A Beatles a földkerekség talán legismertebb és legnépszerűbb zenekara, több tucat világslágerrel. Ehhez képest meglepően ritkán hallhatjuk a dalaikat filmekben és sorozatokban, ha pedig mégis, gyakran akkor is csak mások átdolgozásában. Paul McCartney-ék híresen válogatósak, nem adják oda bármihez a régi Beatles-dalokat, és akkor sem olcsón. A Yesterday című film kapcsán (magyar mozibemutató: június 27.), mely egy olyan alternatív világot képzel el, ahol a gombafejűek nem léteztek, megnézzük, mely jelenetek veszítenének sokat azzal, ha eltűnne mögülük a nagy nehezen megszerzett, ritka, eredeti Beatles-betétdal.
Sampon (Shampoo, 1975)
A dal: Lucy In The Sky With Diamonds
Hal Ashby, a hetvenes évek amerikai ellenkultúrájának hippi nagybácsija egy szexmániás, csapodár, léhűtő hajfodrászt (Warren Beatty) választott filmje tárgyául, amely észrevétlenül fordul át szexkomédiából az illúzióvesztés tragédiájává. Nem okozott neki gondot, hogy teletömje filmjét népszerű előadók számaival (Beach Boys, Jimi Hendrix, Jefferson Airplane), a Sgt. Pepper’s Lonely Heart Club Band és a Lucy In The Sky With Diamonds egy bohém házibuli háttérzenéje, ahol a főhős szeretőjének idősebb férje szembesül a fiatalok hedonista életvitelével. Szex, drogok, alkohol, meg persze rock and roll a Beatles LSD-s korszakával.
Hazatérés (Coming Home, 1978)
A dal: Hey Jude
Ismét Hal Ashby, ismét a hatvanas évek (pontosabban a Kennedy-merénylet és a Watergate közti tízéves időszak) lenyomata. A vietnami háború fizikai és mentális traumájáról szóló, három Oscar-díjjal jutalmazott házastársi/szerelmi háromszöges dráma soundtrackje a kor rocktörténetének ki-kicsodája (Rolling Stones, Janis Joplin, Buffalo Springfield); a Beatles részéről a Hey Jude a főszereplő házaspár búcsúzkodását festi alá, mielőtt a katona férj útra kelne Vietnamba, és csaknem teljes egészében elhangzik. Eleinte alig hallani a háttérben, majd egyre erősödik, és a „na-na-na”-s refrén akkor tetőzik, amikor a busz elhajt a férjjel.
MINDENT ELMESÉLÜNK A BEATLES LEGENDÁS UTOLSÓ TETŐKONCERTJÉRŐL
Garp szerint a világ (The World According to Garp, 1982)
A dal: When I'm Sixty-Four
John Irving bestsellerének filmadaptációja egy felnövéstörténet, Robin Williams karakterével – és radikális anyjával (Glenn Close) – tapasztaljuk meg az írást, a birkózást, a feminizmust, a transzneműséget, és még sok mást. A főcímben egy nagyokat mosolygó kisbaba száll fel lassítva a levegőbe, miközben Paul McCartney szerzeménye, a When I’m Sixty-Four szól. McCartney 16 évesen írta az öregedésről szóló dalt, ami végül a Sgt. Pepperen jelent meg, és bohókás hangulatával tökéletesen passzol az enyhén abszurd, furcsa nyitójelenethez.
Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller’s Day Off, 1986)
A dal: Twist And Shout
A nyolcvanas évek tinifilmjeinek sztárrendezője – meg úgy egyáltalán, a műfaj modern változatának megteremtője –, John Hughes 1986-ban ajándékozta meg a közönséget a szupermenő gimissel, Ferris Buellerrel (Matthew Broderick), akinek minden összejön az életben, és nem is fogja vissza magát abban, hogy kiélvezze. Még egy parádét is rabul ejt, amikor az egyik felvonuló kocsiról eltátogja a Twist And Shout Beatles-féle feldolgozását – rezesbandával! –, mire egész Chicago táncra perdül. A dal visszarepült a slágerlistákra, de Paul McCartney állítólag nem volt elragadtatva a dologtól, mert sokallta a fúvósokat.
