására megy.

McKinnon még a romantikus komédiák „feláldozható jegyes” sztereotípiáját is képes megújítani, mégpedig úgy, hogy az ilyen karakterek minden idegesítő tulajdonságát a tízszeresére fokozza: a visítást, a horkantós nevetést, az érzelmi zsarolást és a drámai kivonulást is.

AZ IGAZÁBÓL SZERELEM VAGY A SZTÁROM A PÁROM A JOBB FILM?

Ted 2 (2015)

Bár egyre többször láthatjuk filmekben, McKinnon elsődleges munkahelye a Saturday Night Live című szkeccsműsor, ahol parádésan játszott el megannyi amerikai hírességet Hillary Clintontól Justin Bieberig. Bár alapvetően az SNL dolga, hogy utaljon a popkultúrára, néha a popkultúra is visszautal rá.

Seth MacFarlane vígjátékában a káromkodós plüssmaci Tednek valahogy be kell bizonyítania a bíróság előtt, hogy ő nem tárgy, hanem érző lény, ezért megilletik a személyiségi jogok. A pereskedés nemzetközi nyilvánosságot kap, a híradók és a talkshow-k mellett pedig természetesen az SNL is ráharap a témára. Bár csak egy fél perces fiktív szkeccs erejéig tűnik fel a filmben, McKinnon nem okoz csalódást, ahogy a szeme kidüllesztésével parodizálja az Amanda Seyfried által alakított ügyvédnőt.

Lánytesók (Sisters, 2015)

A nyíltan leszbikus színésznő kihasználta az alkalmat, hogy a Lánytesókban végre nem heterót játszik, és magához hűen ismét a végletekig fokozta a sztereotípiákat. Az egyik jelenetben a Tina Fey és Amy Poehler által alakított testvérpár tőle és az élettársától kér tanácsot a házibulijuk szervezéséhez, McKinnon pedig farmernadrágban, fehér trikóban és sörrel a kezében terpeszkedve ad remek partiötleteket az Öreglányok-maratontól kezdve a „hozd magaddal a macskádat” kezdeményezésig.

Szellemirtók (Ghostbusters, 2016)

A női Szellemirtók elég sokaknál kiverte a biztosítékot, pedig Paul Feig filmje tartogatott kifejezetten szórakoztató pillanatokat is. Például mikor a McKinnon alakította Holtzmann a Rhythm of the Nightra táncolva először véletlenül felgyújtja a laboratórium felszerelését, majd a ritmusról nem megfeledkezve el is oltja azt. A komikus különc kisugárzása tökéletesen illett a szerephez, hiszen pont ilyennek képzelnénk el egy tudóst, aki szellemek irtásával foglalkozik.

Lángelmék (Masterminds, 2016)

Jarred Hess (Nevetséges Napóleon) igaz történeten alapuló komédiájában ismét feláldozható jegyest játszott, csakhogy ezúttal a Balls Out mennyasszonyának szöges ellentéteként brillírozott. A Lángelmék címét idézőjelesen kell érteni, ugyanis ebben a bankrablós történetben mindenki teljesen idióta és végtelenül suttyó, de még közülük is kitűnik a Zach Galifianakis hitvesjelöltjét alakító McKinnon.

Egyszerre hátborzongató és vicces, ahogy egy elhervadt növény leveleit simogatva, monoton hangon magyarázza a közös fotózásról elkéső vőlegényének, hogy háromszor kellett újra felkennie a (nem létező) sminkjét a sok sírás miatt. Bár a film elég felejthetőre sikeredett, az Enya lágy énekével aláfestett röhejes fotózkodós montázs a vígjátéktörténelem egyik legzseniálisabb jelenete – egészen a fingós poénig.

SOKBA KERÜL, DE MEGÉRI – NYOLC NAGYSZERŰ FILMES BEATLES-BETÉTDAL

Hivatali karácsony (Office Christmas, 2016)

Minden irodában dolgozik egy kolléga, aki már novemberben elkezd karácsonyi dalokat dúdolni, decemberre pedig fel is díszíti az asztalát. A Hivatali karácsonyban McKinnon kapta ezt a szerepet, aki a HR-es kötelességtudatából adódóan hagyományos ünnepi pulóver helyett tucatnyi vallás jelképét zsúfolja a felsőjére, nehogy valaki kizárva érezze magát.

Bár a spórolás jegyében a nagyfőnök (Jennifer Aniston) lefújja a karácsonyi bulit, a dolgozók pont egy jó üzleti lehetőség miatt szervezik meg mégis. Természetesen a szokásos visszafogott összejövetel elvadult partizásba csap át, amin McKinnon egészen abszurd táncmozdulatokkal nyűgöz le minket.

Csajok hajnalig (Rough Night, 2017)

Az 1998-as Ronda ügy női változatához sikerült összegyűjteni egy remek csapatot, éppen ezért különösen bosszantó, hogy a Scarlett Johansson, Jillian Bell (22 Jump Street), Zoë Kravitz (Hatalmas kis hazugságok), Ilana Glazer (Broad City) és Kate McKinnon főszereplésével készült Csajok hajnalig nem használta ki a színésznők tehetségét.

Azért akadnak benne emlékezetes pillanatok, például mikor a McKinnon által alakított Pippa sarkított ausztrál akcentussal üvöltözi, hogy tamponra van szüksége, mert csak így tudja kihúzni barátnőit a magukat detektívnek kiadó bűnözők karmaiból. A film végén pedig egy gyönyörű dalban összegzi a horrorisztikus gyilkosságok történetét Scarlett Johansson választási buliján.

A kém, aki dobott engem (The Spy Who Dumped Me, 2018)

Egészen tavalyig kellett várnunk arra, hogy McKinnon végre főszerepben villanthassa meg a tehetségét, a szerencsésebbek pedig még össze is futhattak vele Budapest utcáin, ugyanis A kém, aki dobott engem jelentős része a fővárosunkban forgott.

Az imidzséhez méltóan ő alakította az excentrikus barátnőt, aki a jóval visszafogottabb Mila Kunisszal keveredik bele egy világszintű kémjátszmába. A két színésznő jól működő párosa még a gyengébb poénokat is megmentette, McKinnon közös jelenetei Gillian Andersonnal pedig még viccesebbek annak tudatában, hogy tinédzserként az X-akták nézése közben döbbent rá arra, valójában a nőkhöz vonzódik.

De így sincs olyan jelenet A kém, aki dobott engemben, ami überelhetné azt a pillanatot, amikor a film promótálása során McKinnon az országos amerikai televízióban elrappelte az Animal Cannibals Yozsefvárosát.

szerző: Rácz Viktória

https://recorder.blog.hu/2019/06/22/az_orulten_vicces_csaj_akitol_minden_film_jobb_lesz
Filmrecorder. Az őrülten vicces csaj, akitől minden film jobb lesz
süti beállítások módosítása