ELTON JOHN DALAI IS ISTENIEN SZÓLNAK FILMJELENETEK ALATT, MUTATJUK, MENNYIRE
Kóla, puska, sültkrumpli (Bowling for Columbine, 2002)
A dal: Happiness Is A Warm Gun
A Columbine középiskolai mészárlásról és az amerikai fegyvertartási jogokról, fegyveres erőszakról szóló, dühös dokumentumfilmben, a megosztó rendező, Michael Moore Oscar-díjas munkájában több, ironikusan használt betétdallal aláfestett montázs is szerepel. Az egyikben a Fehér Albumon szereplő, John Lennon által szerzett és énekelt Happiness Is A Warm Gun csendül fel, miközben gépkarabélyos gyerekeket látunk, egy vak férfit a lőtéren, majd több embert, akik öngyilkosságot követnek el lőfegyverrel, vagy golyót kapnak. A brutális, erőszakos snittek még maróbbá válnak Lennon mérgesen acsargó hangja által.
The Social Network - A közösségi háló (The Social Network, 2010)
A dal: Baby, You're A Rich Man
A Mark Zuckerberg-sztori David Fincher- és Aaron Sorkin-féle, szatirikus, könyörtelen, végtelenül szórakoztató filmre vitele hibátlan zárójelenettel végződik: Zuckerberg (Jesse Eisenberg), akinek mostanra sikerült elmarnia maga mellől mindenkit, ismerősnek jelöli a Facebookon volt barátnőjét, aki a nyitójelenetben szakított vele, majd öt másodpercenként elkezdi frissíteni az oldalt, hogy vajon visszajelölte-e. „Mark Zuckerberg a világ legfiatalabb milliárdosa” – jelenik meg a búcsúfelirat a boldognak aligha mondható főhős arca előtt. Baby, You’re A Rich Man – énekli neki Lennon az anyagi javak feleslegességéről szóló számban.
Not Fade Away (2012)
A dal: I Want To Hold Your Hand, Please Mister Postman
„Ez meg micsoda?” – kérdi elhűlve egy kamaszsrác. „A következő történelmi jelentőségű fordulópont alig három héttel a Kennedy-merénylet után jött el” – magyarázza a narrátor. És hogy mi az? Hát a Beatles a tévében, ahogy arról énekelnek, hogy meg akarják fogni a kezed. A vágás után már a Please Mister Postman szól a házibuliban, ahol a tini főszereplő először látja meg a lányt, akibe végzetesen beleszeret, bár nem annyira, mint nemsokára a zenélésbe. A Maffiózók alkotója, David Chase volt sorozata egyik szereplőjét és az E Street Band tagját, Stevie Van Zandtot kérte fel zenei producernek, így tudta megcsípni a két költséges számot.
A NOT FADE AWAY IS BEKERÜLT AZ ELMÚLT 25 ÉV LEGJOBB ZENÉS FILMJEIT BEMUTATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBA
Mad Men – Reklámőrültek (2012)
A dal: Tomorrow Never Knows
A Maffiózók írószobájában tűnt fel először Matthew Weiner is, aki aztán megcsinálta a 2000-es, 2010-es évek fordulójának egyik legjobb sorozatát, az 1960-tól 1970-ig játszódó amerikai mozgóképes nagyregényt. A sorozat csúcsévada, az ötödik szezon nyolcadik, Lady Lazarus című részének végén Don Draper (Jon Hamm) meg akarja tudni, min pörögnek a fiatalok, ezért új, ifjú felesége, Megan felteszi a lemezjátszóra a Tomorrow Never Knowst, melynek pszichedelikus progresszivitása teljesen zavarba ejti Drapert, nem is tudja végighallgatni. Weiner 250 ezer dollárt perkált a dal felhasználásáért, ami ötszöröse egy átlagos licensznek, és mások komplett sorozatrészekre költenek ennyit. Megérte: mindenki erről cikkezett, ráadásul meglepő volt és emlékezetes.
szerző: Huszár András
